Új feladatok

Az idegen nap lassan átbukik delelőjén. A hátsó kertben két Vitmiss fiatal várakozik, összekulcsolt kézzel. David ruhája megszaggatva leng rajta, karján és lábán új lila foltok sorakoznak, de száját őszinte mosoly görbíti felfelé. Mellette a kis Tündér a sérüléseit fürkészi, arcának apró rángásai mögött már az esti programot tervezheti.

Előttük a fűben lábnyomok távolodnak, az átjáró megnyílik, az ember még utoljára felfedi arcát, amikor búcsút int. A semmivé vesző bejárat alatt a gyep lassan megmozdul, a leszorult szálak fellélegezve árasztják el illatokkal a teret. A sikló hang nélkül emelkedik.

A lebegő fotelbe ülő Chris karját, majd combját dörzsöli. Mosolyát fájdalom szülte grimaszok mozdítják, sóhajai mégis elégedettek. Elméjében éled a szabadidőmérő, már csak percek vibrálnak előtte.

— Át kéne ütemeznünk ezt-azt. — zsebéből kezébe veszi a számítógépet — Tört ciklusonként szükségem volna négy… Inkább öt… Nem. Legyen hat. Hat szabadnapra, tíz órás lebontással.

Előtte a képernyő villan, a rendezett idősávok szétszóródnak a térben. Egy halk zizzenés követi a mozgást, majd a mesterséges intelligencia tréfás hangja zúg fel fejében.

— Ha egyben helyezem el őket, lefaraghatod az utazási időket. — rövidet zizzen — Így maximalizálnád a munkakerülés hatékonyságát.

— Az utazás idejét a Poal állja. — elkomorodik — Amúgy sem hiszem, hogy nagy ügyet csinálnának belőle. — aprót fújtat — Semmiből sem.

— Kérvényezzük a kötött munkarend kezdeményezését?

— Nem kérek új pórázt, köszönöm. — elmosolyodik — Elég vagy te is.

Egy közömbös zizzenés felel, a barna szemek előtt az idősávok lassan rendeződnek új formációba. A szabaddá tett földi tíz órák kitöltetlenül várnak, de Chris szélesedő mosolya mögött már új tervei készülnek.

— Este egy friss elme letapogatást kellene végezned. — hajába túr — Az utolsó taktikai és technikai adatbázis elavult. Csinálunk egy újat.

— A Poal rendelkezik az optimális adatmennyiséggel. — közömbösen zizeg — Nincs szükség új adatbázis létrehozására.

A Kocka pajkosan megpördül az ujjak között, magasra repül, majd a tenyéren landol. Az ember kis labdaként dobálgatja feje felett, mintha csak egy apró játék lenne, amivel idejét elütheti.

— Nem is nekik szánom. — tekintete a szekrény felé fordul — Egy kis szanálás után összeállítunk egy oktatási tervet. — sajgó combjára markol — Elküldjük Davidnek, hogy ne unatkozzon.

— A kommunikátor polgárvédelmi szabályzat tizenharmadik pontja egyértelműen megtiltja a hadi célú adatok közlését.

— Ezért fogunk szanálni. — újra magasra dobja — Csak védekezés, visszavonulás és rejtőzködés kerül a tananyagba. Így megfelel?

— A tervezet ebben a formában nem ütközik egyetlen ponttal sem.

A lapos gépi hangot szúrós tekintet követi. A tenyérben megálló Kocka lassan emelkedik a barna szemek elé. A szemöldök ráncolódik, de alatta megcsillannak a fogak a vigyorgásban.

— Tudom, hogy nem értesz egyet velem, de akkor is így lesz.

Foteljában hátradől, zsebébe csúsztatja a számítógépet. Előtte az idősávok helyett már a feladatok listája vibrál, apránként kezdi olvasgatni. Szája soronként csúszik lassan oldalra, grimasza egyre inkább eltorzítja ábrázatát. Elér a végére, majd ismét az elejére ugrik.

— Mi a fene ez? — szeme elkerekedik — Hol vannak az eltűnések?

— Az utolsó lezárt ciklus után, a szektoraink feladatai újraosztásra kerültek. — tréfás hangja rezzen — Segítséget kaptunk, egy másik tanuló polgár bevonásával.

— Koloncnak itt vagy te. — kezével a fotel oldalára csap — Nem kértem segítséget, azt meg kiváltképp nem, hogy az eltűnéseket más vizsgálja ki. — felpattan helyéről — Ez megint Poal rideg tréfája, ugye?

— A feladatok kompetenciák alapján kerültek felosztásra. — közömbösen zúg — A tanuló polgár nagyobb gyakorlattal rendelkezik a megmagyarázhatatlan kolóniaesemények feltárása terén.

