A döntés

Nomsimah lakosztályában a vibráló fénykövek alatt egy ember ül az ágy szélén. Tekintete üres, szeme alatt sötét táskák csúfítják arcát. Az idő összefolyik körülötte, már nem tudja hány napja nem lelt pihenésre. A Fényüvegeken át a Fundurus csillagai ragyognak az égen. Csendes az éjszaka, az őrség nem járőrözik a Fényharcos lakosztálya előtt, mégis a neszeket figyeli. Léptek hangja közelít az ajtóhoz.

Három dobbanás szűrődik át a szárnyak közt. Chris feláll, az hálószobájából az előtérhez fut. A díszes fém fogantyúját megragadva kitárja. A tisztelgő palotaőr felegyenesedik.

— Fényharcos, a Király és a Parancsnokok rád várnak. Kövess!

Egy utolsó pillantást vet az üres lakosztályra, majd szótlanul indul a tiszt után. A lépcsőt elhagyva a hosszúkás csarnokból egy világos folyosóra menetelnek. Az ember csak egyszer járt ott, a Tréfás Király kíséretében. Nem a vezérlő felé visz, a tanácstermek és a tárgyalók bejáratai sorakoznak mellettük. Egészen a végéig mennek, az ajtó előtt Disciploss és egy Királyi testőr várakozik. A kísérő tiszteleg, majd hátat fordítva magára hagyja őket. A léptek elindulnak, de a kéz nem érinti a szárnyakat, az őrtiszt karja kicsapódik előtte. Nem szól semmit, csak féltérdére ereszkedve igazgatni kezdi Placatas vértjeit. A régi barát még görnyedve is fölé magasodik az embernek. Egy percig rendezgeti páncélzatát, majd felegyenesedve némán bólint. A monumentális ajtók kitárulnak, Chris átlép a küszöbön.

Hét Kaedru várakozik egy hatalmas burás asztal körül. Idősebbek és fiatalabbak is, de szeme a Fényacélba öltöztetett Hercegnőn akad meg. Az ember közömbös arcán átfut egy rándulás, elkerekedő szeme alatt a táskák mélyülnek. Az asztalhoz sétál, a Király mellett áll meg, de tekintete Innocentián ragad. Chris eltörpül az óriások közt, kezét a peremre már csak kényelmetlenül tudja letámasztani.

— Fényharcos, bemutatom a hadmozdulat vezetőit. — Annuntian nem fordul felé, kezét a jelenlévőkre emeli — Gladiifragus, az Első Sikoly Parancsnoka, Scutidector, a Második Sikoly Parancsnoka, Innocentia, a Harmadik Sikoly Parancsnoka, Sanguinarius, az Ötödik Sikoly Parancsnoka, Plagiger, a Hetedik Sikoly Parancsnoka, Inflammans, a Kilencedik Sikoly Parancsnoka. — kesztyűje maga felé fordul — Annuntian, a Tizedik Sikoly Parancsnoka.

Az öklök megszorulnak, egyszerre koppannak a mellvérteken, az óriások meghajolnak a Fényharcos előtt, csak Innocentia marad le egy fél lélegzettel. A társaság felegyenesedik, a fekete szemek a zavarodott emberre néznek. Chris viszonozza, de ábrázatán a magabiztosságnak már nyomát sem látni. Halkan kezd beszélni.

— Megtiszteltetés veletek csatába vonulni! — zsebéből előhúzza a Kockát — A koordinátákat indulás előtt minden hajóra átküldetem a számítógéppel. — mély lélegzetet vesz — Az ellenséget azonban nem ismerjük, nem tudjuk hol, mikor és hogyan fog támadni. Csak azt tudjuk, hogy eddig kapukon át száz Kaedru másolattal aratott… — fejét elfordítja — A nyomok legalább is ezt igazolják.

A vezérek maszkjai alatt mosolyok sercegnek, ki önteltebben, ki szerényebben mozdítja arcizmait a halk szavak visszhangjában. Chris körbe tekint, szemöldöke alig észrevehetően megremeg.

— Ne vegyétek félvállról! — kissé karcosabban folytatja — Az eddig kiirtott kolóniák közül több is energiafegyverekkel védekezett… Eredménytelenül.

— Azok gyermekjátékok! — csap kezével a peremre Plagiger — Aurabias Fénypisztolyaihoz képest csak kövek és botok!

— Ezt egy olyan harcosnak mondod, Parancsnok, aki kavicsokkal dobott le az égről Föderációs rakétákat. — inti meg finoman Innocentia — Illendő volna a Főparancsnok szavára hallgatni.

A fekete szemek ismét az ember felé néznek. Chris értetlenül forgolódik, tekintetét a szótlan Királyra emeli, de Annuntian csak fejével biccent visszafelé, az elfehéredő Fényharcosra bólintva.

— Főparancsnok… — suttogja maga elé erőtlenül — Az lennék én, igaz? — hátát kihúzza, de mozdulatai esetlenek maradnak — A cél az, hogy a felszínen, nem messze a kolóniáktól bevárva megállítsuk a támadókat. Ha sikerül, egy egész univerzum, beleértve a Poalt is, könyöröghet a Kaedruk bocsánatáért a vádaskodás miatt.

Néma csend marad a teremben. Az üveg alatt vibráló fény halk zümmögésében még a lélegzetek is elvesznek. Annuntian palástja aprót rezdül, kimérten fordul az ember felé.

