Maledicto

Mit tehet az, aki látja a véget, de nem kerülheti el?

A Tréfás Király életének nagy kérdése volt, ami tipegő korától kezdve kísértette, egészen a végzetes párbajáig. Édesanyját, Thesairist korán elvesztette, alig töltötte be az egy Tengelyfordulót, amikor az Átkok Capignis rendszeri támadásakor kishíján ő maga is odaveszett egy bestia fogai közt. A legendás Fényharcos, Nomah áldozatának köszönhetően sértetlenül vészelte át a tragédiát, sorsa az Örök Fénnyel és a sötétséggel mégis akaratlanul összefonódott.

Apja Poalnál elszenvedett diplomáciai kudarcát követően egy sokkal ridegebb, mégis segítséggel kecsegtető helyen találta magát, karonülő gyermekként vitték át a Sötét Univerzumba, ahonnan akárcsak az első Árnyékharcosok, ő maga is másként tért vissza.

Az Átkok kiirtása után Placatas Király az őrület jeleit mutatva csatába indult a Fény népe ellen, hatalmát a tanács gondjaira bízta, az Univerzum tizennégy Sikolyából négyet magával vitt a villanó halálba. A megmaradt tíz csatahajó és a hamvaiból éppen csak ébredező Kaedru birodalom a vének őrizete alatt várta, hogy az alig második Tengelyfordulóját taposó Maledicto elérje az uralkodás korát.

Az ifjú nevelését a királyi testőrség frissen választott parancsnokára, Disciploss őrtisztre és jegyesére, Luxfero papnőre bízták, így a leendő Király a legjobb harci és vallási nevelést kapta. A sajátjukként szeretett fiú rendellenessége már korán megmutatkozott. Kéken izzó szemében az Átokölő Tudás sötét öröksége szinte minden álmát lidércessé tette, éber Tachjai a legöregebb Kaedrukat is megrémítették. Maledicto sokáig nem beszélt, mégis korát megcáfolva szinte mindent megértett maga körül. Nem csak a szavakat, a gépeket, rendszereket és az őt körülvevő élőlényeket is. Soha nem kapták csínytevésen, amint járni tudott, képes volt eltűnni az őrséget kerülgetve, majd észrevétlenül visszaszökni szobájába.

A szótlansága nem múlt az ötödik Tengelyfordulóval sem, az ifjú Király tartása és tekintete mégis ezerszer többet mondott a szavaknál. Idejének nagy részét a kertekben töltötte, a maszkot még nem viselő uralkodó mosolyát nevelői csak ott látták, egy-egy rövid pillanatra. Kedvenc gyümölcseinek magjait markában tartva az étkezéseket követően mindig a palota hátsó udvarába hordta, azokat elásva felfelé nézegetett, mintha már a csüngő termésekben gyönyörködne, elégedett sóhajai alatt Tortachokat töltött a bámészkodással.

Tizedik tengelyfordulóján Luxfero a vének elé vitte meghallgatásra, de nevelője jelenlétében egyetlen szót sem mondott, csak állt mereven, mint egy katonatiszt. A Papnő távozása után a kék lidércfény pár végignézett a felette ítélkező fekete szemeken, majd három szót mondott, mielőtt távozott: „Máshogy nem lehet!” A hangban több volt egy gyermeknél, az Aurabias alatt is szolgáló öregek valósággal összerezzentek súlya alatt. Elfoglalta trónját, a gigászi nagyapja helyén szinte elvesző fiúcska első audienciáján csak testőrsége és a Kaedru hadsereg parancsnokai voltak jelen. Rövid, mégis határozott beszédét a három lábdobbanások végetérni nem akaró ritmusa követte. Újra egy Király ült a birodalom élére.

