Régi barátok

Egy kellemetlen szúró érzés kelti fel az embert. Combját egy tompa szögletes tárgy nyomja az ágy felől. Átfordult az éjszaka, zsebének tartalmát nem tette ki lefekvéskor. Még az álom és az éberség határán jár, de a fájdalom önkéntelenül egy gondolatot szül.

„Kocka, ne nyomj már ennyire!”

— Békés hajnalt, Chris! Kívánod, hogy utasítsam a siklót a számítógép lokációjának áthelyezésére a másik zsebedbe?

A barna szemek felpattannak a fejében zúgó vidám gépies hangtól. Hosszú idő óta nem hallotta, hetek teltek el, mióta utoljára megszólította a Poal mesterséges intelligenciát. A függöny mögött még nem látszik a Capignis ereje, csak a fénykövek pislákolnak a falakon. Lassan ül fel, ködös tekintetét körbefordítja. Zsebébe nyúl, kezébe veszi a fehér szerkezetet.

— Tényleg beszéltél, vagy csak képzelődtem?

Felelet nem érkezik a hangos szavakra. Hallgat a gép, mintha mélyen aludna. Ismét körbe fordul tekintete a szoba részletein. Mindenhol a Kaedru építészet sajátosságai tárulnak elé, Aurabias kori giccses díszítésekkel. Újra a szerkezetre néz.

„Azért nem felelsz a hangra, mert még él a „Ne válaszolj a motyogó bolondnak!” protokoll?”

— Természetesen! Kívánod, hogy deaktiváljam? — zizeg fejében.

Néma tápászkodás követi a kérdést. Nem csak a szája marad zárva, elméje is üresen zúg. A Kocka a zsebbe csúszik, Chris a szekrény felé botorkál. Váltás ruháit kutatja, ismét káoszt hagyva maga után. Egy kis mosoly búcsúzik a rendetlenségtől, lábai a fürdőbe viszik, halkan készülődik az új nap kihívásaira. Dolga végeztével indul vissza szobájába, de a barna szempár egy másikkal ütközik össze az ajtóban. David lopakodik a mosdóba, meglepett arccal néz bátyjára.

— Te is kiszöksz edzeni?

— Nem, csak felkeltett a Kocka.

Nincs több kérdés, helyet cserélve mindenki tovább indul dolgára. Chris a földre dobja tegnapi gönceit, majd csendesen szereli magára vértjeit. Mokaszinját húzza utoljára, azután kioson a szobából. Még a lakosztály ajtaját is lábujjhegyen nyitja, Elena szuszogását fülelve. Nincs riadó, az ifjú harcosnak is megmarad az esélye a távozásra bátyja után. Chris a folyosón nagyot nyújtózik, de szinte azonnal megdermed, amint első lélegzetét veszi. A kedves illat belengi a levegőt. Ballra tekint, Mona már lakosztálya előtt áll éberen. Egymásra néznek. A mosoly felett a zafírok árulkodnak, a lány mást várt kilépni az ajtón, de csak az ember indul el felé. Fülében a fiú vértjei csengenek, talán már egy perc sincs hátra megjelenéséig.

— David nagyon korán kelt. — suttogja Chris — Ki akar szökni edzeni, mielőtt felkelsz.

— Már felkeltem. — egy halk kuncogással rázza fejét — Itt hosszabbak a nappalok és az éjszakák is. Más, mint otthon.

— Megtennéd, hogy úgy teszel, mintha most nem így lenne? — a másik ajtó felé leskelődik — Ez ilyen harcos dolog... Ne érezze úgy, hogy elmarad a reggeli gyakorlás.

Mona egy lélegzetet vár, arcáról a meglepődést a beletörődés váltja. A zár kattan, az ajtaja nyílik, egy meleg pillantással tűnik el mögötte. Az ember is visszaoson a másik elé, mintha ott várakozna amióta csak kilépett rajta. Amint megáll, a levegő megmozdul körülötte. David mellé lép, arca nyugodt, felfrissült.

