Elveszett idő

Az órákig tartó csendes séta a lebegő fotelok szobájában ér véget. Az arctalan helyet foglal, tenyerét felfelé tartva emeli az ember elé. Chris is leül, karját lassan nyújtja, de megáll, nem érinti polgártársát.

— Azt mondtad, nem teheted. — kezdi halkan — A Sötét Univerzum meg az entitások kerülése…

A szürke kéz nem ereszkedik, rezzenéstelenül várakozik a levegőben. A Poal egész lényéből sugárzik a megszokott melegség, valósággal rezeg körülötte a levegő. A tenyerek összeérnek.

Chris szeme elé futnak a harminchárom nap emlékei, egy pillanatba sűrűsödve apró villanásként éli újra a kertben töltött időt. Szája önkéntelenül mosolyra húzódik. A szürke tenyér leereszkedik, gazdája felkel, egyet lép előre a fehér szoba közepe felé.

— Állj fel, kérlek. —  zúg fel a hang fejében — A Tanács elé megyünk.

Az ember szót fogad, helyét elhagyva az arctalan mellé lép, kezét megfogva hunyja le szemét. Nem látja a vakító villanást, csak talpa alatt érzi a megváltozott padlót. Az emelvényre pillant, a tanácstagok felé. Szabad kezét magasra emeli, aprót fordulva int a körben ülőknek.

— Döntöttünk. — rázza meg elméjét az erős rideg hang — A Poal nem tesz közvetlen lépést a Sötét Univerzum ügyében.

— Miért? — emeli kérdőn tekintetét a magasba — Tudjátok mire készül.

A falak csendes zizegése elnyeli a kíváncsi szavak visszhangját. A tanácstagok nem mozdulnak, de a szürke marok szorítása egy pillanatra mintha erősebben nyomná az ember kezét.

— Christian Morales polgár, már nincs veszélyben. — zúg ismét a hang — Az alapító entitás jelenleg nem jelent fenyegetést más polgárra vagy a védett szektorokra.

— De fenyegetést jelent. — suttogja maga elé — Láttátok és hallottátok, most mégis azt mondjátok, minden rendben. — arcára kiül a döbbenet — Mi kell ahhoz, hogy tegyetek is valamit?!

Kezén a szürke marok egyre szorosabb, a belőle áradó erő hullámozva kavarog. Egyszerre hideg és meleg, nyugtató és zaklatott, erős és erőtlen.

— Christian Morales polgár, a technológia megvonás javaslatát visszavonjuk, a teljes hozzáférést megadjuk az adatbázishoz. Eredményes munkát kívánunk, Polgártárs!

Fehér villanás vakítja az elkerekedett szemeket, látása már a sikló belterében tér vissza. Marka üresen szorul össze, a támogató kéz nem jött vele. Egy percet áll némán, mielőtt szólni tudna. Ökle ropog, tekintetét még a harag fűti.

— Nem nagyon szeretnek vitatkozni… — morog halkan — Még el sem köszöntek.

Újabb perceket vár, mielőtt mély sóhajtásaitól lassan megnyugszik. Tekintete a fotelek felé fordul, a pislákoló eszköz irányába. A Kaedru kommunikátor törött fénykövét nézi. Forgatja a szerkezetet, de a segélyhívás már nem indult el róla a műholdak felé. Az érkező fény halványan még pislákol rajta, egy üzenet várakozik meghallgatásra. A gomb kattan, a hang megszólal.

— Fényharcos! Itt Annuntian. Az üzenetet megkaptam az Átkokról és a Scielapillusról! A Hatodik Sikoly egy Fundurusi tengelyforduló utazásra van tőled, már elindult érted. Várd be! Óvd a jó életet és becsüld a jó halált. Én…”

A készülék egy halk reccsenéssel indul el a Felagrix kapuja felé. Az ember már hiába szorongatja, a fények kialszanak, a gép örökre megpihen. Még percekig remeg keze az élettelen fémet markolva, a ragyogó falak elnyelik a suttogás szavait.

— Válaszolt. — leteszi maga mellé — Elmentek értem.

Székéből a Poal kommunikátort veszi kezébe, szeme előtt vibrálnak a felgyűlt üzenetek, egészen a mai napig. Szemei elkerekednek, amint a fiú hangja csendül fel fejében.

