B-tervek

Chris előtt mindent elfed a fekete köd. Tiszta a cél, a Fényharcos ereje kitörni kész. Látja a két izzó lidércfényt. Karnyújtásnyira. Fülébe a sercegő kő hangja alatt az esetlen toppanások szöknek be. A lány közel van, akárcsak a templom. Túl közel. Érzi a tápászkodó Anya rezgéseit és a lányok feszülő izmainak remegését. Öklei elernyednek.

Nem engedi el az energiákat. Elfojtja. Egy erős ütés éri hasát. Nyála fröccsen a sötétségben. Hátában egy másik érzés villan. Hallja saját húsának reccsenését. Áthalad rajta. Mellkasán szakad ki, egész testét görcsbe rántja a fájdalom. Térdei megrogynak, de nem zuhan a földre. Emelkedik. Nem levitál, húsa recseg a feszítésben. Felemelik.

Amint a köd kezd elülni, lassan kirajzolódik a felszín fülében. Szemét nem tudja kinyitni. A mindent betakaró por szinte megvakította. Háta és mellkasa hasogat. Bal karja alig mozdul. Nincs benne erő. Az egész testéből eltűnt, akárcsak tüdejéből a levegő.„Az ember… A csökönyös, gyáva, haszontalan ember... A pokolgép hibás alkatrésze...”Tovább emelkedik a földről. A mellkasát sebző fájdalom erősödik. Calignis felnyársalta, győzelmi zászlóként lengeti az ég felé. Zsebe megmozdul, a dudort kitépi belőle a sötét marok. Egy halk roppanás szűrődik előre. A Poal anyag széthulló szilánkjai sercegve párolognak el. A mentőöv törött. A Térmozdító berendezés elvakult.

Az Átkok morgását hallja a közelből. Mint vert király várában, Calignis erőit maga köré gyűjtve elbújik a túsza mögött. Magasan teste elé tartja az égen gyülekező hadihajók irányába, mintha csak azt üvöltené: Mi lesz? Lőjetek! De az ágyúk hallgatnak. Várakoznak az ég szürkeségében. Az ember résnyire nyitja szemét. A homályban a Fényacél gépek csillognak a közeli űrből. Még elmosva is tisztán látja: Aurabias Lövegei feléjük fordulnak. Elmosolyodik. Szájából vére csurog, egészen álla aljáig. Koppan a földön a sűrű csepp.

— Azt hiszed, győztél? — krákogja fuldokolva — Ezek Kaedruk. Nem kegyelmeznek… Itt fogunk meghalni… Mindketten!

A rongybaba lángjai halkan égetik a levegőt. Serceg körülötte a tér, de nincs más zaj, csak a lányok reszketése. Aurabias Lövegei célon maradnak. Nem tüzelnek. Chris szíve összeszorul.„Lőj már, te bolond!”A csend ezerszer fájdalmasabb neki, mint a fekete karom húsába fúródva, de az Átkok szimatolásán kívül nem hall semmit.

Elerednek könnyei. Hunyorogva néz az ég felé, de csak Aurabias Fényei világítják be a felhőtlen teret. Reszket. Ujjai elzsibbadva lógnak, akárcsak ő maga a fekete karomra tűzve. Nem tud mozdulni.

A távoli kráter felett Poal kapuk szaggatják meg a teret. Izzó széleik égetik a levegőt. Szinte lángol a láthatatlan. Sercegésük Chris fülében tombol. Apró, egy pilótás föderációs gépek törnek át a Sötét Univerzumba. Jól ismeri a hangjukat, az ármány gépezeteit. Aljas vasak, amik egy célt szolgálnak. Földi egységeket ritkítani.

A rajként felsorakozó gépek alatt újabb Poal kapuk hasítanak be a Sötét Univerzum sziklabolygójába. Kaedru földi ezredek. Gyalogok.

„Mit művel ez az eszelős? Átkokkal akar háborúzni? Annuntian mégsem elárult? Megőrült?!”

Calignis tekintete fókuszáltan izzik. A távolba mered. Az érkező áldozatokat fürkészi. A rongybaba alak arctalan. Lidércfényben káprázó szemei inkább szellem, mint szerv, de Anya mosolyogva közelít. Kárörvendő, gúnyos nézése árulkodik. Rettegő lányai közül büszkén indul az ember felé. A jel oda-vissza cikázik közöttük. Gyors.

A gyanútlanul masírozó Kaedru harcosok szabályos alakzatokban vonulnak az ütközet helyszínére. Döngő lépteik rázzák a kőtisztást. Valóságos földrengést produkálnak. Fegyvereiket összeverik, hangosan cseng a Fényacél. Mind a Fényúrnő harcosai, úgy vonulnak a világuk utolsó védvonalaként, mint a dicső Nomah.

