Különbségek

A barlangból fény szűrődik ki. Nem sok, éppen csak megvillantja a fehér páncélt. Egy csillogó penge lendül, az Erenei bal karját átszelve oldalába hasít. A végtag aprót koppan a földön. A fegyver ismét emelkedik, egy fekete páncélos alak forgatja. A lemezről felugorva az ember izmai megfeszülnek. Ereiben a koncentrált energia felgyűlik, rendezett mozgása átjárja sejtjeit. Surran.

A megszürkülő térben lábai nyomán megdermed a por a felszín felett. A fehér páncél kiszakadó darabja megáll, nem zuhan tovább a földet ért karhoz. A fénylő fegyver tükröződése még a lelassult időben is vakítóan ragyog, de az ember szemét az ismerős páncélzat magához csalja. Nem rá való, emberszerű termete elveszik a gigászi vértben. Az illesztéseket figyeli. Nyakán egy pontot keres, amit nem fed fém. Megtalálja. Keze lendül, tenyérélén Tokan Mojet altató csapása célba ér. Visszatérnek a színek, a por felfut, a vibráló anyag a kar mellé csapódik, akárcsak az orgyilkos.

A félig másik létsíkról visszaérkező barna szemek rémülten fordulnak, Chris térdére vágódva csúszik a sérült bajtárs elé. Kezét kapkodva csapja a csonka karhoz, eszét vesztett kiáltása megrázza a hegyet.

— Kocka, hívj… — szava elakad, tenyere a megvágott fehér anyag közt egy üres hengerbe süllyed.

Nincs hús. A fehér vért felkarja üreges, akárcsak a levágott alsó fele. A reszkető ember feláll, a fehér sisakra néz.

— Mi vagy te?

— Erenei, Polgártárs. — kobakján a vibráló anyag megfolyik, széttárja a szögletes formát.

Egy zöldes füstöcske gomolyog a fejrészben, kékes fények cikáznak benne. Nem tölti ki a helyet, az ember akár markába is vehetné. A cseppek mozdulnak, a sisak bezárja magát.

— Te… Te… Te egy felhő vagy?

— Erenei vagyok, Polgártárs. Gázok és energiák alkotta létforma.

A levágott kar megremeg a földön, felemelkedve a helyére fordul. A fehér illesztés képlékennyé válik, a vágás helye összeforr.

— Ezt hogyan csinálod? — önkéntelenül rámarkol a bal karvértre — Hogy mozgatod, ha benne sem vagy… Vagyis de, de… Érted, nem?

— Telekinézis, Polgártárs. — lassan elemeli talpait a földtől — Fajom jellegzetessége, a mezők és erőhatások manipulálása.

Chris hátat fordít, zavarodott tekintetét az elterült merénylőre veti. Mellé térdel, kezébe veszi a leejtett pengét. Belenéz fényébe. A markolatot megszorítva saját energiájával izzítja fel. Messzire dobja, majd a fekete fémet kezdi el lefejteni a rongyos idegenről.

— Miért kell rád ez a maskara, Vella… Vagy Nox? Syreth esetleg? Azt sem tudom, hogy szólítsalak.

— A Polgártárs megfelelő, Polgártárs. — zizegése megváltozik — A szilárd életformák könnyebben teremtenek kapcsolatot más szilárd életformákkal.

A fekete maszk marad a végére, a magára tákolt vért utolsó darabjaként. A megfeszülő fém mögött a szíjak engednek, hangos pattanással a kapocs megadja magát. Egy négyszemű vartyogó torz arc bűzölög alatta, ködbe veszett szürke golyói minden irányba kifordulva. Orra helyén egy közös nyílás, szájszerű, vagy ahhoz hasonló, fogai sárgásak, de nem hasonlítanak csontra. Chris óvatosan felültetve a kőfalnak támasztja, tenyerével pofozgatni kezdi.

— Szükségtelen az újabb felesleges agresszió, Polgártárs. — zizzen mögötte a közeledő Vella — A szabályzat szerint időtorzító mezőben kell elszállítani és átadni a védett szektor felügyelő szerveinek.

— Ez Árnyékacél. — fejét kissé elfordítja — Alattunk a hajót is abba csomagolta. Elnyel minden kimenő jelet és energiát. — keze nagyobbat csattan a bűzös pofán — A pengéje Fényacél volt.

— A technológiai felszereltsége irreleváns, Polgártárs. — rezgése erőteljesebb — A szabályzat egyértelműen kimondja az eljárás rend…

— Hogy lenne már az?! — hirtelen feláll, egészen közel hajol a sisakhoz — Ez Kaedru technológia. Nem árulják a vegyesboltban, az Árnyékvérteket különösen. — ujjával megböki a fehér vállat — Tudnom kell, hol szerezte.

