Ember az árnyékban

Christian Morales nem hős, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy a legendák ígérik. Fáradt, makacs, néha méltatlanul kis ember, aki mégis mindig oda igyekszik, ahol lennie kell. Ez az egyszerű igazság tartja össze a széthulló mindennapjait. A kozmikus mitológia és hétköznapi családi élet szétválaszthatatlanul összekeveredik, a politikai sakk hideg koppanásai és a gyermekek melengető horkolása tölti meg a tereket.

A regény egy háborúba vetett Fényharcosról szól, aki a Sötét Univerzum feketeségéből érkező pusztítással áll szemben, mégis megtanulja, hogy a legnagyobb küzdelmek nem a csillagok között zajlanak, hanem egy zárt ajtó előtt, egy ki nem mondott szóban, egy el nem ejtett könnycseppben.

Nincs egyedül megpróbáltatásai alatt. Kocka, a harmadik generációs Poal mesterséges intelligencia, Mona, a zafírszemű Tündér, David és Elena, a két Vitmiss Védence egészen az utolsó ütközetig elkísérik. Adulcentia testvéri mosolya mögött több erő lakik, mint bármelyik másik Fényacél páncélban, míg a Kaedru Király, Annuntian barátságát kimondani sem illik, mégis a történet legmélyebb kapcsolatát adja az embernek.

A regény nem kímél. Elvesz szereplőket, elbizonytalanít, és nem mindig ad vigaszt ott, ahol elvárná az olvasó. Cserébe olyat kínál, ami ritkább: hitelességet. A győzelem nem robbanással ér véget, hanem egy ketyegő órával és egy régi ígérettel, amelyet be kell tartani.

Az utolsó Fényharcos – Ember az árnyékban annak szól, aki nem fél attól, hogy egy könyv igényli a figyelmét, és aki tudja, hogy a legjobb történetek nem a hősökről szólnak, hanem az emberekről, akik azzá váltak.