A Föderáció gépei zárt formációban felettük lebegnek. Nem sietnek sehová, nincs mit bombázniuk. Még nincs. Az alantas vasak lassan kúsznak, a Kaedru harcosait kísérve. Számítóan. Olyan Föderációsan.

Calignis a csendben meredő ágyúkat figyeli. A céltalanul égen pihenő csatahajókat. Tervez. Anya ádázabbul mosolyog. Megvető pillantásai árulkodnak. Egyre szélesebbre kanyarodnak ajkai. A számítások talán kedvezőek. Szinte nevet, ragyog a boldogságtól.

A felnyársalt Chris vére már egész kis tavat alkotott a parányi kráterben. Teste a végső percet várja.„Annuntian te árnyékban bujkáló féreg! Megesküdtél!”A vörös tavacskába könnyek hullanak.

A Kaedru sereg megáll. Díszlépésük hatalmas, záró csapódása üzen a sötétség istennőjének. A gyalogok a táblán. Te jössz!

Calignis nem siet, csendben vár. Anya a száját nyalogatja, érdes nyelve redős ajkain csúszva fülsiketítő zajt kavar. Chris hallja. Kezét fülére szorítaná, de nem mozdul. A teste végtáncát járja, az Örök Fény alszik. A Fényharcos nincs jelen, csak az ember szerveinek keserves vergődése küzd, mielőtt elereszti a lelket.

Az ég fényei lassan kihunynak. Aurabias öröksége fogytán. Calignis talán erre vár. Az idő most neki dolgozik. A terve halad, a szív dobog. Amíg az árnyék nő az Átkok felsorakoznak. Minden irányból. A csatamező túlfeléről is, ahol nemrég a kapuk nyíltak. Chris hallja a rengeteg lopakodó, mégis döngő léptet. Több ezer bestia veri hullámait a sereg körül. Talán még attól is több.

„Mi a terved, Annuntian? Föderációs szúnyogokkal akarod halálra maratni a sötétség seregét? Az univerzumok legszívósabb lényeit? Ezek Átkok, te hazug féreg! Nem Annuntian a féreg! A porszem, aki sziklának hitte magát. Egy elsöprő villanás... Ennyi kellett volna! Elsöpörni a két Calignist és a lányokat. Már Daviddel koccinthatnék a Sikolyon. Nem szikla vagy Chris! Gyáva voltál ölni... Gyáva voltál élni… Gyáva vagy meghalni... Pontosan ott vagy, ahol kell. Egy horgon!”

Az Átkok mozgásba lendülnek. Döngő lépteik megrázzák a földet. Etetés van. Fények villannak, a Kaedru Fényfegyverek elsülnek. Chris cseppjei patakokban folynak. Tíz nap szomjazás után, többet könnyezik, mint vérzik. Nem látja, mégis tudja mi fog történni. Téved.

Halálsikolyok szakítják át a hatalmas menet zaját. Átkoké. Az ember homokkal telt szemét feszíti. Üvöltene a fájdalomtól, de levegője alig, ereje még annyi se, mégis látni akarja, mi történik. Bármi áron. A bestia hullámok nem érik el a Kaedru hadat. Pár száz lépéssel az alakzatok előtt összeesnek. Átok vér spriccel be mindent. Fekete. Beteríti a völgyet és a dombot is. Elnyomja Anya illatát. A hang ismerős az embernek. A zúgás.„Árnyékacél… Árnyékpengék?!”

A fekete szablyák süvítenek szerte a völgyben. A rafinált Vezér nem csak a gyalogokat tolta a táblára. Árnyékharcosai átsurrantak a sereggel a kapun.„Miért nem látom őket?”Chris szíve megdobban, erősebben kezd el verni. A Poal álcázás apró lábnyomait véli látni a láthatatlanok alatt. Egy villanásig örül. Oldalra néz. Megdermed.

Anya még mindig mosolyog. Christ nézi. Vérszomjasan. Valósággal felfalja a szemével, mint Átok a prédáját, a támadás pillanatában...

A szörnyek nem hátrálnak. Rohamoznak. Vak harapásaik a semmibe igazolják, nem látják a kivégzőiket. Alig egy-egy puha reccsenés, pár apró Kaedru halálsikoly szerény vígaszdaluk szimfóniája. Többszáz átok, egy-két Árnyékharcosra. Chris szeme sarkából Anyát lesi. Mosolyog. Jókedve cseppet sem lankadt a veszteségek láttán. A jel közte és a rongybaba közt cikázva száguld.