Arcán egy tenyér érintése simítja. Meleg, puha érzés, akár egy nőé is lehetne. Fejét félre kapja, de nem áll mögötte senki. Zavarodottan nézelődik körbe, majd ismét a vibráló társára pillant.

— Polgártárs, a személyes érintettséged gátolja az objektivitásod. — halkan zizeg — A pozitív kapcsolatod a Kaedru néppel befolyásolja az ítélőképességed. Kérlek tartsd be a szabályzatot.

— Ezt ne csináld többet! — tenyerével arcát kezdi dörgölni — A barátságomnak Annuntiannal ehhez semmi köze! — szája megrándul — A Fény- és az Árnyékacél, de még a Fénykő is a Kaedru nép tulajdona. Ne akard megtudni, mit tesznek, ha rájönnek, hogy ez a békahörcsög egy Árnyékharcos páncéljában lopja az energiaásványt!

— Polgártás, a Kaedruknak megvan a joguk panasszal élni a Morka konzulátuson a vitatott tulajdonjog kapcsán. — zúgása hangosabb lesz — Nekem viszont kötelességem átadni az elkövetőt a Morka illetékes hatóságnak.

— Viheted. — ismét térdére dől, tenyere nagyot csattan a zöldes bőrön — Amint elmondta, amit tudni akarok.

Lendülő csuklóján fogást érez, nem szoros, de ereszteni sem hajlandó. Nem kéz szerű, inkább egy hengeres, bő bilincs, csak akkor nyomja, ha mozdulni akar. Egyre jobban feszegeti, de nem szabadul.

— Eressz már, ember… Felhő… Gázfejű! — arca egyre torzabbá válik — Ez az én szektorom, az én bolygóm, és az én békahörcsögöm.

— Polgártárs, beszámíthatatlanul viselkedsz. — zizegése zavarosan zúg — Az ügyet én igazoltam vissza, a szabályzat szerint nekem kell az elkövetőt átadnom a védett szektor illetékeseinek.

Az izmok elernyednek. Chris lehunyja szemét, egy mély lélegzetet vesz, több, sekélyebb követi. Kimérten áll fel, csuklóját lazán tartva.

— Azt tudod, hogy a sikló térmozdítójával bárhova ledobhatnálak, ugye? — elhúzza kezét az engedő szorításból — Ezt a nyomorultat magammal együtt is elvitethetném innen, te meg mehetnél gyalog, vagy repülve, vagy ahogy csak jól esik.

— Emlékeztetlek Polgártárs, hogy az a tanulópolgárok közti ellenséges technológiafelhasználás esetének minősülne.

Chris lehajtja fejét, nem szól, csak elindul vissza a tisztás közepére. Az Árnyékacél borítást kezdi puszta kézzel kiásni, a könnyű hamu a hegyről elszállva kering a magasban. Vérteket lát, több száz apró darabkát, szedett-vetett tákolás nyomait. Nincs a géphez rögzítve, mint egy álca háló, úgy vannak szíjai összefűzve és ráterítve.

— Nem beásta. — suttogja — Elsüllyedt. A bolond azt hitte stabil...

Megmarkolja az egyik vértet, megfeszítve húzni kezdi. A pernyék magasra emelkednek, a fém burkolat feltárul előtte. Nem ismeri fel a formát, sem az építés jellegzetességeit, csak azt látja, hogy nem Föderációs, Kaedrura sem hasonlít. Nincs rajta üveg, sem bejárat féle, az egymásra fekvő pikkelyszerű burkolat felső részén még egy szellőző, vagy hűtőmodul sincs.

— Polgártárs, ha végeztél… — vibrálása intenzívebb, mint előtte — A siklóm időtorzító mezőjének tartalék energiára van szüksége. Ennek begyűjtése időbe telik, a körülményeket figyelembe véve.

— És? — a hang felé fordul — Az enyémből akarsz koldulni?

— Szükségtelen. A vörös csillag fénye ellátja ezt a feladatot. — zizegése elmélyül — Mindazonáltal a keletkező időmennyiség alkalmas lehet egy erőszakmentes kihallgatásra, a jó tanulópolgári együttműködés jegyében.

A szótlanul tápászkodó ember a felfedett fémen átcsattogva a különös ajánlattevő mellé áll. Arcára felfut a kék szövet, fehér maszkja megszilárdul rajta. Egy csendes bólintás követi. A lassan ébredező szerzet kocsányos szemeibe apránként tér vissza az élet. Előtte már a két fehér páncélos áll, alig egy lépésnyire.

