Második nap - Az első látogató

A kismutató már kétszer körbe járt, a villanások negyed óránként fehéren ragyognak fel a kupola alól. A teremtés templomának falain már nem csak pislákolnak a parányi Fénykövek. Feltöltődve zizegnek, vibrálásuk homogén masszává sűrűsödött. Chris érzi a kavargó erőket, maga felett a sötét entitás szinte ragyog a Yelaou technikában. A fekete köd az egész bolygót körbe veszi, nem mozdult el az ember érkezése óta. Őrzi teremtményeit, mint Chris az időt csuklóján. Számolja a kattanásokat.„Tizenöt percenként egy apró villanás. Nem nagy dolog. Nomah talán évekig is kitartana.”

Nem mosolyog, szája sarka lefelé görbül. Tudja, hogy nincsenek évei. Meredten bámul a karcos burára, mintha az élete múlna rajta. Figyelme nem kalandozik el, koncentrál. Keze néha zsebéhez csúszik, a szöveten át megérinti a dudort benne. Annuntiant látja saját arca helyén a tükörképben. Zúgnak a szavak a tizenöt napról. Tizenhétnél nem volt több egyszer sem, amit ébren kibírt egyhuzamban. Érzi a vezér öklét arcába csapódni. Hallja a kiáltást fülében.„Elaludtál! Elölről!”Elmosolyodik. A néma várakozásban még a fekete emlék is kiszínesedik. Adulcentia kedves hangja melengeti, valósággal bizsereg mellkasa.

Egy levelet vesz kezébe, apró falatokként csipegeti el. Gyomra már napok óta tiltakozik a diéta ellen. A hangos korgás bejárja a nyitott helyiséget. Tűri, nem tehet mást. A táblákat látja maga előtt a Sötét Üreg mélyén. A Vezér minden eshetőségből másik tízet vezetett le. Arcát érinti, dörzsölni kezdi. Izmai emlékeznek a pofonokra a Kaedru oktatás alól. Nincs rossz válasz, csak több ütés a helyes feleletért, ez volt a tanító bevált módszere, az ember mégsem érez haragot, csak kellemes nosztalgiát. Az első év könnyed perceit idézi. Megszakadnak.

Egy vidám hang töri meg a külső csendet. A lány bátran beszél, talpai mégis elárulják bizonytalanságát. Közelít, de ritmusa nem állandó, léptei hol gyorsabbak, hol lassabbak egy kicsit. Elfogy a távolság, a hölgy beront, arcán erőltetett mosoly feszül.

— Szia! Nem vagy éhes?

A barna szemek elkerekedve néznek a szőke lányra. Karján feláll a szőr, száraz száját eltátja. Nem a kinézete okozza. A beszéde. Utoljára a Klümoszon hallott ilyen közvetlenséggel üdvözlést, még Mona és a gyerekek sem köszöntötték ennyire puritán módon. Nem felel, az órára pillant, de fókusza már nem olyan, mint előtte. Gondolatai kavarognak, egészen földi elrablásától futnak elé az emlékek. Nem tudja megállítani, csak előtörnek az érzések. Őrlődött a pompa és a nyomor közt, tépázta a protokoll és a hazugság is. Az utolsó Fényharcos botrányos legendáit kovácsoló ármányok űzték háborúból-háborúba. Ez a kedves közvetlenség gyanakvását eteti.„Calignis tesztje? Elmejáték?”

A lány közelebb lép, leguggol előtte. Rövid ruhája felcsúszik, többet fed fel a bájakból az illendőnél. Az ember egyre komorabban mered az órára, a ketyegésre fókuszál, de a lány illata már szinte beteríti.

— Szerintem nem érti, amit mondok! — kiált, fejét oldalra billentve.

— Anyánkat értette! — a válasz a közelből érkezik — Biztos rosszul kérdezted!

— Jól kérdeztem! — dacosan sikít vissza — Csak nem érti!

— Lehet, hogy nem hallja! Kérdezd hangosabban!

Chris halkan morog az előtte üvöltő teremtésnek, de későn. Letelik a negyedóra. Az izmok roppannak. Hangosan kiált. A villanás szétfut a térben, a hullám elindul. Az ijedt lány a hátára esik. Ruhája alja egészen hasáig csúszik fel. A Fényharcos nem néz oda. Úri ember, fegyelmezett harcos. Nincs kísértés, nincs probléma, csak mereven az órára tekint. „Milyen szép! Milyen céltudatos! Tik-tak.”

A riadalomból eszmélve a hívatlan vendég feltápászkodik. Hátát, derekát, majd tomporát dörzsölve iszkol el, ruháját már csak odakint igazítja meg. Az órára meredő szemek előtt az első éber gondolatok élednek. Egy húsz év körüli lányt láttot megérkezni, mégis úgy viselkedett, mint egy ifjú gyermek, aki nem ismeri a szemérmet. Nem néz fel, csak szemöldöke ráncolódik, saját tükörképére meredve. Megrázkódik, hátán végigfut a hideg. Elhessegeti illetlen gondolatait.

A közelből ismét motoszkálás hangja szűrődik be, halk, mégis erőteljes beszéd susog pár lépésre az oszlopoktól.

— Fájt?

— Nem, csak ijesztő volt, amikor kiabált.

— Az a fényesség, te lüke!

— Az olyan más volt. Olyan nem hideg.

Csend lesz, a pusmogás is elhallgat odakint. Toppanások közelítenek, majd távolodnak. Egyik-másik felkuncog lopakodás közben. A levegő mozdul, a különböző illatok összekeverednek. Chris homlokát beborítja a verejték, szemét már görcsösen szorítja össze. A hátán futkos a hideg. Legalább húsz puha talp topog jobb oldalán, egy-egy nagyobbat, mintha lökdösnék egymást.

— Legközelebb én megyek be!

— Nem, mert én!

Chris keze ökölbe szorul. A lányok kelttette zsivaj egyre elviselhetetlenebbé válik számára. „Civakodnak... Marják egymást, mint a cirkusz előtt a sorban. Meglesnék az oroszlánt. Fogják még bánni a vadállat fogai közt! Az óra jár, a terv halad.”Elcsendesednek.