Némaság

Egy zöldes erdő fái alatt a barna szemek a vöröslő naplementét nézik. A hangos gépzaj apránként csendesedik, a látóhatár szélén szürke kupolák állnak félkészen. A feszes marokban egy fénykommunikátor várakozik, a galaxis peremvilágai fölött állomásozó csatahajó leszálló egységeinek üzenetét várja. Hosszúra nyúlik a csend. Megszakad.

— Itt Annuntian Parancsnok! Az Árnyékharcosokkal megérkeztem a felszínre. A csillagállás háromnegyed állapotban! Jó látási viszonyok.

— Vettem Vezér! Akkor ti még ráértek nézelődni. — szelíd mosolya gúnyossá görbül — Csak óvatosan a napon a fekete páncélokban!

A jelző villan, az üzenet elindul. Még a peremhézagokhoz mérten sincsenek messze egymástól, alig hat fényév a távolság a Király és a Főparancsnok rendszere közt. Felelet már nem érkezik, csak a landoló szállítók jelentkeznek be egymás után, Innocentia ötödikként ér egységével az őrhelyére. A nap végül eltűnik a horizont mögött, Christ éri utol először az éjszaka. Az erdő széle olyan lett, mintha egy éles vonal szelné ketté a világot. A feketeség egyre tömörebbnek tűnik az ember szemének, előtte a kopár pusztaság apró kavicsai még meg-megvillannak a csillagok fényében. Tiszta az ég felette, mégis nyomasztja a párás levegő. Tekintete újra és újra az elcsendesedett kommunikátorra fordul. Ujja a gomb felett mered. Egyedül van.

Saját lélegzeteinek hangja lassan elnyomja a rovarok zümmögését. Egy száraz ág reccsen mögötte, mélyen az erdő belsejében. Egy villanásig néz csak hátra, majd ismét a kolónia felé fordul. Percekig mered a feketeségben elvesző kupolákra. Ismét zajt hall, erőtlen zizegést, mintha levelek súrlódnának egymáshoz, de a levegő nem mozdul körülötte. Arca fordul, de kezében a szerkezet megszólal.

— Itt Plagiger Parancsnok! Csillagállás lebukott állapotban. Tiszta látási viszonyok, a Sikoly szenzorok hibátlanul működnek.

— Vettem, Parancsnok! Mérsékelten a Kaletusi sör fogyasztással!

Mosolya a villanó fényben kiegyenesedik. Arcán aprót fordít az erdő felé, majd óvatosan elindul előre. Minden lépése hangosabbnak tűnik a kelleténél. Megáll. Mögötte a fák sűrűje is elhallgat.

— Itt Gladiifragus Parancsnok! Csillagállás hat heted állapotban, de a légköri viszonyok nem optimálisak. A viharfelhők árnyékot vetnek a felszínre, a szenzorok kihagynak az érzékelésben.

— Vettem, Parancsnok! Remélem a Fényacél pengék mellett esernyőt is vittetek magatokkal!

Ismét távolodni kezd a fáktól. Kaedru mokaszinja elrejti a lépéseit, de a földbe süllyedő kavicsok pattogásai elfutnak körülötte. Poal nadrágján a fűszálak hangtalanul siklanak. Az erdő is hallgat mögötte.

— Itt Scutidector Parancsnok! Csillagállás négyötöd állapotban. — a hangszóró aprót reccsen — A szél erős, a hóesés csökkenti a látótávolságot. A Sikoly szenzorok kielégítően működnek.

— Vettem Parancsnok! Vegyetek kabátot, sokáig maradtok ott!

Már nem mosolyog. A nedves föld illatát apránként elnyomja a rothadó levelek nehéz szaga, pedig már jócskán eltávolodott az erdőtől. Vissza-vissza tekint, a bokrokban, cserjékben mind árnyakat lát. Az erősödő bűz bejárja tüdejét. Pupillája kitágul a sötétben.

— Itt Innocentia Parancsnok! A csillagállás már nem megállapítható a köd miatt, a látótávolság közel zéróra csökkent. A szenzorok megvakultak. Két hullámban közelebb vonulunk a kolóniához.

— Vettem Parancsnok!