— Mit akartok? — szájnyílásából habos sárga lé fröcsög — Nem csináltam semmit. Csak vagyok. — bal szélső szemét lassan kifordítva a szétdobált vértek felé leskelődik.

— Egy Poal által védett szektor kijelölt felügyelő polgárának megtámadásával vádoljuk. — zizzen fel halkan.

— A Poal vagytok? — fröcsögése elhalkul — Akkor ez egy félreértés, barátaim! — szeme tovább kutat, a fényacél penge felé fordul — Én csak egy bajba jutott kereskedő vagyok. — habos nyála ölében toccsan — Kalóznak véltelek, hisz ti is tudjátok, milyen időket élünk.

A kék szövet alatt az izmok hangosan ropognak, de az ember száját összeszorítva csendesen figyel. Elméjében a Kockát hajtja, a hamuba süllyedt hajó feltérképezését sürgeti. Mellette vibráló társából árad a nyugalom, a Föderáció bürokratáit idézi benne.

— Seramuni polgár, a védett szektorokra vonatkozó törvények egyértelműek. A rendszerbe történő belépéskor minden kommunikációs platform megkapja a figyelmeztetést.

— A kommunikátorom meghibásodott az ugrás előtt. — rojtos ruhája alá nyúl groteszk kezével — Nézzétek csak meg, Poalok. — egy törött föderációs adót dob eléjük — A hajón nincs más, a Seramuniak nem szeretnek társalogni. — fröcsögése gúnyos nevetésként locsog.

Chris szeme előtt villan a képernyő. Szája sarka felfelé kanyarodik, fehér fogai kivillannak a kék szövet alatt. Lassan indul el a hajó mellé, kezébe veszi a Fényacél szablyát. Nem a markolatát fogja, pengéjét megcsípve viszi vissza, majd a lénynek nyújtja.

— Úgy tűnik, tévedtünk, kereskedő uram! — hangja határozott, de hangszálait visszafogja — Egy félreértés csupán, ahogy ön is mondta. Mint látja, sérülés nem történt, minden rendben van.

A lény a pengéért nyúl, egy pillanatra visszahőköl, de végül a kezébe fogja. Chris ismét hátat fordít, társához lépve tenyerével a fehér sisakot simítja, majd tovább halad a vértek felé.

— Akkor elmehetek? — tápászkodik prüszkölve — Rendben vagyunk?

— Még szép. — fejét hátra billenti — Egy kis üzletben reménykedtem, de egy törvénytisztelő kereskedőt nem tartok fel ilyesmivel.

— Miféle üzletben? — a fehér vértet megkerülve az Árnyékacélt szedegető Chrishez siet — Miről beszélsz, Poal?

— Nem vagyok Poal. — arcán szétfut a maszk — Csak egy ügyeskedő, divatosan öltözve. — egy vállvértet vesz kezébe — Van egy barátom, aki szép summát fizet a Kaedru csecsebecsékért. Bolondul a barbárok szemetéért. — hátat fordít — De nem érdekes. Jó utat, Uram!

A lény egy fröccsenésnyit áll megdermedve, négy szeme négy felé fordul, kezében a kender markolat aprókat reccsen. Előtte az ember barna haját borzolja, derekát jobbra-ballra hajtogatja.

— Milyen hajóval jöttél, ügyeskedő barátom? — spriccel a kérdés.

— Egy M osztályos teherhajó hozott a rendszerbe, de jómagam és a barátom, egy Föderációs siklóval jöttünk ide.

— Csakugyan? Azok nagyon tudnak sietni, főleg, ha kergetik. — egy tócsa csobban alatta — Csak a jeladó tud sok fejfájást okozni.

— A mienkben nincs. — vigyora villan — Az első dolgom volt a négyes hajtómű hűtőcseréjénél egy darab ércet a helyére tenni.

Lábai ismét mozdulnak, a vértek halmát a földre teszi, polgártársához lépve átkarolja a fehér páncélt. Lassan tolja maga mellett, egyre szélesedő szájából végül ismét megindulnak a szavak.

— Gyere felhőfej! Ha visszaérünk időben, meghívlak egy sörre. — megrázza — Az sem baj, ha többre sikerül.

Nem érez ellenállást, a páncél lábaival kalimpálva siklik mellette. A barna szemek többször is a sisakra néznek, hamis mosolyában egy csipetnyi őszinteség mutatkozik.

— Hová mész innen? — utánuk trappol — Mi az úticélod?

