Messzire menő üzenetek

A vibráló falak közt egy Fénykommunikátort markol az ember. Foteljában hátradőlve lehunyt szemmel várakozik, elméjében felidézi az Árnyak Vezérének vendégszeretetét. Szája önkéntelenül elvigyorodik, a Hercegnőkkel töltött kerti éjszaka emléke melengeti, egész lényét nyugodtsággal önti el. Szeme felnyílik, a gomb kattan, az egyetlen nyelven szólal meg, amit fordító nélkül megtanult az űrben.

— Annuntian, itt a barátod! Beszélni szeretnék veled. Van valami, amiben a segítségedet kérném, egy félreértés ügyében.

 Ujja elereszti a gombot, de a küldést nem indítja el. Meredten néz a várakozó üzenetjelző fényére. Vigyora mosollyá fakul, majd újra kezdi.

— Vezér, itt Christian Morales! Egy félreértés kapcsán beszélnünk kellene, a Kaedruk jóhírnevét koholt vádak fenyegetik.

Ismét kattan a gomb, de hang nem indul el a műholdak felé. A mosoly kiegyenesedik, az elvörösödő ember még egyszer nekifog.

— Annuntian, itt a Poal Békeharcosa beszél! Súlyos vádakkal illettek. Tisztázd magad, mint a Kaedruk Királya…

Arcát összerántja a grimasz. Szájában a savanyúság íze elfut, bőrén érzi a maró forróságot. Korsólyához siet, leöblíti az egészet. Visszaül.

— Árnyékharcos, itt a Fényharcos! A Poal hatástalanított egy merénylőt, beszámolója alatt felbujtással vádolta meg közösségünket.

A kattanást egy elégedett pillantás követi. Mély levegőt vesz, de tekintetéből eltűnik a bizakodás. Többször végiggondolja. Újra kezdi.

— Felség, itt Atyád egykori csínytársa! Egy rablás kapcsán felmerült a Kaedru nép cinkossága, az elhangzottak szerint te is részese vagy a galád latoroknak. A Tréfás Király emlékére, mond, hogy ez is csak vicc!

Egy percig mered a villogó fényre, de az üzenetet nem indítja tovább. Arca elvörösödik, görcsösen markol rá a szerkezetre. Kattan.

— Miért kell a Kaedru királyoknak mindig sejtelmesen, meg fennkölten beszélniük?! Miért nem lehet csak simán egy üdvözlés után elkezdeni a mondanivalót?! Dicső uralkodók egy fenét! Az egyik mindig bohóckodott, a saját legyilkolását is elhumorizálta… A másik meg olyan, mint aki már most is halott. Csak a keserű végről, meg a sorstragédiákról tud beszélni! Botrányos ripacsok ezek, nem királyok!

Kezeit karba fonva vágja hátra magát foteljében. Szemöldöke remeg, egész fején düllednek az erek a vörös bőrön át. Hangosan fújtat, a szerkezetet maga mellé téve pufog remegve. Felpattan, az időtorzító ládához siet. A fedelén átnyúlva egy marék bogyót markol, a szájába gyűrve vadul rágni kezdi. Ajkáról állán át a fehér vértig csurog a fémes gyümölcslé, csak a sokadik nyelés után veszi észre, hogy a fás szárat is felfalta dühében. Arcáról lassan elszivárog a harag. Visszaül helyére.

— Beszélnünk kell!

Elereszti a gombot, majd elégedetten bólint. Tekintete fordul, a célállomások felett középen áll meg hüvelykujja. A palotára mered, de keze nem mozdul.

— Ott kéne lennie… Mégiscsak ő a Király. — körme lassan oda kúszik — Nem… Egy percet sem ül a trónon! Biztosan megint osztja az Árnyékharcos igazságot valahol. — a Sikolyok felé rándul — De ha mégsem? Ha ezzel azt üzenem, hogy neki a csatatéren lenne a helye?

Perceket vitatkozik magával. A két gomb között alig van távolság, mégis már karja is belefárad a rángatózásba. A palota mellett dönt, majd megnyomja a másikat. A kristály vibrálva felragyog, benne szinte látni véli a fényben manifesztálódó üzenetet, ahogy elnyúlva a térben elindul a műholdak felé. Megkönnyebbülten sóhajt fel, úgy dől hátra, mint aki egy nehéz nap után végre megpihenhet. Villan a visszajelző, az első műhold megkapta és továbbította a jeleket.

