Fényből az árnyékba

A Fénykövek pislákolása lassan kúszik be a lezárt szemhéjak mögé. Az első ébredő lélegzetek alatt a száj egy szelíd mosolyra görbül. Chris bőre izzik, mégis kellemes melegségként öleli körbe az érzés. Ismerős, de szokatlan számára, évek óta nem tapasztalta. Érzékei távol kerültek a Fundurustól, mintha a Föderáció fővárosában, az Első Harcos Iskolájában feküdne a második emelet első szobájában. Mellkasán egy szuszogás megnyugtató hangja őrzi, gazdája szorosan ölelve álmában is védelmezi az embert. A Tündér illata minden lélegzetét betölti, testének melege átjárja izmait.

Chris az ablakra néz. A függöny mögött még az éjszaka sötétje színezi az üveget. A padlón szétdobált göncök és vértek várakoznak mindenfelé. Óvatosan mozdul, egy hajszálnyit próbál csak csúszni az ágy vége felé. A lány ölelése szorosabb lesz körülötte, szuszogása egy negyed ütemmel gyorsul. Mélyen alszik, mégsem ereszti. A barna szemek ismét az ablakra lesnek. Nincsenek vörös sugarak. Sóhajt.

— Egy kicsit még maradhatok. — suttogása hangtalan — Egy kicsit.

Lehunyja szemét. Jobb keze végigsimítja Mona hátán a puha bőrt. A szuszogás megnyugszik, az ölelés ellazul körülötte. Gondolatai elrepítik az időben, az emlékek végül ködös álomképként fedik el a fénykövek vibrálását. Az Iskolában eszmél, az ajtó előtt áll, a Poal egyenruhában. Beszél. A lány hallgat a fém túlfelén, csak apró rezzenései árulkodnak jelenlétéről. Az ágy egy-egy kis nyikorgással felel a győzelem szavaira. Reszket. Chris a küszöbre teszi a kommunikátort, majd hátat fordít, ellép a zárt bejárattól. Arcán végig gördül a könnycsepp, a fehér vért issza magába. Valami megváltozik. Öklei hangosan roppannak, egy mély levegőt vesz. Nem indul el a lépcső felé. Visszafordul. Megérinti a panelt, a fény villan, az acél nyikorogva emelkedik előtte. Az ágy szélén kuporgó Tündérre néz. Rá mosolyog, elé siet. Arcáról letörli a könnyeket, kezét megragadva magához húzza. Átöleli. Szorosan tartja, nem ereszti. Vele marad.

A félhomályos álomképet az első vörös sugarak színezik. Hunyorogva néz fel. Nomsimah hálószobájában ébred. Már nem érzi magán a meleget, a Tündér helyén egy takaró fedi csupán. A kedves illat még körbe lengi, de a lány már felkelt mellőle. Szétnéz. A padlóról eltűntek a szétdobált göncök, tiszta földi ruhája az ágy szélén várja. Placatas vértjei szépen összerendezve pihennek a sarokban. Füle önkéntelenül megfeszül, de a Térolvasással sem találja a lakosztályban. Nincs ott.

Lassan tápászkodik, tiszta ruháját és borotváját veszi magához, halk léptekkel indul a fürdőbe. Tele engedi a medencét. Nagyot csobban, alámerül a vízben. Gyermekként lubickol percekig. Egy mély levegőért emelkedik csak fel, majd visszasüllyed, de nem megy a fenékig. Középen megállva lebeg. Elméjét kiüresíti, az Örök Fényt szólítja magában. Az erő nem felel a levitáció szándékára, csak a víz öleli körbe. Percekig marad lent, lassan emelkedik vissza. Kiszáll.

Borotváját veszi kezébe, arcán megkezdi az aratást. A Fényacél csillog, minden mártásnál teljes pompájában ragyog. Nincsenek sötét gondolatai, nem kínozzák a múlt képei. Némán borotválkozik. Öblít.