David Morales – 1990. november 8.

„Békeharcos!

Jelentem, az Árnyékharcosok Vezére megjelent a Scielapillus és a Clavaris átvételének céljából! A küldetés a nem várt események ellenére is sikeresen teljesült.

Az érkezésedig őrzöm a Parancsnokságot, de a főhadiszállást új helyszínre telepítem át. Megállapodást kötöttem az árnyék tudás tanításáról, így én is ott fogok tanulni, ahol egykor te. Elena Morales is csatlakozott a küldetéshez, mint a Vitmiss egészséghelyreállítás szakértője. Kaedru frigyünket a Vezér elismerte, megelőlegezett Kaedru polgári státuszunknak igyekszem megfelelni.

A központot lezártuk, a kapu védelmét Maledicto Fényacél lánccával biztosítottuk! Az épület üres, személyesen győződtem meg róla.

Az első éjszakát a Hercegnő társaságában töltöttük, a protokoll és az akadálymentes beilleszkedés céljából. Elindultunk az Egyesült Világok Föderációja területéről. Az úti cél a Capignis rendszer Fundurus bolygója. A palotában rendezzük be az új támaszpontot. Érkezésedre ott számítunk ezután.

Visszatértedig a Parancsnok:

David Morales”

Elena Morales – 1990. november 8.

„Drága Chris!

Sok minden történt, amiről nem beszélhetek, így csak arról fogok, ami igazán fontos. Tudod mire gondolok, ugye?

Annuntian megérkezett hozzánk a fekete kövekért. Azt mondta, te most nem jöhetsz értünk. Magával hozott minket, mint a vendégeit. Nem akartam vele jönni, de nem volt más választásom. Biztosan megérted majd. Ha nem tudnám, nem is hinném, hogy ő a Király. Mókás helyzet… Én még mindig félek tőle, a férjem pedig rajong érte.

David lesz az első nem Kaedru származású Árnyékharcos. Nagyon lelkes, nem ismernél rá. Talán mégis. Csak rád nézett úgy, mint most a Királyra. Tudja, hogy miattad fogadják be, mégis boldog. Örülök.

Az Iskolát bezártuk magunk után. A kapura az a furcsa lánc került, amit még Maledicto hagyott rád. Sajnálom, hogy ott kellett hagynunk, akárcsak az otthonunkat.

Adulcentia tárt karokkal fogadott minket a hajón. Azonnal megismert a brossokról. Már én is nagyon vártam, hogy találkozzunk. Az első éjszakát a kertben töltöttük, gyorsan összebarátkoztunk. Mindenben segít nekünk. Még neki is… Szóval mindenben. Sajnálom, hogy a nővérét már nem ismerhetem meg.

Nagyon várunk vissza! Milliószor ölel:

A kis Tündér”

Egy perc csend marad az üzenetek után. Chris foteljéből felkelve a tároló felé indul. Többször is megmártja korsóját, szinte lélegzet visszafojtva dönti magába a vizet. Lassan indul vissza, üresedő tekintete előtt még tornyosulnak az üzenetek.

David Morales – 1990. november 10.

„Békeharcos!

Jelentem, megérkeztünk a Fundurusra. Egy rövid kitérőt tettünk a begyűjtött Fénykő miatt, de a részletek és a koordináták titkosítottak.

A Király testőre, az Őrtiszt ellátott minket Kaedru mokaszinokkal. Remek katona, ahogy mondtad. Sokat beszélgettünk, mesélt rólad. Titkos küldetése miatt nem tarthat velem a kiképzésen, de cserébe mindig őrzi a palotában maradókat.

Annuntian kísért el a sivatagba, átkeltem a homokon, mint egykor Te is. Voltak kisebb nehézségek, de a küldetést teljesítettem.

Utólagos engedelmeddel, felajánlottam a nekünk kiosztott dicső Nomsimah lakosztályát egy másik feladatra. Mi Oria Morales szobáit foglaltuk el.

Elena Morales a kisebb sérüléseimet ellátta, szakmai aggályait megosztotta velem a kiképzésemet illetően. Az észrevételeket tudomásul vettem.

Visszatértedig a Parancsnok:

David Morales”

Elena Morales – 1990. november 10.