Szeme előtt az elme képernyő nyílik, egy galaxisnyi eset tárul elé. Lassan kezdi fürkésző tekintetét forgatni a vibrálásban. Nem kapkod, megérzéseit, meglátásait sem tettek követik. Békeharcosként először fordul vele elő, hogy csak megfigyel, ha érdekeset lát, gondolatait az ügyhöz fűzi. Az első tíz után szíve lelkesen zakatol, pedig a testet viselő árnyék fel sem merül bennük. Személyi eltűnések sincsenek, apró készlet anomáliák és eltévedt egyedek csupán a történetek főhősei. A második tíz tovább fűti a tüzet, képzelete el-elkalandozik, Nox Parancsnok és a Békeharcos nyomozásai egyre vadabb csatajelenetekké mosódnak előtte. Mire az ötvenedikhez ér, már intergalaktikus háborúkat akadályoznak meg, mialatt feltárják a nagy Fénykőrablás Föderáció méretű bűnhálózatát. Elnyomja az álom.

Messze kerül a Poal rideg világától, egy ismerős helyen jár, saját csarnoka falai közt. David áll vele szemben, az Első Harcos színeiben várakozik. Öklei előtte feszülnek, elrúgja magát, támadásba lendül. Nem gyakorol, ütései pontosak, minden találat megrázza az ember húsát. Szeméből süt a becsvágy. Gyorsul. Lába lendül, Chris arcába belehasít a fájdalom. Saját iskolájának kövén csattan. Egy sikolyt hall. Elenát látja maga felé szaladni. Könnyei csillognak a levegőben, de az ember már nem képes felállni. A fiú eltaszítja a lányt, nem engedi segíteni. Újra és újra a földre löki, végül öklével arcon üti. A törékeny nyak roppan, a kis Tündér vére befolyik a barna szemek elé.

Rémült kiáltása ébreszti a verejtékben úszó embert. Kezében a kommunikátor ropog, apró visszajelző fénye pirosan villog arca felé. Válasz érkezett. Fejét zavartan fordítja körbe, szíve még rendszertelen ritmusban jár, zihálása csak apránként csillapodik.

— Kocka… Mennyit aludtam?!

— Jó reggelt Chris! — vidám hangja felel — Földi idő szerint tizenegy óra huszonhét percet. Az ütemezett feladat elkészült, a teljes letapogatás eredményét a feldolgozó adattárba töltöttem, a kért paraméterek alapján megkezdtem a szétválogatást.

Ködös tekintete elszürkülve néz maga elé, szemével hunyorog, marja az izzadság. Szája száraz, torka szinte ropog a zihálás után. A vízhez indul, négy korsóval is legurít, mielőtt ismét a kommunikátorra pillant. A pislákoló vörös fény három rövidet villan, majd hosszú szünet után ismét hármat. Az ötödik kör indul lefelé, mikor a gomb kattan, de nem a Király hangja felel, a kedves csengés máshoz tartozik.

— Barát, Christian Morales, A Poal Békeharcosa, Fényharcosunk és a Tréfás Király csínytársa! — a dallamos szavak megakasztják torkán az italát — Itt a barátod, a Kaedru Király leánya, a Magvak Őrizője, Innocentia Hercegnő, a Harmadik Sikoly Parancsnoka. — szája feltelik vízzel, de szeme a szerkezetre mered — Üzeneteiteket megkaptam, a műhold hálózat gyorsan idefújta, úgy tűnik, nem vagyunk messze egymástól. — gyengéd hangja lassan fordul át hideg dorgálássá — Bár szerető Nagyatyám mindent elkövetett, a diplomácia nemes tudományában továbbra sem brillírozol, dacára a Capignisi Tengelyforduló tanításnak. Ha üzensz valakinek, mondj többet ügyéről, kiváltképp, ha vádakkal illeted. Kérdésedre válaszul, a Kaedruk éppen csak annyit és úgy beszélnek, amit és ahogy a társaság megkívánja. Nem csak királyaink, polgáraink is figyelnek szavaikra, mondandójuk átgondolt és összeszedett, tudják kinek és mit üzennek.  Talán tőlük is tanulhatnál. Úgy illendő, ha válaszoltam, én is feltehetek egy kérdést. A Királyainkat becsmérlő ítélet kihez tartozott? A Barát, Christian Morales, a Poal Békeharcosa, a Fényharcosunk vagy a Tréfás Király csínytársa ragadtatta el magát annyira, hogy a néhai Maledictot és az Árnyékvezér Annuntiant is ilyen bárdolatlan szavakkal illesse?