— Egy felé megyünk?

— Egy darabig biztosan.

Elindulnak. Nem futnak versenyt, diadalmenetet sem járnak, csak némán mennek a lépcsőn át az alsó folyosókra. A fiú csendben melegít, egy-egy lépése hosszabbra vagy mélyebbre megy az indokoltnál, karjait magasra emelve hajtogatja maga mögött. Lopott pillantásokat vet csak a mellette haladó bátyjára.

Az ember mosolya egyre sejtelmesebb, néha még szisszen is, nevetését visszafogva. Mintha nem a fehér folyosók közt járna, úgy mozog magáról elfelejtkezve. Elvarázsolt arca végül öccse kíváncsiságát is felkelti.

— Mona miatt van ennyire jókedved?

— Miből gondolod? — ábrázata egy ártatlan gyermeké is lehetne.

— Hallottam.

— Átveszed a Király rossz szokásait, Apró Árnyék. — sanda pillantása alatt gúnyos vigyora villan.

— A tiédet is. — szúrós tekintete beszédesen fordul.

A széles folyosó végén már egy ismerős alak áll sötét vértjeiben. Disciploss várakozik, kezeiben két kosár, bennük Fényacél gömbök. Az óriás háta egyenes, de alkarjai remegését vértjei sem tudják elrejteni. David futni kezd felé, nem tiszteleg, csak baljából elmarja az egyiket. Chris lassan ér eléjük, jobbját ökölben mellvértjéhez csapja. Mélyen meghajol az őrtiszt előtt. A kosár csattan a földön, a viszonzás után ismét felemelkedik.

— Velünk tartasz, Fényharcos?

— Kihagyom. Taktikai megbeszélést tartok egy régi barátommal.

A gigászi harcos csendben bólint. A fiú még jobbjával int bátyja felé, majd ketten indulnak el az Árnyékharcossal. Halkan beszélgetnek, csak egy-egy rövid röhögés töri meg a csendet. Úgy vonulnak, mint két régi barát. Chris egészen a fordulóig nézi őket, majd eltűnnek a küzdőtér felé.

„Ők jól elvannak, nem igaz? A különbségek ellenére is…”

— A Kaedru-Vitmiss szinergia érzékelhetően ignorálja a közel négyszázötvenkét év, a nyolcvanhárom centiméter és a százhatvanöt kilogramm differenciát.

— Ez már hiányzott. — hangosan felnevet a folyosón.

Mikor végre levegőhöz jut, arca enyhén elvörösödve fordul. Többször is körbe néz, de nem lát senkit maga körül. Nagyot sóhajt, majd elindul a palota főkapuja felé. A szabadba érve nem vág át a városon, a lépcső tetején foglal helyet. A Capignis koronája még nem látszik a horizonton, az égalja éppen csak világosodni kezd. Zsebébe nyúl, kezébe véve szemei elé emeli a fehér számítógépet. Arca elkomorodik.

„Még büntetésben vagy?”

— Igen, de a Poal engedélyezte a magáncélú felhasználást is. —laposan zizzen— Csak a föderációs rendszerek manipulálása maradt az ellenzett műveletek listáján. —tréfás hangja éled— Az új polgárháborúk kirobbantására még várnod kell tizenöt napot.

„Más a terv. Mindent tudni akarok az Alapító Entitásokról!”

Nincs vita, a régről megszokott köntörfalazás is elmarad. A Kocka Chris előtt szinte teljes látómezőjét betölti elméjében. Nem mutat felesleges ábrákat, érthetetlen számadatok sincsenek, az ember arcát mégis perceken belül verejték borítja. A csendet csak szapora lélegzetvétele töri meg a hajnali hidegben.

„Ismerték… Az elsők voltak. A Poal beszélt a Fény Úrnőjével!”

— Igen. A lét kérdésére adott válasza azonban nem volt elfogadható a Poal számára, így saját célt kerestek.