„Drága Chris!

Nagyon várunk vissza!

Megérkeztünk a Kaedruk földjére. Azt hittem, a Sikoly fedélzete furcsa és idegen, de a palotába lépve átgondoltam az elhamarkodott ítéletemet. Itt minden ragyog. A falak, az üvegek, még a padló is. Más, mint otthon. Hiányzik a meghitt iskolánk és a bátyánk.

Éppen csak ide értünk, de a férjemet azonnal elragadta tőlem Annuntian. Adulcentia egy sivatagról beszélt, meg a beavatásról. Nagyon megrémültem, de nem mehettem vele, nekem más feladatot adtak. Én őrködtem a Király harmadik vendége mellett.

Csak napnyugtakor tértek vissza, Davidre alig ismertem rá. A haját, a ruháját, de még sok helyen az arcát is homok borította. A kezei pirosra sültek az itteni nap fényében, még ruhája alatt is megégett. Azt mondta, ezt te is végig csináltad annak idején. Oria erről nem mesélt nekünk. Úgy tűnik, sok mindent nem mondott el.

A te lakosztályodban kaptunk szállást, mégis a néhai tolmácsod helyére költöztünk be. Nem mondhatom el, hogy miért, csak azt, hogy David így látta jónak. Nagyon büszke vagyok rá, de féltem is.

Lefekvéskor vettem csak észre, hogy az arcán kívül mindenhol összeégett. Nagyon mérges lettem, sokat kiabáltam vele, miközben próbáltam enyhíteni a fájdalmát. Rengeteg Kaedru orvosságot kaptam Adulcentiától, de nem tudom, mi mire való, így csak borogatást használtam és a krém maradékát, amit Alena hagyott neked. Remélem segít rajta, többet most nem tehetek. Alig volt idő otthon összepakolni, minden olyan gyorsan történt.

David már alszik, de én még most is remegek. A hideg kendők ellenére az egész teste izzik. Más, mint a fényed. Ez forró, szinte éget, ha megérintem. Először érzem, hogy Gyógyítóként kevés vagyok a Harcosomnak. Talán ezért változott meg Mona is… Talán…

Még nem alhatok, a Király másik vendégére is rá kell néznem, de szerettem volna, ha nem csak a férjem kimért üzenete indul el ma éjszaka hozzád. Már egy napja késel…

Nagyon várunk vissza! Milliószor ölel:

A kis Tündér”

David Morales – 1990. november 18.

„Békeharcos!

Jelentem, a kiképzésem jól halad. Elkészült a Fényacél páncélzatom is, kérésemre Maledicto nevét vésték a védelmező címerbe. Megtiszteltetés a Tréfás Királyt tudni őrzőmként. Büszkén viselem a vérteket, a jó élet ígéretével, a jó halálig!

Elena Morales folytatja Kaedru orvosi tanulmányait. Szakmai észrevételeit rendszeresen megosztja velem.

A Hercegnő egyéb kényszerű elfoglaltságai mellett is minden nap találkozik velünk, megtett a Közös Kert Védelmező Harcosának. Elfogadtam a megtisztelő kinevezést, mindent megteszek érte, hogy méltónak bizonyuljak a címre.

Visszatértedig a Parancsnok és Árnyékharcos növendék:

David Morales”

Elena Morales – 1990. november 19.

„Drága Chris!

Alig telt el idő, mégis úgy érzem, évek óta távol vagy!

Félek. Minden este a férjem sérüléseit kezelem. Egyre rosszabb a helyzet. Pár napja egy egész testőr tizeddel küzdött meg a trónteremben. Nem maradt egy tenyérnyi folt sem rajta, ami nem kék, zöld vagy lila. Annuntian nem avatkozott közbe, csak nézte, ahogy David azokkal az óriásokkal küzd. Mosolygott a fekete maszk alatt… Nagyon haragszom rá, ha király, ha nem!

David győzött, de a lakosztályba érve már csak beleborult az ágyba. Nem evett, nem ivott, szinte összeesni sem maradt ereje. Ez más, mint ahogy te tanítottad harcolni. Itt minden más, mint otthon. Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. Már nem hordja a Föderációs ruháit, csak Kaedru öltözékét és a fényes páncélját viseli.