— Visszamegyek a Centaco Maximra! — vidám kiáltása elfut a hegy felett.

— Mi vonz oda egy ügyeskedőt?

— A nők! — hangszálai majd bele szakadnak az üvöltésbe — Az Otlaca lányok, az univerzum tündérei, de egy kis sör és tiéd az éjszaka!

Nem néz vissza a habzó szájú lényre, társát szorosan magához húzva elindul a sziklaforduló mögé. Egyre elvadultabb ötleteit nem rejti véka alá, egymás után harsogja őket önkívületben. Hangos fémcsörgés, majd puffanó léptek indulnak utánuk. A prüszkölő zihálás végül eléjük ront.

— Ügyeskedő Uram, innen hogyan indulsz tovább? A teherhajó még itt várakozik?

— Dehogy. — elfordítja fejét — A Kuttert várjuk, egy régi kalózhajót. A hadurat szolgálta, de már az enyém. — mellvértjét megdöngeti — Egy igazi csoda és a legénység sem mindennapi.

— Esetleg egy kis kitérőt is tennél vele? Talán a Kék Perem felé?

— Ne légy bolond! — nagyot köp a földre — Ne tévesszen meg a csinos ruha, nem vagyok senki jótevője. Én a barátomhoz megyek, megválok a csecsebecséktől és a villogó kövektől.

A négy szem egyszerre mered a barátját taszigáló emberre. Lassan újra megkerülik, tovább indulnak lefelé a kanyargós lankán. Nem telik bele sokba, már ismét előttük áll a lény, groteszk arcáról valami új süt.

— Ügyeskedő Uram, aztán mennyiért veszi barátod a fényes köveket.

— Nem mintha közöd lenne hozzá, de jól fizet. A kisebbekért hűtőtekercsekkel, a nagyobbacskákért már energiacellákkal. — egy villanásra elkomorodik — Ami akkora, mint a fejed, azért egy reaktorbelsőt is megad.

— Becsap téged! — hangos prüszkölése felszórja cseppekkel a hamut — Az én vevőm jobban fizet! Tiszta ércrudakkal, de akár Föderációs valutával is a sokszorosát adja. Mehetnénk egy felé, bemutatnálak neki. — szemei fordulnak — Cserébe az útért is, sokkal jobban járnál.

— Aztán hol lenne a te híres vevőd? A Kék Perem egy rabló örvény, nem vinném oda a Kutterem, már az űrben szétszednék a zsiványok. — ismét nagyot köp — Nem csapsz be! Az Otlacák már várnak!

Elindulnak, de a groteszk kar kicsapódik előttük. A remegő lény szörcsögve fújtat, egy pillantást vet a mélybe, azután mind a négy szemével az emberre mered.

— A Funduruson. — szinte csak lehel — Ott az én vevőm.

— A Funduruson? — hátában ropognak az izmok — Sosem hallottam róla... Messze van? Mik élnek ott? Biztonságos?

— A Kaedruk otthona. A biztonság garantált, maga a Király veszi a Fénykövet. Dupla díjat fizet, ha megmondod honnan szerezted.

— Nem igaz. — suttogja — Hazudsz! — üvölti társát eleresztve, torkon ragadva a Seramunit.

Acélos karjában megfeszülnek az izmok, a lényt a keskeny szirtről a mélység felé emeli. Tűhegynyi pupillái alatt a fogak összeszorulva recsegnek, eltorzult ábrázatából feltör a fújtatás.

— Kitépné a szívedet, ha meglátna a vértjeikben… — markában serceg a fulladozó nyak — Fényacél pengéstől vágná le a kezed… — ujjai belevájnak a bőrbe — A lopott Fényköveiddel etetne meg…

— Polgártárs, kérlek. — halk zizzenése alig hallható.

Az ember egész testében remeg, de karja rezzenéstelenül tartja a szakadék fölött fuldokló lényt. Vállára egy tenyér súlya nehezedik, melegségét érzi, pedig nincs ott semmi. Lassan húzza vissza a bűnözőt, egy heves mozdulattal a falhoz löki.

— Hazudik. — visszaindul a fennsíkra — Annuntian nem tenne ilyet.

Elméjében egy parancs indul. A térmozdító célzórendszere éled előtte, a fuldoklásból tápászkodó lényt a szitok közepén villantja át a polgártársa siklójába. Visszaér a vértek közé. A letett kupacra pillant. A pernye felszáll körülötte, szeme elé fut a szürkeség. Hatalmasat rúg a halomba, az Árnyékacélok repülnek mindenfelé.