Gyorsan törölközik, ruháit kapkodja magára. Lélegzetei katonássá válnak. Borotváját a kis polcon hagyja, kabátját kézben viszi csak a szobába. Vértjeit szaporán kezdi szerelni. Három apró dobbanás szűrődik a lakosztályba. Súlytalanok. Az ajtó elől szólnak. Utolsó karvértjét emeli, amikor a díszes szárny koppanásoktól rezzen. Elindul, kabátját kezében fogva viszi magával. Ajtót nyit. Elena áll előtte, lesütött szemei a padlóra merednek. Halkan kérdez.

— Dicső reggelt, Mona! — fel sem néz — Nem tudod, hol van Chris?

— Előtted. — rámosolyog húgára — Megtaláltál.

A lány felpillant, szemei elkerekednek. Egy lélegzetig mozdulatlan, majd kissé oldalra billenve leskelődik az ember mögé. Újra rá tekint, hunyorogva méricskéli a szelíd hangon megszólaló fivérét.

— Csalódott vagy? — behúzza maga mögött az ajtót — Mást vártál?

A kis Tündér tovább ácsorog némán, a folyosón elinduló bátyját bámulja. Chris nem megy messzire, csak Oria lakosztályáig. Három nagyot dobbant előtte. Elena eszmél, utána szalad.

— David nincs itt. — suttogja — Már a Királlyal van. Rád várnak.

— Megyek. — megsimítja a lány arcát — A Vezérlőben vannak?

— Nem. — felpillant — A nyugati leszállópadnál.

— Akkor oda megyek! — kezével int, lábai elindulnak.

Gyorsan halad, céltudatosan koppannak a földi cipők. Már a lépcső előtt jár, amikor a halk, mégis erőteljes hang utoléri.

— Chris! — egy rövid sóhaj követi — Örülök nektek.

Csak kiszélesedő mosolya felel a szavakra, nem áll meg, fordul, lefelé megy tovább. Gyorsul, a fokokat már egy-egy ugrással kiegészítve szedi maga alatt. Mire az alsó szintre ér, cipői felnyikkannak a futásban. Száguld, a katonákat kerülgetve egyre gyorsabban fut. Nem Surran, mégis tíz perc alatt átvág a gigászi palotán. Eléri a nyugati kaput, az őrök már tárják előtte aszárnyakat. Egy ökölkoppanás hangja nyúlik el a vágtázásban. A cipők sikoltva fékezik le a leszálló padon.

A Kaedru szállító már berakodva áll, a tíztagú testőrség bent várakozik, Annuntian karba tett kézzel feszeng előtte. Nincs egyedül. Mona és Luxfero áll mellette. A Tündér vállát a fekete életmentő táska húzza le, mégis elégedetten mosolyog. Chris közelebb lép, de elkerekedett szemei tovább tágulnak, majdnem kiesnek helyükről. A pad túlfelén egy Kaedru vadász pihen, fényhajtóművei halk búgással kezdenek melegedni. Orrán a festett jelkép díszeleg. A fehér nyuszi. Chris gépe, de a pilóta ülésről David néz vissza bátyjára. Kezével maga felé int, mintha csak azt üzenné: Gyere, elviszlek!

Az ember megtorpanva forgatja fejét. A Királyhoz indul, öklét mellkasára csapja. Meghajol. Annuntian egy halk torokköszörülés után viszonozza. Mint egy apró morgás, úgy marad köztük a hang.

— Ne haragudj, Vezér. — bizonytalanul néz fel az óriásra — Elaludtam.

— A te szégyened! — a föderációs beszéd feszültebb, mint máskor.

— Tudom. — lesüti szemét, feje is kókadtan ereszkedik.

Lopott pillantásokkal néz körbe újra. Mona száján egy visszafogott, de győztes mosoly kanyarodik. Az ember jól ismeri ezt az arcot, sokszor látta a Föderációban, többször, mint szerette volna.