Perceket halad tovább a magas fűben. Már félúton jár, de a szag nem gyengül, sőt erősödik. Gyakrabban pillant vissza, a sűrű növényzetet már egy egybefüggő hatalmas csápos árnyéknak látja.

— Itt Innocentia Parancsnok! Főparancsnok, ha nekem nem mondasz semmi kellemetlent, azt fogják hinni, hogy kivételezel velem.

— Vettem Parancsnok! Nem tennék olyat. — szemét körbe fordítja — Ha te kapod el az árnyékot, hagyjál nekem is valamit belőle! A siklóval húsz perc alatt ott vagyok. — aprót köhint — Apádnak ez a triplája…

A gomb kattan, de arcát hirtelen kapja el oldalra. Valami elfutott mellette, alig öt lépésre. A magas növényzetben sustorgó hangja a kolónia felé tart. Maszkja felfut arcára, előtte az éjszaka nappali fénybe öltözik, de a forrást nem látja a gazban. Utána fut. Gyorsan.

— Itt Sanguinarius Parancsnok! Csillagállás fél állapotban. Légköri zavarok akadályozzák a Sikoly szenzorok működését. A látótávolság jó.

— Vettem Parancsnok! Amúgy sem kell a légi támogatás... Elég annyi, ha olyan árnyékot látsz, ami nem hasonlít a Vezérre, az az ellenség!

Kiér a magas fűből, de a dübörgő valami nincs előtte. Ismét fordul, maszkja zizegését nézi elméjében. Egy nagyobb lyukat vél felfedezni a gazban, mintha lelapult volna a növényzet egy jókora foltban. Elindul felé. Nem fut, lopakodik. Csak a Fényacélon végigcsúszó szálak rezgéseit hallja maga mellett. Már csak egy lépésre van, a rothadó levelek szagát a tört kalászok friss illata váltja. Fölé hajol a zöld falnak. Egy sárgás bundájú birka szerű lény remeg, mélyen lelapulva előtte. A mozduló növényekre fordítja kitágult szemeit, feje fölé emelve lábait elbújik alattuk. Chris óvatosan kezd hátrálni, majd halkan szól.

— Te nem az árnyék vagy, csak egy varacskos báránykutya.

A kolónia határához sétál, kezét az épülő falra helyezi. Néma kuncogása gyorsan elmúlik, a fény villan, a kommunikátor megszólal.

— Itt Inflammans Parancsnok! Bolygóegyüttállást tapasztalunk! A szomszédos planéta lassan eltakarja a rendszercsillag fényét. A Sikoly szenzorok működnek, de a látótávolság romlik. Elindulunk!

— Vettem Parancsnok! Talán ez lesz az, amit keresünk. Ez olyan árnyékosan hangzik. Jelentsd, ha bármi változás történik. Akármi!

Tekintete az égre mered, mintha a millió fénypont közül ő is látná az együttállást. Légzése felgyorsul, homlokán egy verejtékcsepp gördül szemébe. Bal alkarjával ruhaujjába törli izzadtságát.

— Kocka! Küld oda a rombolót Inflammans Parancsnoknak támogatásként.

— A Morales Romboló elsődleges célja a megbízott polgár védelme. Az átirányításhoz polgári megerősítés szükséges. Megerősíted?

— Megerősítem, csak siess már.

Tekintete tovább mered az égre. A város méretű hajó álcázva kering fölötte, mégis látni véli, ahogy lassan gyorsulva eltávolodik a pályáról. Szemei fordulnak, az erdő szélén várakozó sikló felé.

— Itt Plagiger Parancsnok! A Sikoly szenzorok működése kihagy. Romlanak a látási viszonyok, az erősödő szél fémes porvihart kavart a tábor és a kolónia köré. Hármas osztásban megközelítjük.

— Vettem Parancsnok! Legyetek óvatosak, az ottani civilek nem beszélik a nyelveteket, sem a Föderációét.

Hátában erősödő bizsergést érez. Fejét önkéntelenül forgatja a szürke falak és a hajója közt. Lábai elindulnak, lassú sétával követi vissza nyomvonalát. A fűszálak aprókat ringatóznak körülötte a lökésektől.