Az ember tudja, mit rejtenek a Poal ruhák. Az Árnyékharcosok nem gyalogok, a legelvetemültebb kiképzést kapják. Napokon át harcolnak megállás nélkül. Húsuk szakad, csontjuk törik, de még csak szúnyogcsípésként sem kezelik. A legjobb katonákból választják a Kaedru elit harcosokat. Nem hősök és nem is legendák. Éjsötét harci szellemek.„Annuntian biztosan az első sorban vágja az Átkot. Elégtétel népe sérelmeiért és a sajátjaiért. Az eszelős még élvezi is…

Nem ő az eszelős. Én vagyok az... Ha akkor nem a bosszú vezet. Ha nem a hajót pusztítom el... Ha hagyom, hogy széttépjenek a bestiák. Ha nem vagyok féreg... Calignis horga most üres.”

A hátuk mögött Átkok zaját halja, miközben síri csendben szerveződnek. Anya pillantásai megváltoznak, de nem a harag erősödik. Nincs jel. Egy villanásig féltés látszik rajta, mintha az Istennő embersége benne ébredt volna fel. Halkan suttog közeledő lányaihoz.

— Menjetek vissza! Mindenki! Minél messzebb innen!

A lányok reszketve fordulnak hátra. Egymást húzogatva sustorognak. A kék szemek is remegnek. Elmúlik. Egy jel száguld felé. A vérszomj éled tekintetében. Szája újra szélesre húzódik. A csatamezőt nézi.

Újabb Átok sikolyok rázzák a sötétedő eget. Mennek, mint oktalan barmok a vágóhídra. Calignis elfajzott kopói a csapdában pusztulnak el, az Árnyékpengék marásaitól.„Az istennő őrült hiúságában nem látja? Nem is érdekli?”

Én vagyok az őrült. A Fehér Lovag, a Sötét Lidérc, a Békeharcos... A maskarás ostoba, aki nem ment haza, mikor lehetősége volt rá. A Poal díszpolgára, Nomah utódja egy jelmezes bolondként virít majd a véres történelem lapjain. Buta gyermek egy töltött pisztollyal.”

A mögöttük rendeződő Átkok finom morgással közelednek. Csöpögő nyáluk cseppjei hatalmasat csattannak a földön. A borotvaéles karmok hegyének karcoló hangja belehasít a csata zajába. Fülsiketítő. Előlépnek. Valami más rajtuk. Hevedereket viselnek. Az ember szemében a képek lassan összefolynak, mint vér és könny a kráterben. Sok volt az izgalom a testnek. A folyadék egyre fogy, ahogy az idő is. Az óra fokozatosan lassul, rugója apránként kienged.„Még nem!”

Felnyitja szemét. A bestiák oldalán fémeket pillant. Feketék és érdesek, mint az Árnyékacél. Gömbölyített végű hengerek. Ismerős neki. Nem tudja honnan, de már nincs ideje nézelődni. Az Átkok vágtába kezdenek. A hatalmas karmokkal egész emberméretű darabokat tépnek ki a kőből. Ez most más, mint egy egyszerű roham. Úgy futnak, mintha utolsó vágtájuk lenne. Teljes erővel, beosztás és tartalékolás nélkül száguldanak a csatába. Szél sebesek.

Az elsők a láthatatlan harcosok falához érnek. Hatalmasat fékeznek. A hulló kőpor zuhatagában szinte látszanak az álcázott Kaedruk. A szörnyek oldalukra dőlve nyomják szét a hengereket.„Csak nem?!”

Hatalmas robbanás rázza meg a csatamezőt. Újabb és újabb villanások. Amint dőlnek az Átkok, hullanak a katonák. Felismeri. Aurabias Fényeinek apró másai. Placatas Átokölő bombái pusztítják a sereget. Az eltűnt arzenál, amit kalózok martalékának hittek.

Anyára néz. A tűhegynyi pupillák eltűnnek a kékségében. Szemében a pislákoló fény forog. Vérfagyasztó látvány a gyönyörű nő ádáz mosolya. Az Elia arcát viselő istenből kiszorult az Otlaca lány.„Ő tényleg Calignis része!”Chris reszketve bámulja, felváltva a csatával. Szemét összeszorítja, az Örök Fényt szólítja. Hallgat a remegésben.

Az Árnyékharcosok a legvitézebb Kaedruk, akik halálig harcolnak. Elit katonák, a legjobbak legjobbjai. Sokuk már elérte a dicsőséget, úton vannak Felagrix kapuja felé. Egyre többen indulnak utánuk a villanásokban. A föderációs gépek lassan szétszóródnak. Némaságuk oka egyre tisztábban rajzolódik az ember elméjében. Nem bombázhattak, ha tudták, hogy a védőgyűrű rejti a taktika lényegét. A terv összeomlott. A porban a hatalmas álkapcsok nyílnak, pontosan csapódnak. A gigászi fogak közül lila Kaedru vér fröccsen. Nincsenek testek. A Poal technológia még széttépve is precíz, mint a Japán óra. Az álcázás működik. Semmiből eredező vérfolyamok és kiszakadt belek vesznek az ürességbe. Már nem az Árnyékharcosok vannak az étlapon. A Kaedru gyalogosok. Mintha falevelekből tákolt láncinget viselnének, egy harapás, egy halott. A Fényacél pengék alig tesznek kárt a szörnyekben. Nem volt idő a fegyverkezésre, a terv túl gyorsan indult.