Sokat beszélek Adulcentiával. Könyörögtem, hogy hasson a férjemre, de úgy tűnik ők egyet értenek abban, hogy minden rendben van a kiképzés körül. Ugyan megkérte Davidet, hogy legyen a kert védelmezője, de ő ebben is csak a harcos feladatokat látja.

Ma éjjel is meglátogatom a Király harmadik vendégét. Úgy döntöttem, kikérem a tanácsát, hátha tud olyat mondani, ami egy kicsit végre megnyugtat.

Szeretném, ha válaszolnál. Érted is nagyon aggódom, azt sem tudom, megkapod-e az üzeneteinket. Nem kérem, hogy bármiről mesélj, már az is megnyugtatna, ha tudom, hogy jól vagy…

Sajnálom! Tudom, hogy amint tudsz, jelentkezni fogsz, ahogy mindig! Egy kicsit össze vagyok zavarodva, de nem szeretném, hogy aggódj. Jól vagyunk, csak szokatlan még. Biztosan te is ezt érezted itt.

Várunk vissza! Milliószor ölel:

A kis Tündér”

David Morales – 1990. november 24.

„Békeharcos!

Jelentem, Annuntian Vezér elégedett az eredményeimmel. Számos technikát kezdő, többet már gyakorló szinten alkalmazok. A részletek titkosítottak.

Elkészült a két Fényacél fegyverem. Az utolsó ütéseknél jelen voltam, Elena Morales közreműködésével. Elneveztük őket, megelőlegezett engedelmeddel, Chris lett a bal, Annuntian lett a jobb penge.

Felderítési célból a palotához közeli faluban jártam, megkerestem Pyrophilust. Azonnal felismert. Együtt ettem a falu ifjaival, bemutattam nekik a Surranást. Az idősebbek is elismerően szóltak bátyámról és mesteremről. Rólad.

Visszatértedig a Parancsnok és Árnyékharcos növendék:

David Morales”

Elena Morales – 1990. november 25.

„Drága Chris!

Gyere értünk, kérlek!

Azt hiszem, hogy Davidet gyilkolni tanítják. Mindennel szembe mennek, amit az iskolád képviselt, de a férjemet nem érdekli, ő csak meg akar felelni az elvárásoknak. Úgy érzem, már nem is figyel rám. Minden este meghallgatja, amit mondok, azután szótlanul lefekszik.

Az új pengéi is beszédesebbek nála. A védekező lett Chris, a támadó Annuntian...

Gyere értünk!

A kis Tündér”

Elena Morales – 1990. november 26.

„Drága Chris!

Nem tudtam aludni, így hajnalban beszéltem Annuntiannal. Először álltam elé egyedül, amióta itt vagyunk. Elmondtam, hogy te nem engednéd meg, hogy fegyvert neveljenek az öcsédből és ezzel elárul téged. Meghallgatott. Azt felelte, bármikor elmehetünk, de maradhatunk is. Davidnek sem kell Árnyékharcossá válnia, soha nem is kellett. Összezavarodtam. Rólad is mesélt. A bűntudatodról a titkosszolgálati fogságunk miatt. Tényleg azt üzented neki, hogy ha David akkor képes gyilkolni, jobban alakultak volna a dolgok?

A főkapuhoz mentem, ahova a férjem jár a hajnali edzések után. Sokat beszélgettünk. Elmeséltem mindent, de ő arra kért, én döntsem el mit tegyünk. Nem akar hasonlítani rád, csak méltó lenni hozzád. Elmondtam, hogy már az, és mindig is az lesz. Itt maradunk. Nem mondhattam mást.

Adulcentiával töltöttem a nap hátralevő részét. A tanulás mellett sokat beszélgettünk. Már tudom, hogy azóta Kaedru polgárok vagyunk, amióta Maledicto meglátogatott minket az Iskolában. Ezért kaptuk a Fényacél ajándékokat. Mona nem tudja… Bele is betegedne, ha elmondanám neki, hogy miattam lett a mészárosok népének része.

Várunk haza!

A kis Tündér”

Elena Morales – 1990. november 28.

„Drága Chris!

A férjem már hivatalosan is bajkeverő Kaedru Harcos lett!

