Az Utolsó Fényharcos

A Föderációs Tudományi Egyetem laborjának ajtaja emelkedik Chris előtt. Még hátra fordul, a csattogó kapkodás felé. Elmosolyodik, halkan, de határozottan szól vissza.

— Aztán senkinek ne vágd fel az agyát! — jobbját lendíti — Légy jó!

Csak a csörömpölés villanásnyi elnémulása felel a távozó embernek. A panel villan, a fém záródik. Az új plakett feliratán a rideg fény csillan.„Protinen Namos - Sötét Univerzum kutató”Tovább indul a folyosón, körülötte a diákok hangos beszélgetései nyomják el lépteit. A szélesedő térben egy fal tövében áll meg a tömeg mellett. Nem szól senkihez, csak megigazítja földi kabátját, vállát nekitámasztja a fehér burkolatnak. Nézi a Föderáció ifjú tudóspalántáit. Az üresen csengő elméletek összekavarodnak a személyes gondolatokkal. Kiabálnak, zizegnek, kocsonyáskodnak. Az ember mosolyogva nézi őket. Fülel.

Mintha pengével vágták volna el a hangot, dermedt némaság lesz. Mindenki egy irányba néz, Chris háta mögé.

— Végeztél? — a suttogás kiáltásként terjed a csendben.

— Igen, David! — megfordul — Mehetünk!

A fiú kék Poal egyenruháját Árnyékacél páncélzat fedi, bal oldalt mellvértjén mégis föderációs rangjelzés csillan. Elindulnak a pillantások kereszttüzében. Még a lélegzetek is el-elmaradoznak.

— Majd hozzászoksz. — meglöki öccse vállát — Első Harcos!

— Nem gondoltad meg magad, vénember? — viszonozza az öklöst.

— Nem. — határozott tekintettel néz előre — Tiéd a cím.

— A tanácsban mindig lesz egy hely, ha mégis úgy döntenél.

A burkolat elemei lassan fogynak előttük. Lefelé tartanak, az épület kijáratához. Ahol csak meglátják a fiút, elcsendesedik minden. Az embert szinte észre sem veszik kopott kabátjában. Kiérnek.

— Nem való nekem a tanácskozás, David. — mosolya kiegyenesedik — Eleget gondolkoztam rajta az elmúlt évben. Rátok marad a java.

— Elena mondta, hogy így lesz. — bátyjára néz — Indulás előtt kérte, hogy szóljak, ha időd engedi, látogasd meg az Insula Primorison.

— Visszafelé benézek hozzájuk. Meglátogatom Calignis… Anyát is.

— Elia Morales. — megigazítja mellvértjét — Ezt a nevet választotta.

A fehér úton a külváros felé mennek tovább. A levegőben már messziről érzik a halas bolt illatainak esszenciáját. A hasak szinte egyszerre kordulnak meg. Összenéznek. Gyorsabban szedik lábukat.

— Már jól kijön a húgom a sötét lányokkal? — egy csipet gúnyt csempész a kérdésbe — Vagy továbbra is ki vagy tiltva onnan?

— Eliát biztosan kedveli... Együtt kertészkednek a teremtés titkaival. — szeme alatt elvörösödik — De én továbbra sem mehetek oda.

— Dicsérd többet Elenát! — átkarolja öccsét — A haját, a ruháját…

— A feleségem nem szereti az ilyesmit… Csak rosszul viseli a lányokat körülöttem. — egy apró rezzenés fut végig vértjén — Túl őszinték.

A szellő átsüvít a fehér tornyok között. A talpak halkan kopognak, felettük visszafogott kuncogások erősödnek. Egymást ölelve nevetnek fel, az utca gyér népe egyként fordul a két Morales felé. Elhalkulnak.

— Hogy van Poal? — megrázza a fiút — Jól fogadta a szerepcserét?

— Arctalanul. — bátyjára vigyorog — A Morales rombolót a kiürítés után hazaküldtem. Békeharcosként elég nekem a sikló is.

— Sok ügyet sóznak rád?

— Itt többet. — elhalkul — A Föderációban még sok a tennivaló.

A lila lények már az üvegen át integetnek a két régi vendégnek. A fivérek fordulnak, belépnek a halas üzletbe. A barna szemek egyszerre fókuszálnak, a szájak ugyanúgy nyílnak, még szinte nyelvük is szinkronban csúszik végig ajkaikon az ínyencségek láttán.

— Azt is, meg egy olyat is, meg még utoljára egy pálcikásat kérek!

— Ugyanazt kérem, mint a veterán. — bátyjára mutat.

Az adagok elkészülnek, a királyi lakomák felett záródik a csomagolás. Felcsap az illat, Chris tüdejét bejárja a párás gőz. A fizetőpanel emelkedik. Egyszerre nyúlnak felé. Összenéznek.

— A nyugdíjas Első Harcos fizet. — eltolja öccse tenyerét.

— Az öreg már fizetett eleget. — visszaszerzi pozícióját az üveg felett.