— Itt Gladiifragus Parancsnok! Az eső miatt a látótávolság zéróra csökkent. Magammal viszem az osztag felét, szétnézünk a fal mögött.

— Vettem Parancsnok! Az ottaniak kedves népség, de kártyázni ne üljenek le velük… Csalnak.

Lábai egyre gyorsabban váltják egymást. Pulzusa egy fél ütemmel szaporábban lüktet, visszafogott lélegzeteivel próbálja csillapítani.

— Itt Annuntian Parancsnok! A csillagállás alábukott állapotban! A látási viszonyok tiszták. Megközelítjük a kolóniát.

— Vettem Vezér! Légy árnyékabb az árnyéknál!

Amint a gomb kattan, motoszkálást hall a kolónia felől. A fű megmozdul a kifeküdt kis búvóhely szélén. A jószág vágtába kezd, a szürke falak előtti letaposott szakaszra fut. Furcsa fejét magasra emelve beleszimatol a levegőbe. Ásni kezd. Nem békésen, mozdulatai kapkodóak, bundás ujjait láthatóan bántja a köves talaj, mégis kotor. Chris nem megy tovább, a növényzet felett figyeli a fenevadat.

— Itt Scutidector Parancsnok! Elvesztettük a csillagállást! A hóvihar lassan teljesen beláthatatlanná teszi az útvonalat. Másodlagos protokollra állunk, behatolunk a kolóniára.

— Vettem Parancsnok! Kerüljétek a jeget, melegedjetek meg valahol!

Feltámad a szél, furcsán kavarog körülötte. A rothadó levelek bűze egészen beteríti, a maszkon át is facsarja orrát. Leengedi a szövetet, ujjaival rácsípve forgolódik. Már nem látja a bundás jószágot, egészen mélyre fúrta magát.

— Itt Sanguinarius Parancsnok! A kolónia képviselete elénk jött, úgy vélem vártak minket. Bekísérnek minket a városba.

— Vettem Parancsnok! A Kocka minden kolóniának jelezte, hogy a Fényacélt viselő Kaedruk barátok, de a nyelvet nem beszélik. — rövidet fújtat — Az Árnyékharcosokat meg úgysem veszik észre, igaz?

A kavargó légáram egyre intenzívebben sodorja a szagot. Elindul a sikló felé, de a maró érzést mintha elvágták volna. A forrás a szellő irányában van. Arra indul. Lélegzetét visszafojtva csak egy-egy próbaszippantást végez, majd grimaszolva tovább halad. Erősödik.

— Itt Annuntian Parancsnok! Elhelyezkedtünk rajtaütő pozícióban.

— Vettem Vezér! Légy óvatos!

Szemét a sötétben elvakítja a fény. Jobb lába alatt a talaj már nincs a várt helyen, egy gödörbe lép, éppen csak sikerül hátra billennie. Odakúszik, de nem lát bele, pedig a szag forrása előtte fekszik.

— Itt Gladiifragus Parancsnok! Pozícióban vagyunk!

— Vettem Parancsnok! Szólj, ha láttok valamit!

Arcára felfut a maszk, lehunyt szemei mögött a zizegő nappali fény képe feltárja a gödröt. Egy mély komposztáló, furcsa növények, zöldségek és gyümölcsök keverednek benne a kaszálékkal.

— Itt Scutidector Parancsnok! Mindenki a helyén!

— Vettem Parancsnok! Jelentsd, ha van valami!

Ismét a sikló felé indul, arcán egy apró mosoly rejtőzik a maszk alatt. Előtte a sötét erdő rémalakja egy kedves lombos baráttá szelídül az elmeképben. Lassan halad, nem csap zajt, fejét figyelmesen forgatja.

— Itt Plagiger Parancsnok! Hiánytalan a létszám, aktivitás nincs!

— Vettem Parancsnok! Ne lankadjon a figyelmetek!

Eléri a hajót, de a bejáratot nem szólítja elméjében. Ismét a kolónia felé fordul, a vibráló képben a szürke kupolákat nézi. Már a földet sem látja, amit a bundás jószág kitúrt magának. Megnyugszik a táj.

— Itt Inflammans Parancsnok! Teljes a sötétség, de ideértünk!

— Vettem Parancsnok! Nagyon figyeljenek, a sötétet szereti!