Ma először láttam a Királyt a trónon ülni. David eskütétele miatt összegyűlt a teljes udvar, mindenki eljött az eseményre. Az öcséd hatalmas felbolydulást okozott a tréfálkozásával, többen a bebörtönzését követelték, mások árulást kiáltottak és a fejét akarták venni. Nagyon megijedtem.

Már tudom, hogy nem csak én félek Annuntiantól, a sajátjai is rettegnek tőle. Nem kellett szólnia, elég volt felállnia a trónról és azonnal megfagyott a terem. Sosem éreztem még ilyet. Adulcentia tenyere is összeszorult a kezem körül a némaságban, pedig, ha valaki, ő ismeri az apját. Mindenki félt… Nem, nem mindenki. A férjem mosolygott, akárcsak a Király. Ők ketten jól szórakoztak, mintha senki más nem lett volna körülöttük.

Annuntian levonult a lépcsőn, majd a ceremónia közepén egyszerűen elsétált Daviddel az oldalán. Percekig álltunk némán az üres trónt nézve. Senki nem mert szólni, csak halkan szétszéledt a nemesség.

Adulcentia nem mondott semmit, még a lakosztály csendes falai közt sem. Szerintem őt is ugyanúgy meglepte, ami történt, de sosem szólna rosszat az apjáról.

Napnyugtakor katonák nyitottak ránk, kicserélték az ágyunkat. Próbálták visszafogni a jókedvüket, de az erőltetett fegyelem ellenére is többször felnevettek. Néha a Hercegnő is elkuncogta magát, de nem mondta el miért.

David csak este került elő. Nagyon lelkes volt, sok mindent mesélt, de nem igazán értettem, miről. Műholdakat és flottákat emlegetett, egy nagy tervről beszélt, de a részleteket még nem árulhatta el. Nagyon boldog és büszke volt. Lefekvéskor fedezte csak fel az új ágyat, utána percekig nevetett, de ő sem mondta el miért.

Ha akad egy kis időd, megüzenhetnéd a jókedvük okát.

Nagyon várunk rád!

A kis Tündér”

David Morales – 1990. november 29.

„Békeharcos!

Jelentem, tegnap Annuntian Király előtt felesküdtem a Kaedru nép védelmére. A családi hagyománynak eleget téve adtam választ a kívánságomat célzó protokolláris kérdésre. Azt feleltem, amit te is: Aludni. Lázongás alakult ki, de azonnal visszatért a fegyelem, amint a Vezér felállt. Együtt hajtottunk végre taktikai visszavonulást.

Oda vitt, ahol egykor te is jártál. Láttam a fényes üvegasztal titkait és a Királyok hatalmának forrását.

Nem maradtam ajándék nélkül. A Vezér méltó örököse apjának, egy ágyat kaptam tőle, Fényacél kovácsmunkát, Maledicto címerével. A Tréfás Király fia megalapozta az esti hangulatot a szállásunkon.

Ma ismét jártam a faluban, tartalék öltözékek beszerzése céljából. A Kaedru férfiak Kaletusi sörrel kínáltak. Elutasítottam. Előre nem tervezett hadmozdulat indult ellenem. Minden támadót ártalmatlanítottam. A palotában Elena Morales nevelő célzatú testi fenyítésben részesített. Nem tiltakoztam. Jelentéktelen sérüléseimre a szakszerű ellátást megkaptam. Tiltakozással éltem. Elutasította.

Adulcentia Hercegnő új megbízást kínált Nomsimah lakosztályában, de nem fogadtam el. A részletek titkosítottak.

Visszatértedig a Parancsnok és Árnyékharcos növendék:

David Morales”

Elena Morales – 1990. november 29.

„Drága Chris!

Nagyon várunk vissza.

David ma délelőtt eltűnt, csak sötétedéskor került elő, összeverve. A faluban járt, ahol a Királlyal is volt. Az ottaniakkal verekedett az miatt a sör miatt, amiről te is meséltél. Arca feldagadt, szája felszakadt. Egész testén lila foltok és horzsolások vannak, ő mégis vigyorogva érkezett a hálószobánkba. Azt mondta, mindenkit legyőzött, aki megütötte.