A földre hulló korsó felett a víz fröcskölve locsolja fel a vibráló padlót. A folyadék sistergésének hangját elnyomja az ember fulladozó köhögése, görcsös ujja ismét kattintja a kommunikátort.

— Chris, itt Adulcentia! Te teljesen megőrültél? Ezt mindenki hallja! A Hatodik Sikoly továbbította a palotába az üzenetedet, az egész tanács rajtad nevet, az ifjak és a vének is! Ha Atyámat utolérik ezek a szavak, nincs olyan sötét hely az univerzumban, ahova elbújhatnál az ökle elől!

A feldúlt Hercegnő hangja vörösbe borítja a légszomjjal küzdő arcot. Remegő tekintetét a pislákoló fényre mereszti. Egy villanást, majd hosszú szünetet lát, az utolsó üzenet várakozik. Szíve még zakatol, lélegzeteit kapkodja, de reszkető ujja megérinti a gombot. Az ismerős hang zúg fel, Annuntian suttogása megrázza a kristály szerkezetet.

— Beszéljünk. — a fény kialszik.

A vörös arcról eltűnik az élet, bőre a sikló vibráló falánál is fehérebbre fakul. Szédelgő léptei a foteljához viszik, karján megtámaszkodva borul be helyére. Elszürkült szemei az elnémult kommunikátorra merednek. Lassan ereszti le maga mellé, felszabadult kezével a Poal számítógépet emeli, de csak ötödik fuvallatával tudja megszólítani.

— Kocka… Hallottad ezt?

— Természetesen. — közömbösen felel az erőtlen kérdésre.

— Most mit csinálunk?

— Elkészítjük a kommunikátorszabályzat kompatibilis oktatási tervet David Morales védett egyén számára. — tréfásan zizzen — Mialatt a Poal Békeharcos nevében tett fenyegető hadüzenetre adott Kaedru válaszcsapást várjuk. Kívánod, hogy mozgósítsam a Morales Rombolót vagy a teljes flottát riadóztassam az összecsapáshoz?

A bal keze hatalmasat csattan az ember arcán. Önkéntelenül lehel bele tenyerébe, a vibrálásban megvető fekete szemeket látja a sötét maszk felett. Lábait felhúzza, gyermeki ábrázatát térdei mögé rejti.

— Nem fog támadni… — suttogja combjai közé — A barátom…

— Az ügy mérete túlmutat a közös traumán alapuló szociális kapcsolaton. — zúg hidegen — A Kaedru kommunikációs egységből elhangzó üzenetek a királyi udvar teljes érintettségét igazolják.

— Akkor sem fog háborút indítani... — suttogása egyre bizonytalanabb — Annuntian tudja, hogy nem úgy gondoltam…

— Kaedru jogi értelemben nem is kell háborút kezdeményeznie. — ismét megjön tréfás zizegése — Azt te már megtetted, a saját hálózatukon keresztül. — újra közömbös — Javaslom, kérj segítséget a kijelölt felügyelőpolgárodtól az ügy gyors rendezése érdekében.

Megint csattan a tenyér a ráncos homlokon, a rázkódó fejben felkavarodik az elme is. A kis szobát látja, Poal hideg bölcsességét hallja fülében, meleg rezgéseit érzi hullámozni maga körül. Már a csillagtérkép villan, a galaxis közepén a fehér kupolák bolygóját nézi.

— Nem. — kialszik a városplanéta képe — Nem fogok elbújni Poal mögé, mert egy félresikerült üzenettel megharagítottam a barátaimat. — a Kocka ereszkedik, a Fénykommunikátor kerül a marokba — Az lenne csak a hadüzenet… A jótevőimnek az arctalanok üres magyarázkodása. — hangosan kifújja magát, lábait leereszti.

— Emlékeztetlek, hogy az általad birtokolt Kaedru kommunikátor nem alkalmas privát titkosítás használatára. — lapos zizegése hangosodik — Bármit töltesz fel a hálózatukra, azt minden érintett hallani fogja.

— És a másik? — tekintete a fotelra fordul — Az a kétgombos, amit elcsentem a hörcsögfejű béka hajójáról? Az is ilyen?

Egy néma zizegés követi a kérdést. A Kocka, mintha csak elakadt volna a szava, a megnyitott csatornát fenntartva zúg fejében, de a mesterséges hang percekig hallgat, mielőtt újra megtöri a csendet.

— Az elkobzott eszköz egy rögzített kódolást használ az üzenetek titkosításához. — ridegen rezzen — A Kaedru hálózat közös, de a dekódoláshoz a nyitóérték ismerete szükséges a fogadó oldalon.