— Elfogadható? — arcát kezébe temetve suttog — A „Miért ne?” nem válasz, csak egy éretlen gyermek ostoba tréfája.

Szemei előtt a teremtés ciklusai sorakoznak, köztük a harmadik végén a Kaedru evolúció is helyet kap. Csak egy pillantást vet rá, de szinte azonnal elfordul tekintete. Aurabias eltemette a múltat, az ember sem szándékozik kiásni. Mást keres. A vakító adatok közt, valami sötétebbet. Megtalálja. Meredten bámul a feketeségbe, mialatt a Capignis fénye apránként beragyogja a körvárost előtte. Kezéből kifordul a Kocka, a kövön nagyot koppan. Csak becsült méretet lát, mégis képtelen felfogni. A Fény univerzuma apró narancs, a termetes fekete görögdinnye mellett. Nyomást érez maga körül, gerincére ólomsúly nehezedik. Minden porcikáján gördül a verejték. A sötét foltban semmi sincs feltérképezve. Nem jártak ott hajók, még egy kósza műhold sem.

— Vakok vagyunk… — hajába markol — Vakok a sötétben.

— A Capignis minden reggel felkel. — Annuntian hangja dörren.

A Vezér árnyéka a kuporgó ember felé magasodik, mégis a kellemes megnyugvás önti el, még ha csak egy pillanatig is.

— Már csak át kell vinnem a Sötét Univerzumba… A fény árt neki. Talán az egyedül… — tekintete a Kockára fordul, ismét legörbül szája — Nem tesznek semmit, Vezér. — térdére ereszti állát — A Poal azt mondja, nincs veszély, odaát sincs polgáruk, így nem avatkoznak be.

A szellő süvít a palota falai közt. Az emelkedő Capignis fénye a hosszú árnyékokat apránként összepréseli az épületek közt. A Király a jelenséget nézi, nem felel azonnal az embernek. A szürke szemöldökök aprót rezdülnek. Egy mosoly sercen a maszk alatt, majd kiegyenesedik. Percek telnek el, de csak áll rendíthetetlenül.

— Kiégett a Fénykommunikátorod. — morog a fekete maszk alatt — Semmit nem ér, ha nem tudjuk, hol van az odaát.

— Nem is fontos, hol van… — szeme a számítógépre mered — Egy csillagrendszer méretű köd is csak porszem azon a helyen… Mi pedig hozzá képest még kisebbek.

A szél erősödik a lépcsősor tetején. A sötét palást megemelkedik, pedig a Király mozdulatlan. Csapkodó árnyéka az ember körül fodrozódik. Chris meredten néz a Kockára, egy szándék erősödik benne. Szólni akar. Mellette zizeg a Poal minden tudása, de a törvények egyértelműek. Nyakán érzi a megfeszülő láncot, torka összeszorul, nem engedi beszélni.

— Fontos, hogy hol van. — hasít át a szél susogásán a mély hang — Fontosabb, hogy ott is maradjon, amíg kell.

A barna pillantások a gépről a Kaedrura emelkednek. A Király már nem a várost nézi. Mint egy ádáz vadász, úgy figyeli árnyékában az embert. A szél egyre hidegebb, csontokig hatol a jeges fuvallat.

— Mondani akarsz valamit, Vezér?

— Te mondani akarsz valamit, Fényharcos?

Távoli eső hangját hozza a mozgó levegő. A sűrűsödő koppanások közelítenek a palota felé. A Capignist elnyeli az ébredő vihar. Eltűnnek az árnyékok, mindent belep a szürkeség. Az ember feláll, kezébe veszi a számítógépet. Lassan emeli kettejük közé.

— Igen. Sok mindent akarok mondani.

— Akárcsak én.

Az eső eléri a lépcsősort, a szaporodó cseppek kopognak a köveken. Egy fény hasít az égen, a palota kapuján át megvillantja a belépő harcosok hátát. Egy mennydörgés kíséri őket tovább.