Megpofoztam. Többször is. Mosolyogva tűrte, amíg kiabálva csapkodtam. Féltem, hogy a rendbontásért Annuntian megbünteti. Bezáratja vagy elbocsájtja tanulmányaiból. David kinevetett.  Elláttam a sebeit, arcát beborogattam. Úgy visított, mint egy kislány. Hasonlít rád. Az őrség többször is hangosan elvonult az ajtónk előtt.

Miután elaludt, Adulcentiához mentem, bocsánatot kérni a férjem harciaskodásáért. Már én is láttam azt a Hercegnőt, akiről te meséltél. Egy pillanatig elfelejtette szerepét, furcsa szemeiben ragyogott a gyermeki öröm. Arról kérdezett, hány Kaedrut vert meg, milyen technikát használt és mennyire ütötte ki őket. Lelkes volt és boldog. A verekedés itt nem bűn. Néphagyomány. Oria erről nem beszélt nekünk, de most már tudom, hogy te is harcoltál a sör miatt.

Reggel bocsánatot kérek Davidtől. Annyira belemerültem az őrzésbe és a tanulásba, hogy észre sem vettem, ő tényleg beilleszkedett. Rajtam kívül már csak Kaedrukkal beszél, a Föderáció nyelvein meg sem szólal. A lenti folyosón az őrökkel órákat tud nevetgélni. Amikor a Fényharcos fivérének nevezik, mindig felcsillan a szeme, pedig a Király elégedett vele és az eredményeivel. Büszkén nevez a bátyjának.

Sokat beszél velem és az itteniekkel, de Nomsimah lakosztályában mindig hallgatott. Bár elmondhatnám… Már csak Adulcentia és én járunk oda… Annyira szeretnék elmesélni mindent, de nem tehetem. A Király kérése volt, hogy hallgassak. Nagyon nehéz itt, teher a két világ közt őrködni… De kitartok, érzem, hogy ezt kell tennem. Azt is tudom, hogy büszke leszel rám, akárcsak Davidre.

Fáradt vagyok. Lassan felkel a Capignis. Megyek, megölelem a Harcoskádat még az edzése előtt.

A Védenceid hiányolnak! Siess!

A kis Tündér”

David Morales – 1990. december 3.

„Békeharcos!

Jelentem, Annuntian Király tegnap feltárta előttem terveit, ezzel együtt felkínált egy új tisztséget. Még nem fogadtam el, azt mondtam egyeztetnem kell veled, mielőtt döntök. A részletek titkosítottak.

A megbeszélést követően egy csendes összejövetelre a faluba vonultunk. Kaletusi sörrel kínálták, elutasította, akárcsak én. Együtt harcoltam vele, leterítettük a település férfiait és néhány harcias nőt is. Talán többet is, mint illett volna. A küzdelem után ismét ünnepeltünk velük. Annuntian sörrel kínált. Nem vívtunk meg egymással.

A Capignis nyugta után Elena Morales józansági próba elé állított. Elbuktam. Testi fenyítésben részesített. Nem tiltakoztam.

Ma reggel a csobogó kádban vettem fel újra a szolgálatot. A Kaletusi sör aljas ital, ahogy megmondtad.

Visszatértedig a Parancsnok és Árnyékharcos:

David Morales”

Elena Morales – 1990. december 6.

„Drága Chris!

Sok mindent szerettem volna elmondani neked személyesen... Már csak így tudom megtenni.

Azon az éjszakán, amikor elmentél, találkoztam Monával. Minden éjjel, amikor nem dolgozott, az Iskolához jött. Rád várt, hogy beszéljen veled, de te nem tértél vissza a Fővárosba. Azt hiszi gyűlölöd, nem tudtam meggyőzni az ellenkezőjéről. Kifakadt belőle minden. Mesélt a titkosszolgálatról és az árulásáról is. Mindent elmondott, amit te eltitkoltál előlünk. David nem akarta meghallgatni, csak csendesen elvonult a szobánkba. Én maradtam. Úgy éreztem, tartozom ezzel, neked és Monának is. Sokat beszélgettünk kettesben.

Megszegtem a negyedik szabályodat, életemben először. Azt mondtam, megértem, miért tette. A hamis bizonyítékok ellened szóltak, csak a szavad volt a titkosszolgálat állításaival szemben. Minket próbált kiszabadítani és nem volt más választása. Hazudtam a feleségednek, csak azzal nyugtatom magam, hogy te is ezt tetted volna a helyemben. Nem tudtam mással megvigasztalni.