A vértek alatt a kék szövet rejtekén az izmok megfeszülnek. Apró roppanásait a szellő messzire viszi tőle. Fogai összeszorulva várnak, fejét jobbra-balra fordítja az ellenséget kutatva. Minden békés.

A feszült percek lapos órákká, majd még tovább nyúlnak körülötte. Csend van. Maga előtt a köveken furcsa káprázatot pillant. A fémes anyag vörösen csillog, egyre nagyobb területen. Szíve megvadulva kezdi felpumpálni ereit, gyorsuló légzése fűti a tüzet. Öklei két buzogányként feszülnek alkarjai végén. Egy árnyék emelkedik fölé, kitakarja a csillogást. Hátra fordul, jobbját ütésre megfeszítve. A kelő napkorong vöröslik át a fák között, a hegy felett emelkedve lehozta a reggelt. A levelek halk zizegése meghozza a reggeli szellőt. A maszk visszahúzódik, egy mély életszagú lélegzet fut szét a tüdőben. Órákat vár még a békés fuvallatokban, mire kommunikátora ismét jelez.

— Itt Gladiifragus Parancsnok! Az eső elállt, a csillagállás kelőben!

— Vettem Parancsnok! Élvezzétek a napsütést!

Újabb békés szuszogás követi az elcsendesült szavakat. A fényes korong emelkedik, az ember egy fa alá húzódik előle.

— Itt Scutidector Parancsnok! Az ütközet elmaradt, a hóval elbírunk!

— Vettem Parancsnok! Jó lapátolást nektek!

Tekintete a melegtől hullámzó mezőn át az ébredező gépek hangja felé fordul. A furcsa szerkezetek, mint cukrász a krémet, úgy nyomják a képlékeny masszát a félkész elemekre. Formázó kanalak emelkednek melléjük, apránként marják és gyűrik az anyagot, folytatva az íves kupolát.

— Itt Sanguinarius Parancsnok! Vendéglátóink visszakísérnek minket.

— Vettem Parancsnok! Csak hidegen, nehogy a Poal féltékeny legyen!

Az első lilás bőrű lények előmásznak a szürke falak közül. Fejszerű gömbjüket lóbálva a frissen kitúrt gödörhöz billegnek.

— Itt Annuntian Parancsnok! A csillag felkelőben. Visszavonulunk!

— Vettem Vezér! Sajná… Reméltem, hogy te kapod el…

A bundás bestia kipattan, magasra veri a port a hátra zuhanó lények között. Vad vágtáját az ember elkerekedett szemei kísérik. Felnevet.

— Itt Inflammans Parancsnok! Az ikercsillag lement, párja kelőben!

— Vettem Parancsnok! Nehogy odakozmáljatok!

A napkorong egyre beljebb űzi az embert a fa alá. A feje búbján barna haját a levelek közt áttűző sugarak apránként melegítik fel.

— Itt Plagiger Parancsnok! Csillagállás emelkedik, aktivitás nem volt.

— Vettem Parancsnok! A férfiak lebőgtek, már csak a menyasszonyod sikerében bízhatunk! — a gomb kattan, majd a másik is — Innocentia Parancsnok, megmented a becsületünket? Egy egész halom Hamis Kaedru tetején üldögéltek? — utolsó szavait már nevetve mondja.

A szellő megfordul, a kalászokat a gödör felé hajlítgatja. A nap már a Kaedru mokaszin orrát melegíti. Ismét hátrébb húzódik. Sok idő telik el, több, mint az első válasz óta. A gomb ismét kattan, már nem olyan vidáman, mint előtte.

— Itt a Főparancsnok! Innocentia Parancsnok, jelentkezz! — újabb percek telnek el. — Innocentia, ez nem mókás, hallod?! Jelentkezz!

A szerkezet reccsen, de nem a lágy hang csendül meg, csak a Vezér szól bele. Nem suttog, de hangszálait visszafogva beszél.

— Itt Annuntian Parancsnok! Harmadik Sikoly, jelentkezz!

A sikló átjárója megnyílik, az ember szinte bevágódik rajta. A gép felemelkedik, a csillagtérképen a ködös bolygó képe jelenik meg.