— Úgysem tudom mind elkölteni! — már vállát feszíti Davidnek.

— Ahogy romlik a vagyon értéke, talán már idén elfogy. — megérinti.

A panel felbúg, az összeg visszaigazolása villan az üvegen. Mögötte a lila házigazda a mosolyogva acsarkodó harcosokat nézi. Furcsa ábrázatán nincs félelem, csak szerény értetlenség. Elköszönnek.

Az utcára kilépve csendes majszolás indul. Két kút között eltűnik a hal a pálcikáról, mire a ledobóhoz érnek, már a kis fa nyél is fényesre nyalva mered markukból. Megállnak a lyuk előtt. A kezek mozdulnak, a rudak belőlük a sötétbe hullanak. Nem mennek tovább, csak bámulnak a feketeségbe. Elhalkulnak a lélegzetek.

— Tüzelniük kellett volna… — mélyet sóhajt — Akkor… A Sikolyoknak.

— A Poal egyértelműen fogalmazott. — megszorítja bátyja vállát — A kapukért cserébe Morales Békeharcost. — meglöki — Élve.

— Drága árat kértek egy nyugdíjas polgárért.

A fehér utat megtölti a gyermekkacaj. A kis társaságok kísérőikkel vonulnak el a kút előtt várakozó harcosok mellett. Az apróságok egy-egy toppanásig állnak csak meg, majd hangoskodva mennek tovább.

— Mit mondott a tudós? Az a Protinen?

— Az Örök Fény eltűnt, de jobb már nem lesz. Maradt, ami maradt.

— Jó neked így? — bátyjára néz — Rendben leszel?

— Persze. — szeme sem rebben — Rendben leszek.

Tovább indulnak. A cipők halkabban koppannak, a lélegzetek ritkábban, de mélyebbre mennek. Élesen fordulnak a tömeg előtt, az irány egyenes, az Iskola felé haladnak. Sokáig. Chris mereven előre néz, de szeme sarkából a fiút lesi. A hangos vértjeit figyeli. Megáll.

— A szentségtörő újításodat elfogadták a Poalnál. — igazgatni kezdi a fémeket Daviden — De Annuntian kettéhasít, ha nem hordod jól.

— Nem ér rám mostanában. — lehajtja fejét — A királykodás sok idő.

— Ha verésre vágysz, majd szólok az érdekedben. — elereszti — Arra mindig vevő volt az elmúlt kétszáz… Háromszáz… Ki tudja mióta.

— Kétszáz tengelyforduló után nem számolta. — bátyjára vigyorog — Nekem is azt mondta, mint neked. Nekünk sem kellene találgatni.

Felnevetnek. Máshogy, mint előtte. Mélyebben, mégis egy kicsit üresebben zúgnak a kacajok az épülethez közeledve. A kétszárnyas rácsos kapu nyitva áll előttük, de nem mennek be, csak kissé előre dőlve lesnek az udvaron hangoskodó diákok felé. A kis szerszámok lendülnek, a Beraddo öregdiák hangja diktálja az ütemet. Már mesterként áll Irena igazgató mellett. Csak ő pillant a leskelődő tulajdonosok felé, groteszk mosolya szélesre húzódik. Nem kiált, némán bólint feléjük. A Moralesek visszahúzódnak a fal mögé.

— Biztosan kihúzod így az anyagiakat? — gúnyosan löki meg bátyját — A harmada ide, a harmada Oria rabszolgamentő alapítványának?

— Ha megszorulok, majd szólok. — könyökével viszonozza a bökést — Három civilizáció nagyköveteként talán kisegítesz néha. — ujjával végigsimítja öccse rangjelzését — David Morales Első Harcos.

— Téged jobban megfizettek. — kilép a fehér útra — De van előnye is. — elmosolyodik — A napi hazajárásomat a Poal állja a Fundurusra.

— A nyugdíjas életnek is megvan az előnye. — megdörzsöli mellkasát — A tankolás miatt sokat látom Annuntianékat.

Chris szapora léptekkel zárkózik fel öccséhez. A kikötő felé indulnak, nem sietnek, a kis csomagokból egy-egy falatot majszolnak el út közben. Az útjukba kerülő fekete sisakos katonák párosai tisztelegnek feléjük. Viszonozzák. Gúnyolódnak egymáson, mint a múlt és a jelen Első Harcosai. A nap árnyékai fordulnak mellettük. A kikötő falai mögött már felcsillan a Fényacél bárka. Jóval nagyobb, mint egy föderációs kereskedő hajó. Kaedru. Lassulnak a léptek a kapu előtt.

— Jól kijössz Kockával? — Chris felnéz a foszló felhőkre — Nem bosszant halálra a tréfálkozásaival?

— Tőled tanulta. — elhalkul — Ha téged elviseltelek…

Egy alattomos borzolás szakítja félbe Davidet. Chris ujjai szinte minden szálat széttúrnak öccse hajában. Hosszasan csinálja. A sercegés visszhangja megtölti az utat. A fiú nyakát behúzva grimaszol.