Beszélt apámról és az alkutokról is. Mindig sejtettem, hogy akkor a kovácsműhelyben több történt, mint amit elmondtál nekünk. Ha másképp döntesz, most otthon lennél a Földön, de maradtál... David és én tudjuk, hogy miért. Mi láttuk azt, amit senki más nem fog. Mi emlékszünk, milyen is az, aki a Sötét Lidérc vértjét viselte. A családunk feje. Az ember…

Nem akartam eljönni otthonról. Ha nincsenek a fekete kövek… Ha nincs a baleset miattuk… Ha nem mész el… Sosem bocsájtom meg Monának, hogy nem hitt neked! Ha hallgat rád, most itt lennél velünk!

Nem vagy itt velünk... A férjem esténként arról beszélt, hogy bármikor hazatérhetsz, nyughatatlan lelkesedése mindkettőnkben éltette a reményt. Minden reggel a főkapunál várakozott, majd az őrséghez rohant a hírekért. Nem törte le a csend, csak arról beszélt, hogy még nem értél ide, de jönni fogsz, talán már úton is vagy, mert megígérted.

Adulcentia felkeresett, amíg David a hajnali edzését végezte. Válaszunkat sürgette egy kinevezéssel kapcsolatban, de elmondtam, hogy megvárjuk az érkezésedet mielőtt felelnénk. Elvitt az apjához, ahol megtudtam az igazságot. Hallottam az üzenetedet az Átkokról és a tervedről. Már akkor tudtad. Éreztem a hangodon... Te tudtad, hogy onnan nem térsz vissza…

Annuntian Király hajót küldött érted és üzent is neked, de ő sem vár vissza. Nem is várt sohasem… Látták a roncsokat és a felégett felszínt. Már tudom… Nem a kövekért érkezett az Iskolába. Értünk jött, mert te már nem tehetted meg. Minden üzenetedet hallottam. Mindet…

Beszéltem Daviddel. Elmondtam, amit senki nem mert neki bevallani… Hogy már hiába vár… Elmondtam azt is, hogy büszke vagy rá… Mindig is az voltál és örökké az leszel… De már nem jöhetsz haza.

Nem hitt nekem. A Királynak sem… Senkinek sem… Csak benned hisz, hogy visszatérsz, mert megígérted.

Vigyázni fogok rá, amíg csak élek. A Harcos és a Gyógyító… Emlékszel?

Örökké hiányozni fogsz:

A kis Tündér”

A fehéren ragyogó padlón koppannak a könnyek, csendes sistergésben issza el a cseppeket. A marokban ropog a kommunikátor. A görnyedő ember az utolsó üzenetet kezdi el hallgatni.

David Morales – 1990. december 6.

„Fényharcos!

Jelentem, fogadást kötöttem. Tétet tettem a Király, a Hercegnő és a feleségem ellen is. Azt mondják, hogy magával vitt a jó halál.

Én azt mondtam, egy reaktor és egy maréknyi húsevő kevés, hogy megállítsa Christian Moralest! Bármi kevés volna hozzá!

Ne hagyd, hogy így megcsúfoljanak! Együtt kell, hogy végig vonuljunk a palotán, fényacél vértekben, díszlépésben. Hadd nevessen le ránk a Tréfás Király a Felagrix kapujából, amiért fiát, a Vezért csínyünkkel felbosszantjuk.

Minden Capignis keltekor a hajnali edzést követően a főkapuhoz mentem, ezután is így fogok tenni. Ott foglak várni minden reggel, ha kell halálom napjáig. Tudom, hogy visszatérsz, mert megígérted!

Öcséd:

David Morales”

Az elázott arcon egy mosoly feszül. A barna szemekből a könnyeken át is ragyog valami megfoghatatlan, mégis tiszta érzés. A száj mozdul, egyetlen szót suttog a fehér szerkezet felé.

— Megyek!

Már nem az üzenetek lebegnek előtte. A csillagtérkép fehér pontjai száguldanak a Poal galaxis látképéről. Egy távoli világ zöld bolygóját keresi.

„Sikló, indulj a Fundurusra… Most!”