— Minket nem érdekel az elismerésük, Fényharcos! — suttogása mélyről feltörő — Megtesszük, amit meg kell, utána végeztünk velük!

— Megértettem, Vezér. — mosolyogva bólint, de szemei remegnek.

— Ez minden, Főparancsnok? — suttogása közel sem közönyös.

— Igen, ez minden, Vezér. — a többiek felé fordul — Capignis kelte után indulunk, két Fundurusi tengelyforduló múlva számítunk a támadásra. — ismét elhalkul — Amennyiben igazam van.

A vérteken újra koppannak az öklök, a társaság lassan elindul az ajtó felé. A Király is fordul, de karvértjén megszorul az ember marka.

— Te még maradj, kérlek.

Nincs felelet, Annuntian tekintete az elvonuló hadvezéreket kíséri az ajtó felé. Innocentia távozik utolsóként, még egy pillantást vet apjára és a lassan megrogyó barátjára, majd bezárja a szárnyat maga mögött.

— Nem jó ez így, Vezér. — arcát a föld felé fordítja — A hármas egy elcsépelt szám… Nem lehetne a Hatodik Sikolyt vinni helyette?

— Mi bajod a hárommal? — nem néz rá, tovább mered az ajtóra.

— A három lábdobbanás, a három kívánság, a három kismalac… — arca egyre vörösebb — A hat a nyerő. Az olyan más... Olyan hatos…

— A számmal van problémád, vagy a Parancsnokával?

Placatas vértjei alatt megremeg az ember. A fémek össze-össze koccannak, szikráik elenyésznek a levegőben. Sekély sóhajok gyűjtik csak a levegőt a válaszhoz, de tekintetét nem mozdítja felfelé.

— Túl fiatal. — lábával a kövek illesztését kezdi bökdösni — Olyan törékeny… Egyébként is, ki fog akkor vigyázni a palotádra?

— A jegyese, Plagiger Parancsnok több, mint harminc Capignisi tengelyfordulóval fiatalabb nála. — maszkja alatt mosolya sercen — Mégis határainkon ő ajándékozta meg a legtöbb kalózt a jó halállal.

— Az más… Ő nem… Ő nem… — ökle hangosan roppan — Hogy néznék a szemedbe, ha történne valami a lányoddal?!

— Ahogy én a tiédbe. — eltűnik a vidámság a fém alól — Innocentia önként jelentkezett, hogy segítse ügyedet. — elindul az ajtó felé.

A fekete kesztyű megrántja a fogantyút, de a lendülő szárny visszacsapódik az ember tenyerétől. Egymásra néznek. Chris szemöldöke összeszorulva remeg, fogai meg-meg villannak ajkai alól.

— Én vagyok a Főparancsnok, azt mondtátok! — hangosan fújtat — Így pedig nem vagyok hajlandó kockáztatni a lányod életét!

— Akkor sem, ha ezzel porrá zúzod a becsületét? — hangja elhűl.

— Akkor sem! — fogai összeszorulnak a vicsorgásban.

— Megmondom neki. — lehajtja fejét, ismét kitárja az ajtót.

A hosszú folyosón elindul visszafelé. A Kaedruk közt is tekintélyes méretű uralkodó görnyedten kullog, csak önmaga árnyékaként vonul a Fénykövek zúgásában. Mögötte az ember pár lépéssel lemaradva követi. Arcáról lassan elszivárog a düh, a fejét a távoli csarnok és a Király közt forgatja. Ajkai összeszorulva redőznek, barna szemei újra és újra megremegnek a Vezért pillantva. Mély levegőt vesz.

— Várj! Ne mondj neki semmit! — kifújja magát — A perem kolónia… Egy ködfátylas bolygón… Alig párszáz telepes, kevert fajok, várostervezők. Nincs is igazán sötét, még éjszaka sem. Az árnyék sosem támadt ilyenekre. Ha megfelel, oda küldöm. Akkor nem kell…

— Megfelel, Főparancsnok. — suttogásába visszatér az erő.

Némán mennek tovább, köztük a távolság nem csökken, egészen az utolsó átvezető teremig. Chris a sikló leszálló padja felé fordul, de lába megáll, fejét kissé vissza biccenti.

— Ott találkozunk, Vezér! — kezét magasra lendíti — Te és én középen leszünk, egymás mellett. — mosolya kiszélesedik — Akárhol is bukkan fel, ha sietünk, még mi is kivehetjük a részünket!

— Úgy legyen, Főparancsnok! — maszkja alatt felfelé kanyarodva sercegnek az ajkak — Ott majd kiderül, érünk-e még valamit!

A mellvértek koppannak, meghajolnak egymás előtt. Chris a kivezető folyosón halad tovább, körülötte már nincs díszes kíséret, csak egy-egy őr tiszteleg neki, amíg távozik. A fehéren vibráló hajó átjárója megnyílik, az ember a beltérbe érve ismét számítógépét veszi kézbe.

— Füleltél, Kocka?

— Minden szóra, mint mindig! — zizeg tréfásan.

— Akkor járj el az elhangzottak szerint. — hátradől foteljében — Küld ki a koordinátákat, Innocentia hajójának a peremkolóniát oszd ki.

Egy halk zizzenés felel a parancsra, az éledő csillagtérképen az összeverődött rendszerek felett megjelenik a hajók neve, alattuk a parancsnokokéval. Egy elégedett sóhaj emelkedik a vibráló ülésből.