Temporidial

A fekete porban lassan ereszkedik a Nyuszi, benne a pilóta szeme a műszerekre szegeződik. Chris a fedélen át nézelődik, de még a Fényüveg világos látképe sem fedi fel előtte a felszínt.

— Nem szeretem a sötétet. — arca rezzenéstelen — Miért nem lehet valami vidámabb helyen? Mondjuk egy világos üregben?

A fiú nem felel, kezei a tárcsák markolatain finoman mozdulnak, apró kis fordulatokkal engedi a gépet. Megrázkódik a fülke. Nem hallanak puffanást, de a billegés megáll. A fedél felnyílik, az övek csattannak.

— Félsz a sötétben. — feláll, kászálódó bátyjára néz — Szerencse, hogy ezt senki sem tudta a bányákat felszabadító Sötét Lidércről.

— Valóban szerencse. — nem mosolyog — A Sötéttől Félő Lidérc… Egy ilyen néven a Császár is csak nevetett volna. — megrázza fejét.

Leugranak a Fényacél keretről, a fedél búgva záródik mögöttük. Egy szállító várakozik csak a földön, mögötte egy barlangot, előtte két ismerős arcot pillantanak a sötétben. Disciploss és Adulcentia a kísérettel együtt rakodja a gépet. A másik szállító még magasan zajong az égen. A fiú az őrtiszthez szalad, a Hercegnő helyét szó nélkül veszi át. Fejével bátyja felé biccent, majd megemelik a ládát. A Kaedru amazon lassan lép előre.

— Nem áll jól rajtad. — felegyenesedik a tisztelgésből — A válla bő. — szürke ujjai közt összecsípi a fém szövetet — Túl laza idefent.

— Ilyennek kértem. — elmosolyodik — Kell a nagyobb mozgástér.

— Ez így nem jó. — vértjeit kezdi bontani — Nem ilyennek kell lennie.

A lassan lefejtett páncélok láttán az ember szája elkerekedik. Adulcentia szürke bőrét is az ezüstös csillogás fedi, öltözéke ugyanaz a fém, mint amit ő is visel. Lesüti szemét, vállán meghúzgálja a ruhát.

— Te miért? — hangjából eltűnik az erő — Ezt nem kérhetem tőled.

— Olvasott benned. — leveszi maszkját — Megtanítalak védekezni.

A kőszerű ajakfogak felkanyarodnak, a fekete szemekből melegség árad. A szürke ököl az ember vállának ütközik, nem erősen, éppen csak megtaszítja vele. Egymásra néznek. A második szállító felkavarja a kormot, a hajtóművek dübörgése megrázza alattuk a sziklát. A gép leszáll, a fénycsóvák elsötétednek. A rámpa hangos csattanással nyílik le. A Király lép először a felszínre, Mona árnyékként követi a testőrök előtt. Adulcentia elfordítja fejét, lesütött szemmel indul a barlanghoz.

— Bent találkozunk. — vissza se néz — Nem illendő itt lennem.

Chris jobb keze utána kap, de üresen záródik össze. Fején aprót fordít, szeme sarkából az érkező Tündért lesi. Hideg tekintete a távozó Hercegnőre mered, csak egy lélegzet múlva olvad fel, ahogy alakja eltűnik a sötétben. A lány férjéhez fordul, mintha kicserélték volna, felragyog a Vezér mellett. Annuntian is vértjeit bontja, az Árnyékacélok alatt rajta is az ezüstös anyag feszül. Egy pillanatra néz csak az emberre, dörgő hangját nem fogja vissza.

— Rosszul vettek méretet. — ujja fenyegetően mered — Túl bő a vállnál. Szét fog szaggatni az ereje.

Egy dobbanás kimarad, a Fényharcos arca elfehéredve billen a maszkjától szabaduló Király felé. A festékes ábrázaton egy gúnyos mosoly feszül, szélesedő szájjal megy tovább a barlang előtt rakodó katonákhoz. Chris nem indul utána, még tekintetével sem követi. A sűrű szövésű fém finoman remeg rajta. Egy zafírpár úszik be szeme elé, a lány érintése hozza vissza a valóságba. Lassan öleli körbe férjét, éppen annyira szorítja magához, hogy reszketése abba maradjon.

— Csak tréfált. — mosolyogva engedi el — Nem mondta komolyan.

— Én nem lennék biztos benne. — újra megigazítja ruháját — Nála a fekete humor és a szerdai vérontás közt nincs különbség.

A szavakat egy apró fejbillentés követi, Mona háromszor is pislant, mosolya elhalványul, ajkai kerekebb formát öltenek.

— A szerda egy földi nap neve. — hajába túrva kezd vakarózni.

A ládák nagyokat koppannak az árnyékban. Az utolsó élelem tárolók is a felszínre kerülnek, David lassan közelít felőlük bátyjához. Tíz lépésre áll meg, majd hátat fordít.

— Már várnak. — átöleli a Tündért — Majd találkozunk.