A Föderációs lövedékek, mint komédia szállnak a fekete bőrök felé. Látványos tűzijáték a démonok vacsorájához. Alantas bombáik alig lassítanak az érkező Átok tömegen. Ha el is dőlnek, talpra állnak. A csatahajók a szürkülő égen pihennek, mint a sziklabolygó békés holdjai. Fényacél testüket a Föderációs gépek mozgása kezdi takarni.

„Mire várnak az ágyúk? Még utoljára megetetik a vadat? Jól lakottan küldik őket a pokolra? Lőjetek! Már rég tüzelni kellett volna! Porrá lőni ezt az elátkozott sziklát!”

A nyüzsgő bombázók felkavarják a port robbanásaikkal. A gépágyúk sem a fekete szörnyeket lövik, a talajt törik apró darabokra. Nem rossz célzás, mind ugyanazt csinálják. Egyre feltűnőbben szórják a levegőt.

„Mit művel a Föderáció?! Mint az agyatlan szúnyogok, rajzanak a fényben. Alig látszanak a csatahajók. Szinte beárnyékolják az eget. Eltakarják a kilátást is. Minden pont apró köröket ír le, majd újra és újra visszatér. Nyüzsög az egész raj. Minden mozog.

Nem minden... Egy pont csak áll... Nem is köztük van, mögöttük! Növekszik. Közeledik. Már majdnem a szúnyogokhoz ér. Kisebb. Gyors. Mint egy Poal sikló, de annak is túl kicsi. Ki vezetné. Egy Poal? Fizikai erőszak? Kizárt! Ez egy Kaedru vadász. Miért vörös? Izzik? Mit akarhat egy árva vadász? Erre tart! Szédületes sebességgel érkezik...”

Anya eltorzultan mosolyog, miközben Calignis a csata aprólékos részleteiben gyönyörködik. A megmaradt Árnyékharcosokat fürkészi, mintha a haldokló Kaedruk elfogyó reményén élvezkedne. Chris a pontot nézi. Szíve máshogy lüktet, mint előtte.

„Átért a rajon... Másodpercekre lehet. Pont engem vett célba, teljes sebességgel… Ez volna a végső elégtételed, Annuntian? Egy vadásszal passzírozod agyon a férget? Kaedru humor? Egy Fényacél csizma?

A Nyuszi! A gép orrán, a fehér nyúl. Ez az én gépem! Én festettem! Az egyetlen vadász, amibe katapult került. Ez nem véletlen. Ez üzenet...

Miért a nyuszi? Mit akarsz mondani? Iszkoljak el?! Ezt akarod?!”

Chris izmai megfeszülnek. Szemében felizzik az Örök Fény. Jobb karját a magasba emeli. Egyetlen pillanat. Hatalmas csapást mér a belé fúródott fekete csökevényre. Az szilánkokra pattanva szerte száll.

Anya arca elfehéredik. Lassan eltátja száját. Szemöldökét felvonja. Remegni kezd. Calignis vibráló tekintete fókuszáltá válik. Christ követi. Az iszkoló túsz után fordul. Az ember, amint a föld közelébe ér, megtámaszkodik. Jobb karját behajtva egészen a szikláig engedi magát. A gép már csak méterekre van. A lángoló levegő hangja elnyomja a csatazajt. Chris készen áll, mint a pisztoly rugója, pattanásig húzva. Calignis utána kap. Sötét füstös markát kitárva a hátán megfeszülő véres szövetet célozza meg.

Chris iszkol. Minden erejével oldalra löki magát. Calignis a levegőbe markol. Egy pillanatra még utána néz, majd a hang felé fordul. Anya reszketve áll a felé sodródó test előtt. Az ember megragadja a nő ruháját, magával rántja a gép elől. Együtt csapódnak a sziklának.

A fülke nyílik. A levált fedél Fényüvege szinte azonnal leszakad a menetszélben. Két Kaedru pilóta képe villan, maszkban és páncélban.

Calignis a gépet nézi. A furcsa, kézzel festett jelzést. A vadász lángoló testének fénye megvilágítja fekete füstként pulzáló éterét. A megfolyt jelkép néz vissza. Az érkező szél felkorbácsolja a testét alkotó ködöt. Tekintetét a gép orra nem ereszti. A végítélet Fényacél szörnye mered rá. A Fehér Nyuszi.