— Nem szeretem, amikor ezt csinálod! — elmosolyodik.

— Akkor nem csinálom többet. — visszamosolyog.

Átölelik egymást. A vértek kopognak, a kabát varrásai recsegnek a szorításban. Mint két titán, úgy ropogtatják egymást. Sóhajtanak.

— Vigyázz a siklóra, Békeharcos!

— Vigyázz az Utolsó Fényharcosra, nyugdíjas Ügyeskedő!

David hátat fordít. Lassan indul az Iskola felé, jobbját magasra lendíti, ahogy bátyja is tette az Első Harcos egyenruhájában. Nem néz vissza.

Chris még egy percig vár, a távozó öccsét lesve. Mellkasában a kellemes meleg, hátában az erős karok szorításai lüktetnek. A fiú eltűnik a domb mögött. Az ember is elindul, átlép a kapun.

A Kaedru kereskedőhajó féme ezer sugárként töri szét a Centaco Maxim napjának fényét. A raktér zárva, csak a kis feljáró várakozik lenyitva a gép oldalán. Chris a kikötőmesterhez megy. Ellenőrzi a berakodás jegyzőkönyvét.„Acél, fűszer és szerszámgépek.”Fizet, majd búcsúzik. A termetes talpak nem a fedett padon állnak. A monstrum a füves előpályán pihen, el sem férne a hengeres csarnokokban. Az ember elér a lehajtott rámpához, elindul felfelé, megáll a bejárat szájában. Tenyerével végigsimítja a Fényacélt. A gép melegen lüktet keze alatt. A festék megfolyva virít oldalán, a keményre száradt jelkép már indulni kész. A Fehér Nyuszi.

A pilóta belép a berendezett kis csarnokba. A csobogó víz illata tölti meg szimatát. A medence közel akkora, mint a Fundurusi lakosztály fürdőjében. Mellette megpakolt ládák sorakoznak. Kaedru zsemlék, szárított hús és aszalt gyümölcsök. A kis csomagját az egyikre teszi. Hátra indul, a raktérbe néz. Nem megy be, csak gyorsan körbefordítja tekintetét. A Japán Harcos egyre sürgetőbben ketyeg a csuklóján. A fülkébe siet. Átvág az ülőpárnák közt, egy pillantást vet csak a túlméretes ágyra. Székébe vágódik, a kapcsolókat peregve kattintja fel. A műszerfal éled, a gép szíve verni kezd. A Fényacél megrázkódik, majd elcsendesül. A személyzeti naplóra néz. Elmosolyodik. Fémes léptek lopakodnak mögötte. Megállnak egy leheletre mellette.

— Mona Isenhurt Egészségügyi Tiszt szolgálatra jelentkezik, Kapitány!

— A Kaedruknál nincs egészségügyi tiszt, csak felcser, Mona. — szúrósan néz fel a föderációs űrruhára — Vedd le! Most!

— Nem mehetek veled?

— Dehogynem. — szemérmetlen pillantásokkal fut végig feleségén — A parancs attól még parancs, Isenhurt felcser!

Az elvörösödő Tündér a másodpilóta helyére ül. Zafír szemeit körbefordítja a sok visszajelzőn és kapcsolón, de csak a föderációs kommunikátort veszi kezébe, halkan kezd beszélni.

— Az Utolsó Fényharcos Kaedru C-osztályos kereskedő hajó felszáll! — férjére kacsint — Tiszta eget kérünk!

— Tiszta utat... — suttogja mosolyogva és megragadja a tárcsákat.

A gép magasra veri a port maga alatt, beteríti a csarnokokat és a fehér út jó részét. A pilóta fülke elcsendesedik, előttük a Fényüvegen át a kék ég lassan feketedik el a száguldásban. Felragyognak a csillagok.

— Hová megyünk?

— Bemutatlak valakinek.

A kijelzőn elfut a csillagtérkép. Chris egy lélegzetig keres, majd rátenyerel a Klümosz planétára. A fény villan, a gép apránként fordul irányba. Zsebébe nyúl, az új fénykommunikátorát veszi kezébe.

— Annuntian, itt Chris! A Nagy Hal küldetés kezdetét veszi, az Utolsó Fényharcos elindul a Klümosz felé. Ha arra jártok, nézzetek be Adulcentiával! — feleségére pillant — Hozzatok zsemlét is! Sokat!

— Mit mondtál neki? — hunyorogva néz férjére — A Királyt hívtad?

— Csak két barátot, horgászni. — zsebébe dugja a gépet.

A parányi csillagok közt egy Fényacél test irányba áll. Felületén meggörbül a fény, lassú hullámzásában elnyúlik a térben. Az Utolsó Fényharcos elindul a nagy útra, teljesíteni egy régi ígéretet. Fedélzetén elkíséri Mona Isenhurt felcser és Christian Morales Pilóta. Chris.