A cseperedő Maledicto apránként hagyta el szófukar komorságát, helyébe egy bohókás, mégis megfontolt vezér képét öltötte magára. A kevéske nemesség és a tanács diplomatái rendszeresen lettek ízetlen tréfáinak célpontjai, miközben a teremtett káoszban valódi énjét és szándékait sikeresen elrejtette. Szavajárása a „Máshogy nem lehet!” több volt puszta szeszélynél, tanulva Placatas bukásából, nem küzdött a végítélet látomásai ellen, ő lett az egyetlen, aki megértette: Ha a végkifejlet elkerülhetetlen, csak az odavezető út számít, amit akarata szerint formálhat. Nem tagadta meg azonban apja örökségét, rendszeresen járt tiszteletét tenni a Fényúrnő templomába, amikor csak tehette, elkísérte Luxferot az imádságokra. Disciploss őrtiszt közelharci tanításait hasonló lelkesedéssel tette magáévá, a kényszer szülte társaság az eskütétel után igazi kis családdá forrt össze. Bár sokat faggatta mesterét, az sosem beszélt a néhai Fényharcosról, aki a kisded király életét megmentette. Halgatott, akárcsak a vének is, mintha Nomsimah előtt nem is létezett volna a legenda, aki az Átkokkal vívott.

Százegyedik tengelyfordulóját töltötte, amikor a Föderáció Császára magához hivatta első közös tárgyalásukra. A Fényacél vértekben vonuló, pengéket viselő gigászi szörnyszülöttek a Centaco Maxim polgárai számára inkább tüntek barbár bestiáknak, mint értelmes lényeknek. Maledicto a sértések ellenére sem engedett a kísértésnek, Placatas pacifista örökségét megőrizve várta ki az összeverődés végét a lesajnáló tekintetek kereszttüzében. Thammis gúnyos kérdése a gyarmati csatlakozásról azonban a visszájára sült el, ráégett egész birodalmára. Maledicto hibátlan kiejtésű válasza a Föderáció alapnyelvén porrázúzta meghívója tekintélyét: „Nem fogadom el az ajánlatot!” A felháborodást szitkok és átkok zúgása követte. A mosolya mögé bújó Császár békével bocsájtotta el vendégét, mégis a főváros szélén állomásozó szállítók felé már katonai kíséretet kapott a Kaedru követség. A század Thammis gőgjének ökle lett. Amint a fehér út végetért, a fekete egyenruhások fegyvert rántottak, de a szilárd lövedékeik gyűrött kavicsokként hullottak le a Fényacél páncélzatokról, a szürke bőrőkbe fúródva is alig egy-két csepp lila vért tudtak csak kifakasztani. Maledicto nem adott parancsot a megtorlásra. Disciploss Fénypisztolyát elkérve egyszer tüzelt, azt is a levegőbe, mégis nagyobb sebet ütött a Császár nevén, mint ezer vesztes háború. A Kaedruk halhatatlan, szinte isteni entitásokként távoztak. A Király a Tizedik Sikoly fedélzetére lépve, búcsúzóul a Centaco Maxim apró holdja felé fordíttatta Aurabias Lövegeit, csak az elporladó szikla törmelékét hagyta maga után emlékeztetőül.

A Föderációból hazatérve Maledicto háborúra készült, kíséretét mégis némaságra eskette a fegyveres incidenst illetően. Szervezkedései mellett szokatlanul sok időt töltött a templomban, de ottléte életében először nem fohászkodással telt, egy lány társaságát kereste a fényes falak között. Somnaria tanuló papnő körül legyeskedett. A fiatal teremtés nehezen adta magát, a tréfás álca mögé bújó Királlyal szembeni ellenszenvének sokszor és kíméletlenül hangot adott, de Maledicto kedvét nem tudta elvenni az udvarlástól. A több mint két Tengelyfordulón át tartó ostrom egy kiegyezéssel zárult: A tradíciókhoz ragaszkodó lány elfogadta az eljegyzési ajánlatot, cserébe a Király ízetlen tréfáinak elmaradozásáért.

A huszonhat Tengelyfordulós haladék alatt Maledicto egyetlen egyszer sem érintette jegyesét, a Fénykövekkel díszített templom falai közt egy gunyoros félmondat, vagy egy apró tréfamorzsa sem hagyta el kőfogszerű ajkait, mégis először érzett igazi boldogságot. Kéken izzó szemeiben az Átokölő Tudást szinte feketére fojtotta leendő felesége társaságában. A kevés jelenben próbált élni, amennyire csak képes volt rá.