— Gondolom nem írták rá, kinek a házában fog csörögni. — lehajtja fejét — Akkor másképp kell megközelíteni a beszélgetést…

A zizegés nem felel, csak a falak zúgnak körülötte. Tekintete a saját eszközére fordul, mély levegőt vesz, majd a gomb kattan kezében.

— Adulcentia, itt Chris! Sajnálom… — az üzenet elindul.

Kifújja magát. Vállait megrázza, ismét maga elé emeli a kommunikátort. Szája nyílik, szemeiből a melegség árad szavai felett.

— Innocentia, itt az ember! Emlékszem, hogy nagyapád, apád, te és a húgod is, időt és erőt nem kímélve segítettetek utamon. Sosem fogom tudni megszolgálni azt, amit köztetek élve tanulhattam és amit magammal hoztam. — tekintete fordul, a néhai Placatas Király vértjét rejtő szekrényre pillant — A Tréfás Maledicto is rendszeresen megdorgált, akárcsak most te. Nem mondhatok mást a kérdésedre, mint amit akkor neki is feleltem. Sajnálom, csak egy ember vagyok egy idegen világban, de őszintén igyekszem felnőni hozzá.

Ujja elengedi a gombot, lassan odébb csúsztatva elindítja az üzenetet. Egy lélegzetet vár, kiüresedett tekintettel, emlékeiben az Árnyak Vezérét idézi. Mosolya felkanyarodik, mélyről jövő nyugalom önti el.

— Vezér, itt a Fényharcos! Nem fogom üres szavakkal és ostoba próbálkozásokkal tovább ásni azt, amibe bele sem kellett volna kezdenem. Ha úgy kívánod, örömmel meglátogatlak. Ismét megöntözhetjük lila és vörös vérünkkel a Sikoly padlóját, mint egykor atyád izzó szemei előtt. — újra a szekrényre néz — Nem lettem több, mint amikor nagyapád gyermek vértjét nekem adtad, csak abban bízom, hogy azt mondhatom, talán kevesebb sem lettem, mint akkor.

A fény villan, a harmadik üzenet is elindul.  Mosolya elhalványul, tekintete az elkobzott eszközre fordul. Sajátját leteszi, a másikat veszi kézbe. Hosszasan nézegeti, nem lát jelölést, csak két gombot.

— Mit kéne mondanom? — marka megszorul a készüléken — Az igazat? Hogy elvettem egy bűnöző kommunikátorát és érdekel, ki van a túloldalt? — megrázkódik — Vagy hazudjak? Mondjam azt, hogy egy egész rakomány eladó fénykövem van? A zsákmány azé, aki jól fizet?

— Semmit. — üres zúgása alig rezdül — A Kaedru kommunikátort át kellett volna adnod az ügyet visszaigazoló polgárnak, vagy a Morka hatóságoknak. Javaslom, jelentsd a mulasztást a parancsnokodnak.

— Úgy tűnik, se ezt, sem azt nem tettem meg. — arca elkomorodik — Se ezt… Sem azt… Se ezt… Sem azt… — ujja alatt kattan a gomb, rekedtre torzított hangján, a Föderáció alapnyelvén kezd beszélni — Üdvözletem. Hozzám került ez az eszköz… Úgy hallottam fénylő követ vesznek, jó áron. — mély lélegzetet vesz — Az is a fülembe jutott, hogy a forrás feltárása külön díjazást érdemel. Igazak a szóbeszédek?

Elengedi. A kristályban villan a fény, az üzenet elindul az ismeretlenbe. Remegő kézzel teszi maga mellé, lehunyt szemmel dől hátra. Kavargó gondolatai közt csak negyedszerre sikerül megszólítania a képernyőt, saját harcos tudatának feldolgozás alatt lévő három oszlopára pillant.

— A Surranás… — szemei kereken merednek előre — A Surranást a védekezéshez soroltad, pedig… — elharapja szavát — Jól csináltad, de az Altató csapás rossz helyre került. Az védekezés, nem támadás.

— A koncentrált energia alapú kinetikus kontaktusok felhasználási módtól függetlenül támadási technikának minősülnek. — unottan rezeg — Ezzel szemben az organikusan gerjesztett időtorzító mezőben végzett helyváltoztatás nem jár fizikai agresszióval. — egy tréfás zizzenés zárja mondandóját — David dönti el, hogy üt, vagy nem.