A léptek az időtorzító ládához viszik, szétfoszló fedelén átnyúlva egy piros gyümölcsöt mar ki belőle. Hangosan harap, arcát a fémes íz összerántja. Újra és újra tépi fogaival, egyre vadabbul rágja körbe. A csutka kettétörik kezében, a lucskos maradékot a falhoz vágja. Tenyerét nadrágjába törli, vörös arcát a sistergő maradék felé fordítja.

— Ez lett a Békeharcos? — nagyot fújtat — Kolonizáló kecskefejű lovak, csápos medvelények és szögletes gyümölcskocsonyák panaszát kell hallgatnom, mert nem esik az eső… — ökle hangosan roppan — Egy sivatagbolygón?! — kiáltásába belerázkódnak a bútorok.

— Az egy elszigetelt eset volt. — vidám hangja éled — A küldetéseidet kilencvenhét százalékban nagy társadalmi és egyéni fejlődés követte.

A sistergés elhalkul, a falak zizegése erősödik. Lábai a szekrényhez viszik, ajtaját hirtelen mozdulattal tépi fel. A gyermekek üres polcaira néz, de izzó tekintetét feljebb csalogatja a Fényacél. Placatas vértje csillog a vibráló falak közt. Tenyerét ráfekteti, finoman végigsimítja.

— Nem kértem társat. — keze megremeg a fémen — Csak egy kotnyeles bajkeverő, semmi több. — hátat fordít — Mutasd a listáját!

Elméjében rezzen a gép, de hang nem érkezik, mintha gondolkozna. A képernyő kiürül, új adat mégsem tölti be helyét. Csend van.

— Megsüketültél, Kocka? Azt mondtam, mutasd a listáját!

— Megküldtem az igénylésed a hozzáférésért, most Vella Nox Syreth tanulópolgár engedélyére várok.

— Nem az engedélye kell, csak a listája… — bezárja a szekrényt — Csipkedd magad, mert nem érünk rá.

— Amíg várakozol, javaslom tekintsd át újra a sajátodat. — felvillan a képernyő, egy elem megjelölve vibrál a többi közt — Talán akad rajta olyan, ami felkelti az érdeklődésed. — a vidám hang elhallgat.

A fotelba visszaülve Chris a különc sorra néz. Az eseményt kibontva egy jelentés fogadja. A vörös csillag rendszerében egy ércfinomító telep balesetét taglalja. Holtak nincsenek, csak sérültek és odaveszett készletek. Percekig olvassa a kolóniavezető üzenetét, szavai kuszák, többet sopánkodik, mint amennyi információval szolgál. Kétszer is átfut rajta, de nem talál semmit.

— Ez miért érdekes? — állát tenyerére támasztva dönti meg fejét — Egy robbanás, pár égés, néhány zúzódás. Nem szabotőr munka, csak üzemi baleset. — szemét forgatja — Egy frissen választott Morka tisztviselő siránkozása, mert a százból egy üzemmel leállnak tíz napra.

— Ebben az esetben megadhatom az ügyhöz való teljes hozzáférést, Vella Nox Syreth tanulópolgár számára?

— Miért adnál neki hozzáférést ehhez a semmiséghez?

— Vella Nox Syreth tanulópolgár harmadik generációs mesterséges intelligencia kiegészítője, igénylésedre válaszul az ezerötszázhúszas szektor ügyeihez kért hozzáférést. Ez az egy eset tartozik a szektorhoz.

Egy vidám mosoly villan a barna szemek alatt. Az ügyet félre tolva a csillagtérképet ébreszti maga előtt, a feltáruló vörös nap rendszerén a bolygók sorát nézi. A sikló álcázása aktiválódik, előtte a cikázó kapu lila szikrái festik meg a világűrt.

Nincs üdvözlő szignál, sem radarjel, a hajó elrejtőzve érkezik a bolygó körüli térbe. A felső légkörön áttörve azonnal megkezdi az ereszkedést. Messze a kolóniától nyugatra ér földet, a felkelő csillag fénye még nem ér el a gép alatt megsüppedő talajra. Az átjáró csak egy pillanatra fedi fel a belteret, elenyésző vibrálásában a hamuszerű por felcsap a talpak nyomán.

— Add meg neki a hozzáférést, de a helyadatainkat ne közöld, csak a baráti üdvözletemet csatold hozzá! — torz hangja szétfut a térben.

A kietlen vidéken ózonos levegő szűrődik át a kék szöveten, mégis különös illat terjed benne. Chris mélyen beleszagol, újra és újra megszimatolja. Elindul, lábai az orra után mennek. Körülötte a felszálló pernye magasra szökik, mintha csak az anyag könnyebb lenne a hamunál. Egyre gyorsabban megy előre. A vörös nap lassan kúszik a dombok mögött, első sugarai a kolónia csúcsait villantják.

— Ez a szag… — suttog maga elé — Te nem érzed?

Előtte az elmeképernyő villan, a látómező szélein a ruha és a légkör adatai vibrálnak. Az összetétel értékei lassan gördülnek jobb felén.