— Te azzal! — Annuntian a vadászra mutat — Mi ezzel. — hátat fordít.

A Király a rámpáig sétál, csak arca fordul a táskát tartó lány felé. Fekete páncélkesztyűje az utastér felé lendül. Mona elindul, de megtorpan, karját Chris keze finoman megmarkolja.

— Te miért jössz velünk? — táskájára mered — Erre nem lesz szükség.

— A feleséged jól ismeri a Kaedru királyi vendégjogot, Fényharcos. — a fekete maszk a papnő felé fordul — Meglepően jól.

Luxfero feje előre billen, szemeit lesüti. A mindig elegáns tartása megrogy, egészen apróra húzza össze magát a halk szavak alatt. Némán áll, mintha már ott sem lenne. A Király a rámpára lép, kezével ismét int a Tündér felé.

— Megyek. — elmosolyodik, kék szemeivel mélyen néz az emberébe — Ott találkozunk. — ajkaival egy villanásig érinti száját.

A kéz elernyed, Mona táskájával Annuntian után indul. A rámpa záródik, a dübörgő hajtóművek tisztára söprik a padot. A gép felemelkedik. A hangzavar csillapodik, Chris kezeit leemeli füleiről. Egy pillantást vet a forduló papnőre, de nem állítja meg, a vadászgép felé indul. David komor ábrázatát figyeli. Minden lépéssel egyre jobban kirajzolódnak rajta a részletek. Szemöldöke meg-megrándul, ajkai is hol közelednek, hol távolodnak egymástól.

— Te fogsz vezetni? — felkapaszkodik a gép oldalára — Megtanultad?

— Ne szállj be! — hidegen zúg hangja — A ruhád a tárolóban van. Öltözz át, a vérteket és a földi göncöket tedd a rekeszbe.

— Itt öltözzek át? — körbe fordul — Ezt mégis hogyan…

— Öltözz már! — nem kiált, de karcos hangja rekedt — Várnak rád!

Chris leugrik a gépről, lábai a tárolóhoz viszik. Felnyitja. Egy ezüstös öltözéket pillant, külön csizma, nadrág és felsőrész, ugyanabból a szövetből. Megérinti, ujjai közé fogva megdörzsöli. Fémes tapintású. Kellemetlen. Hátrébb lép, még egyszer felnéz a fiúra, de az csak mereven bámul a műszerfalra, mintha már máshol lenne.

A páncélok lekerülnek, a földi gúnya is követi. Az ember meztelenre vetkőzve ölti magára a rideg, mégis melegnek tűnő kelmét. Vállban bő, két három karhajlítással átmozgatja magát benne. Tökéletes.

Holmiját és vértjeit begyűri a megürült tárolóba, egy hangos csattanással zárja le a fedelet. Ismét a fülkéhez lép, felkapaszkodik, majd a hátsó ülésre préseli magát. Az övek csattannak, a fedél zárul.

— Nem tudom, Annuntian és Maledicto hogyan fért ide. — kedvesen szól öccséhez — Másfélszer akkorák, mint én, mégis mögém ültek.

— Panaszkodás nélkül. — ismét hidegen válaszol.

— Azért haragszol rám, mert elaludtam, vagy azért, ahol?

A pilóta ülés egy aprót nyekken. Nem hangos, éppen csak egy kis mozdulat, mint egy rezdülés. Az első övek csatja kattan, a fedél búgva emelkedik. A fiú feláll, fejét lehajtja, kezével megkapaszkodik oldalt.

— Én vagyok a kisebb. — hangja elhalkul — Hátra ülök.

— A fenét! — megcsapja öccse vállát — Alig várom, hogy lássalak a Nyuszival repülni! — elvigyorodik — Nem is tudom, hova megyünk!

A csattanás rövid és tompa, David mégis összerezzen. Eltűnik belőle a katonás tartás, Chris egy villanásig a bányász kisfiút látja maga előtt.