Lélegzetei egyre ritkábbá válnak, mialatt a védekezési mozdulatok és a bénító módszerek sovány oszlopai mellett a halálos praktikák végtelennek tűnő listája egyre csak bővül előtte. Ajkai remegnek, emlékeibe kapaszkodva mantraként zúg fejében, amikor Tokan Mojet előtt állva újra és újra elmondja, hogy nem akar ölni tanulni. Látja a Merivida Mester gúnyos mosolyát, csuklóján és bokáján érzi a parányi markot, miközben a jelentéktelennek tűnő mozdulatokat mutatja. Nincsenek hangzatos nevek, sem ködös intelmek, csak az eszköz és a célfeladat. Elhűlve figyeli saját tudásának objektív gépi ítéletét.

— Szinte csak ölni tanított… — elfordítja arcát, de a képernyő vibrálva fordul át tekintetével — Én pedig megtanultam.

Lehunyja szemét, de az oszlop csak hízik, minden új sor ólomsúllyal nehezedik mellkasára. Mélyeket sóhajt, ritmustalan szívét próbálja megnyugtatni. A feladatok listáját szólítja, de háborgó elméjében még hallani véli a rövid zizzenéseket, amik ismét hizlalják a gyilkos tömböt. A fotel széleiben megkapaszkodik, görcsös feszengéssel kezd hozzá félbehagyott munkájához. Lassan halad, nem érzi a korábbi lángolást, monoton szemlélésében alig egy-egy esethez adja saját meglátásait. Az idő telik, a percek órákká mosódnak, de sem az árnyék, sem a Kaedru válaszok nem mutatják magukat a sikló belterében. Testtartása a kommentárok felvitele közben ügyenként egyre jobban görnyed, a némaság és a bővülő torony bűze fojtogatja ülőhelyén.

Egy üzenet érkezik a Poal hálózaton át, Nox Parancsnok sorai vibrálnak előtte, tiszta hangja megszólal elméjében.

— Köszönöm az értékes javaslatokat, Chris! — a meleg szavak mosolyt csalnak arcára — A kétszázharmadik eset, nevezetesen a Peksin rendszer harmadik kolóniájának rejtélye, az eltűnő élelem és a töretlen zárak kapcsán, Gospani tanulópolgár hálás üdvözletét ezúton továbbítom. Észrevételed, mi szerint „A gyíktestű gödörásó őshonos lények lopják a mézet az alagutakon át!” megoldotta az ügyet, az őrszolgálat elleni bűnvádi eljárást azonnali hatállyal megszüntették.

Egy villanásig húzza ki magát, de jó kedve elillan, amint tekintete az ellopott kommunikátorra fordul. Arcát tenyerébe temeti, hangos sóhajtását prüszkölő fújtatása, majd néma suttogása követi.

— Nem jó ez így…

Ismét az ügyek listáját éleszti maga előtt, de az apró vörös fény átragyog a zizegő képernyőn. Fénykommunikátora választ töltött le a hálózatból. Némán veszi kezébe, a pislákoló jelzést nézi. Egy rövid villanás, majd hosszú szünet követi. Remegő ujja a gomb fölé emelkedik, mély levegőjét visszatartva lenyomja. Kattan.

— Nincs elég kendő a fedélzeten.

Dermedten nézi a suttogó gépet. Orrán át a felgyűlt levegő szusszanásonként szökik el mellkasából, szája felkanyarodik, végül veszett vihogása betölti a teret. Fotelját csapkodva nevet percekig.

— Tudtam, Vezér! — kacag elégedetten — A barátom vagy!

Ismét villan egy vörös fény, a másik eszköz is befogott valamit. Elcsendesül a sikló. A kéz érte nyúl, a lejátszás gomb kattan.

— Igazak a hírek, a királyi udvar felvásárolja a Fényköveket, ellenében azonos tömegű érccel, vagy annak megfelelő értékű Föderációs valutával fizet. A forrás felfedéséért kétszeres árra számíthat.

A halk beszéd nem ismerős a füleknek, de a kőfogszerű ajkak ropogó hangja felfedi Kaedru származását. Leteszi a szerkezetet, felhúzza térdeit, majd átkarolja lábait. Arca kiüresedik, üveges tekintete a vibráló falra mered, szuszogása közben halk szavakra nyitja száját.

— Jelentsd Nox Parancsnoknak az ellopott eszközt és a válasz tartalmát! Üzenem, hogy kezdeményezem a fegyelmi eljárásomat. — lehunyja szemét — Írj Poalnak is. Csatold az ügy teljes leiratát, a Kaedru kommunikátor hanganyagait és a bocsánatkérésem. — konyuló ajkai mellett könnycseppek gördülnek — Tévedtem.