— A levegőben zsírok hőbomlásából származó, alacsony koncentrációjú illékony szerves vegyületek, aldehidek és finom aeroszol részecskék jelenléte detektálható.

— Szalonnát sütnek? — torzítója recsegő cuppanásként szórja a hangot — Ezer éve nem ettem olyat! Vajon ki és miért süt szalonnát?

Egy lapos zizzenés felel a kérdésre, előtte a képernyőn hőjelek százai jelennek meg, jórészük a távoli kolónia területén. Kilométerekkel messzebb az építményektől jobbra egy különálló nagyobb érték is fel-feltűnik, majd elenyészik a nap fényében.

— Mit gondolsz. Van időnk kirándulni egyet?

— Eddig a Poal kivizsgálási protokoll hatvanhárom direktíváját szegted meg, beleértve az ellenséges közeledés kiegészítéseit. — egy villanásnyi szünet után a vidám hang folytatja — Ugyanakkor a küldetést nem igazoltuk vissza, így már most is kirándulunk.

— Sokat segítettél. — a kék szövet alatt elkomorodik arca — Azt hiszem, előbbre való, hogy lássuk, ki az új barátunk. Nem gondolod?

— Vella Nox Syreth tanulópolgár az Alapító Entitás harmadik keletkeztetési ciklusából származó Erenei faj példánya, létrejött földi idő szerint 1896. február 3-án. Szintén földi idő szerint huszonhárom év, száztizenhárom nap, két óra és hat perc óta rendelkezik tanulópolgár státusszal.

A léptek gyorsulnak, tekintete a fel-fel sejlő kolónia felé fordul, az ébredő csillag fénye átragyog a toronyszerű épületek közt. A vastag árnyék vonalán közelít, mögötte a hosszú fekete folt egyre gyorsabban rövidül. Magasra szökik a por körülötte, lépteitől a felcsapódó anyag ezüstösen csillog a sugarakban. Eléri az első épületet. Nem fémet lát, még csak nem is követ, apró, egymásba fűződő, tekeredő gyökerek alkotják. Tövébe érve közel hajol hozzá.

— Kilencvenegy éves? — kezével megpaskolja az anyagot — Akkor nagyon öreg… — benyúl a szálak közé, kezével feszegetni kezdi — Vagy középkorú. — egy vékony darabot kifordít — Vagy fiatal. Már semmin nem lepődnék meg. — orrához emeli, megszimatolja — Lehet, hogy ezer évig is elél. Ezer évig nyomozhat az eltűnések után. — talpával nagyot dobbant — Miért nem tudott várni még egy párat?

Hátrébb lép, orrával ismét beleszagol a levegőbe. Hátat fordítva megismétli.

— Itt gyengébb… Sokkal erőtlenebb, mint odakint. — léptei a sűrű tornyok közé viszik — Nem itt sütötték a szalonnát.

— Üdvözlő szignált fogtam. Vella Nox Syreth tanulópolgár belépett a csillagrendszerbe, megkezdi az ereszkedést.

— Jelöld meg nekem az utat a baleset helyszínéig. — maszkja alatt széles mosolya villan — Előbb szeretnék odaérni, mint a polgártárs.

Szeme előtt a kék vonal elfut a távolba, a kisebb-nagyobb gyökértornyok közt végül elfordul. Elindul, lábait szedi, de tekintetét jobbra-balra forgatja. Percekig követi a nyomvonalat, körülötte útját a felszálló ezüstös hamu kíséri.

— Hol vannak az itt lakók? — lassítani kezd — Nem láttunk senkit, amióta megérkeztünk. — megáll, hátat fordít — Bujkálnak?

— Nincs kellő mennyiségű fény, hogy a Hirai faj egyedei mozgásképesek legyenek. — tréfásan zizeg — Túl korán jöttünk.

— Sosem lehet elég korán odaérni valahova. — ismét lábait szedi a vonal mentén — Majd ott megvárjuk őket.

Elér az út végére. Egy gyökértorony ágaskodik az ég felé, ugyanolyan, mint az összes többi, de alján egy termetes lyuk éktelenkedik. Szélei megégtek, a furcsa szálak elhamvadva hevernek a hamuszürke porban. Ismét beleszimatol a levegőbe, fejét megrázza.

— Itt már szinte nem is érezni. — suttogja — Nem itt sütötték.

A csillag narancssárguló fénye lassan elfut mindenfelé. Az árnyékok halványodnak, a tornyok gyökerei halkan sustorogni kezdenek. Chris belép a lyukon, tekintetét körbefordítja. Az épületnek nincs padlója, ugyanaz a homok van bent, mint kint. Rajta tojás formában, a fal gyökérzetéből álló bokrok meredeznek, egy fejjel is magasabbak az embernél. Felette a hosszú toronynak nincs teteje, csak összefonódott indák futnak el benne gerendaként. Szája kérdésre mozdul, de kintről mozgás hangja szűrődik be. Nekifut, a falon megkapaszkodva felfelé mászik, egészen a második sor merevítőig.