— Nem megyünk messzire. — lehúzza a fedelet — Csak a Fundurus túlfelére. — bekapcsolja övét — Űr vagy légkör?

— Száguldás! — mosolyogva feszíti meg a pántokat.

A fiú oldalra fordítja fejét, a barna szemek egy pillanatra néznek hátra az ülésből. Vissza mosolyog. A kapcsolók egyesével kattannak, jobbjával rámarkol a vezérlőtárcsára. Felvillan a kommunikátor.

— Palota, Fényföld, Óceánpartok, itt az Apró Árnyék! A Fényharcossal felszínközeli repülést hajtunk végre, a Sötét Üreg felé. Tiszta utat!

— Apró Árnyék, itt a Palota! — mély öblös hang felel — Indulhattok, tiszta az út, a felső pályán csak két szállító halad a Sötét Üreg felé!

A Fényacél madár hajtóművei egy finom rengéssel ébresztik a gép szívét. A csillapítás bekapcsol, az utastér elcsendesedik. Emelkednek. Alattuk a kevés por elfut a padon, magasra szökik mellettük. Kilőnek.

A Királyi épület felett alig egy ember magasan húznak el. A távoli hegyek felé száguld a gép, a mezők, az erdők és a vetések suhannak alattuk. A fülke nyugodt, nem is érzik az erőhatásokat. Chris jobbja emelkedik, finoman nyúl öccse vállához. Megszorítja.

— Ha a kanyonban akarsz menni, kapcsold ki a csillapítást! — elneveti magát — Érezzük is a sebességet, ne csak lássuk!

Egy halk kattanás felel, a gyorsulás az ülésbe passzírozza őket. David felszusszan, de a tárcsákat nem ereszti. Oldalra dönti a gépet, úgy hasítanak be a sziklák közé. A Fényüveg fedél kanyaronként enged be egyre több vörös fényt, a Fundurus oxigénben gazdag levegője hevül körülöttük. Tovább gyorsítanak. A szűkülő ívek egyre közelebb suhannak el mellettük, mégis a szájak egyre szélesebben mosolyognak. Chris ismét előre nyúl, keze már nem mozdul olyan könnyen öccse felé.

— Úgy vezetsz, mint Maledicto! — kiált előre öccsének.

— Tréfásan, vagy nagypapásan? — David önfeledten felnevet.

— Mint egy igazi Király. — suttogja maga elé, könnyét letörölve.

Elfogynak a sziklák előttük a nagy óceán eléri a horizontot. Egyszerre néznek a finomított Fénykőtartály visszajelzőjére. A két mély lélegzet elhallgat, az izmok a hasakban megfeszülnek. David mellett koppan a fénykar. Nem hallják a robajt. Nem látják a gömbbé torzuló levegőt maguk mögött. Nem számít a szétfutó víz, sem a felfröcskölő iszap. Nincsenek lángok, sem szétnyíló óceán. Csak a villanás van és a két Morales. Minden sejtjükben érzik a pillanatot, amit a Kaedru vadász teljes gyorsulása kínálni képes. A műszerek felsikítanak, a fények vibrálnak. Nem néznek ki a lángok közül. Nem is látnak igazán.

— Apró Árnyék, itt az Óceánpart! — a kommunikátor recsegve zúg — A Fény Úrnője hozzon rád fájó ragályt, hát mit művelsz, te Átok?

A fénykar hátrébb billen, a lángok eltűnedeznek a fedél körül. A két Morales egy lélegzetig hallgat, majd hangos vihogásuk percekig tart. Nem válaszolnak, csak levegőért kapkodnak, könnyeiket törölgetve. A gép békésen suhan a megtörő levegőben. Mire elérik a túlpartot, már a repüléstan egyre vadabb történeteit mesélik egymásnak. Elcsendesednek. Eltűnik a zöld szín alattuk, felettük is minden feketére vált. Nem felhő, korom száll a levegőben. Sötétségben mennek tovább, nem látják a Capignis fényét. Eltűnnek a mosolyok is.