A Föderáció saját határait kitolva kezdett eszeveszett kolonizálásba, a megszokott gyűrűs terjeszkedését felváltva egy csápot növesztett, ami Tengelyfordulónként nyúlt egyre közelebb a Kaedruk uralta térségekhez. Maledicto kémműholdhálózatát átszervezve engedett szabad utat a Császár tervének, saját vezetőit teljesen elvakítva a fenyegetésre. A távoli Amkruul birodalom irányába koncentrálta erőit, a magának való civilizációt nevezte meg, mint a népét fenyegető hatalom, de sem követeket, sem megelőző csapást nem küldött ellenük, csak fegyverkezett és flottát fejlesztett.

A lány századik Tengelyfordulóján a múlt homályába vesző ígéret beteljesedett. Maledicto és Somnaria megesküdött. Nem volt nagy ünnepély, sem díszes felvonulás, Luxfero papnő előtt tettek fogadalmat, a Fényúrnő templomában.

Thammis Császár követeit Maledicto huszonöt tengelyfordulón át utasította el, pedig az újabb és újabb együttműködési javaslatok egyre nagyvonalúbbak lettek. A Király válasza minden alkalommal ugyanaz volt: „Nem fogadom el az ajánlatot!” A vékony csáp észrevétlenül nyúlt a Kaedruk felé, a támaszpontok már száz csillagrendszeren belül értek.

A visszahúzódó Királynőt egyre többször vették szájukra az udvar nemesei. A titkos frigy huszonhetedik Tengelyfordulóján már nyíltan mutogattak a törékeny alkatú lányra, amiért még nem ajándékozta meg a Királyt trónörökössel. Somnaria lassan belebetegedett a szégyenbe. Gyógyítótól-gyógyítóig járt, de a válasz minden Kaedru orvosnál ugyanaz volt: Nincs látható jele a terméketlenségének. Amint megértette, hogy az okokat nem magában kell keresnie, meghitt éjszakáik viszályossá váltak férjével. Maledicto hallgatott. Esküjéhez hűen, bagatellizáló tréfáit és gúnyos álcáját sosem engedte be közös hálószobájukba. Szemeiben az elfojtott kék ragyogás nélkül is pontosan tudta, mit miért tesz, de a tíz Tengelyfordulós önmaga döntése már teljes súlyával préselte az uralkodót. A forró éjszakák kihűltek, az édes pillanatok megkeseredtek. Somnaria végül ultimátumot adott a Királynak, vagy trónörököst nemz, vagy a tradícionális neveltetésű lány a jó halált választja a szégyen helyett. A Királynő szájából elhangzott az időntúli mondat: „Máshogy nem lehet!”

Somnaria állapotos lett. A lány régi ragyogásában tündökölve járt újra a palota falai közt, de férje rémálmai mégis árnyékot vetettek boldogságára. Maledicto minden éjszaka önkívületben ébredt. A lidércnyomások mások voltak, mint gyermekkorában. Sokszor még Tortachokkal felriadása után is föderációs alapnyelven motyogott, máskor artikulálatlanul üvöltve vágódott a padlóra. Felesége nyugalmát biztosítani vágyva a lányt leendő utódja lakosztályába költöztette, minden éjjel vele maradt elalvásáig, majd régi hálószobájukba vonult. A magány fészkéből apránként eltűntek a Fénykövek. A falakat feketére mázolta, akárcsak az ablakokat, teljes sötétséget teremtve álmainak. Néhai műterméből festményeit felhordva vette körbe magát alkotásaival, végül már a kellékek is a fekete szobában kerültek felhasználásra. Napközbeni tréfái az udvar felé ízetlenebbek lettek, miközben felesége mellett minden sóhajtása egyre keserűbbé vált. A gömbölyödő pocakot nézve Maledicto észrevétlenül tette mantrájává az időntúli gondolatot, az üresedő szavak minden alkalommal egy kicsit elvettek az uralkodóból. A „Máshogy nem lehet!” döntésből beletörődéssé vált.

A trónörökös megszületett. A fiát karjában tartó Király eszméletlen felesége mellett várakozott, nem egész négy Tachal későbbi haláláig. Somnaria nem tért magához a szülés után, férje a tudás bűnét Annuntian fekete szemeiben elveszve gyónta meg asszonyának.