Elindul, de öt lépés múlva visszafordul, újra Mona elé áll. Egy mosoly felel a visszatérésre, majd a csillogó ajkai előre mozdulnak. Chris nem is figyel, a lány vállán összecsípi és megemeli ruháját. Alánéz, de csak a bőrt látja, nem visel ezüstös szövetet. Megkönnyebbülten sóhajt, majd arcán cuppan a búcsú hangja. Kerek szemekkel néznek egymásra. David könnyed torok köszörülése közéjük fut. Mona elmosolyodik, fejével oldalra biccent. Az ember már szalad öccséhez. Amint odaér, a fiú indul is tovább, halkan kezd beszélni, fél szemével a távoli Annuntiant lesi.

— Ez hatalmas, Chris. — egy ládára mutat — Mennyit lesztek ti odabent? Fél évet? Többet?

— A ládában? — ujjai sercegnek tarkóján — Remélem egy percet sem.

Öccse sandán néz oldalra, de az ember arcát látva egyre rémültebb lesz ábrázata. Lassítani kezd, de Annuntian már feléjük fordul, kezét nyújtja David felé. Rá mutat.

— Apró Árnyék, te őrzöd a Király vendégét.

Chris egyedül marad, David, mint egy gép, sarkon fordulva azonnal indul vissza Monához. Elfogy a távolság a hadvezérek közt. Az ember kérdőn tekint a láda egyik felét megragadó Királyra.

— Meddig leszünk bent, Vezér? — leengedi kezét tarkójától.

— Amíg ez kialszik. — a láda fedele felbillen, egy görögdinnye méretű Fénykő ereje villan fel a sötétségben — Vigyük! — rázárja tetejét.

Az utolsó katona is kiér a barlangból. Az étel, víz és a kellékek eltűntek a fekete felszínről, a két szállítónyi testőrség egy oszlopban tisztelegnek a ládát cipelő harcosoknak. A Király nem viszonozza, egy lélegzetig áll meg Disciploss előtt, de némán halad tovább, mögötte a fehéredő emberrel. Elnyeli őket a sötétség. A lábak hármat dobbannak, majd kis szünet után még kétszer megismétlik.

A barlang szájából vakító fény tör elő, átragyog a kormon, megvillantva a sziklákat. Lassan enyészik el, az utolsó dobbanásoknál már csak szürke pislákolás marad, majd az is eltűnik. Adulcentia lép elő elsőként. Ruhája érintetlen, tartása egyenes. Mögötte hangos léptek követik. A megtépázott Király arcán friss lilás sebek éktelenkednek, ajkán a szürke fogakból többnek is hiányzik éle. Mellette Chris sétál, Már csak nadrágján maradt egy kevés a szürke fémből. Szakálla hatalmas, mint egy igazi viking, úgy jár daliásan. Jobb szemöldökén friss hasadás, vére nemrég alvadt meg felette.

Elhal az utolsó dobbantás visszhangja. Az őrök fordulnak, elindulnak a szállítók felé. A két harcos a barlang szájához ér. Egy csattanás fut el a sziklák felett. Chris Annuntian mellkasára csapva állítja meg. Csak egy kicsit fordít fején, hangja nyugodt, mégis valami más süt belőle.

— Esküdj meg, Vezér! — leengedi karját — Ha máshogy alakul, elvarrod a szálakat. Esküdj apád és Innocentia nevére!

Annuntian mozdulatlanul áll egy lélegzetet. Jobbja megemelkedik, mellén nagyot koppan ökle. Csak fejével biccent egyet, azzal is kicsit.

Tovább indulnak, a Vezér a vértjeiért, a Fényharcos a Monát őrző fiúhoz. Eltátott szájjal nézik. A Tündér táskáját a földre dobja, tetejét feltépve már egy üvegcsét és egy kendőt ragad. Nem kérdez, a szúrós szagú vegyszerrel megöntözi, majd a sebre csapja. Chris elmosolyodik, kezét óvatosan átfogva elfeszíti arcától.

— Ne fáradj! — szemében csak egy szikrára villan az Örök Fény.

A seb összehúzódik, felette a bőr átfedi, majd a heg is eltűnik rajta. Az üvegcse hangosan csattan a sziklán, a szilánkok elszaladnak a vegyszer hullámain. Az ember már nem mosolyog, a lányt nézve lesüti szemét.

— Sajnálom.

— Meddig… Meddig voltál odabent? — David ujjai aprókat rezzennek.

— Hétszáztizenhárom… Nem! Hétszáztizennégy napot.

David ajkai egy résnyire maradnak egymástól. Levegő nem mozdul közöttük, csak pillantásai mozognak fel és alá. Minden forduló után egyre tágabbak pupillái, szeméből lassan kiszökik minden melegség.

— Az két év… — leheli erőtlenül — Több, mint amit lehetne…

— Valóban. — jobbjával megmarkolja szakállát — Borotva nélkül.

Senki sem nevet. A fiú a remegő tündérre néz. A lány jobb kezét újra és újra próbálja felemelni, de marka összeszorul, könyöke kiegyenesedik, mintha még mindig az üvegcsét próbálná elkapni.

— Ti a szállítóval mentek. — elfordul tőlük — Én Adulcentiát viszem vissza a Nyuszival. — kezét magasra emeli — Ott találkozunk!

Megfagyva állnak tovább. Chris a Hercegnő felé indul, vállán egy aprót lök, majd szótlanul halad tovább a Kaedru vadász felé. A fedél felnyílik, az Amazon hátra, az ember előre ül. Kattannak a kapcsolók.

— Menjünk innen! — megsimítja a tárcsákat — Félek a sötétben!