A Harcos útja

„A fehér páncélos… Egy kígyószemű kék rém… A Vitmiss a Föderáció veszte… Nem segítek neked tovább… Első Harcos… Egy trónbitorló vagy… Az Otlacák is veszni fognak… Akkor te is… Sikolt a rakéta…”

A lakosztály ajtaja felől hangos sípolás tör az ébredező ember felé. Nehezen kászálódik az ágyból, esetlen léptei a bejárathoz viszik. A panelt érinti, a feltáruló ajtó mögött sisakos katonák álnak. Fegyverük a padlón támaszkodik. Chris reszketve lép hátra. A börtön sötét celláját látja maga előtt. Halja a katona arrogáns hangját fejében.„A fogvatartott akkor szól, ha kérdezik!”Lélegzete elakad torkában.

— Dicső reggelt a Föderációban, Taktikai Tiszt! — koppannak a talpak, a bal kezek hátra csapódnak, a sisakok biccentenek — Elnézését kérem a zavarásért, de a Kapitány már várja!

— A Kapitány? — Matechust forduló pisztolyát látja — Én nem akarok… — suttogja, de lassan a ködös kép kitisztul előtte — Alena Kapitány… Igen... persze-persze… Elnézést, Tizedes… Csak most ébredtem… Mehetünk!

Az ajtón kilépve ballra fordul, a Kapitány feltételezett lakosztálya felé veszi az irányt.

— Taktikai Tiszt! Kérem... A Teszt Csarnokba megyünk!

— A Teszt Csarnokba? — összerezzen — Miért?

— A Kapitány ott várja, Uram.

Egész úton némán követi a két katonát. A fekete egyenruhák vaskos lényeket rejtenek. Különbözőek, egyik sem emberszerű, de egymásra sem hasonlítanak. Egy közös vonást lát. A fegyelmezett mozgásban furcsa kilengéseket pillant, mintha lelkesednének. Már nem is figyeli. Morbor balesete jár a fejében, benne a pulzálás vadul cikázik. Hátában feszengenek az izmok. Az utolsó mosolyát látja, záródó szemhéjai alatt.„A kéztörlés... A nevetése... Miért a csarnok? Alena a Kapitány... Talán barátom is… Csak nem akarja megismételni?!”

— Taktikai Tiszt! Kérem... Az ajtót legyen kedves!

— Igen... persze-persze! — megérinti a panelt.

A feltáruló vezérlő ismerős arcokat rejt. A teremben dermedt a levegő. A szigorú tudós és a haragos orvos rideg pillantásai nem épp melengetőek. A Föderációs Megbízott székében nem ül senki, Alena páncélzata tartja melegen, gondosan elrendezve, mérnöki pontossággal.„Egy harcos becsüli a vértjeit…”

— Tizedes, elmehetnek! — Protinen hangja szokatlanul zavart.

A katonák nem mozdulnak, Chris felé fordulva várnak tovább. A tisztes előlép, halkan szólítja meg elöljáróját.

— Taktikai Tiszt! Megengedné, hogy maradjunk, mint megfigyelők...

— Tűnjenek már el innen! — Mona kiáltása megrázza az üvegfalat.

A katonák nem rezzennek az éles hangra, tovább néznek a forgolódó fiúra. Chris nagy levegőt vesz, húsa felizzik, de elméjében még lángolóbb gondolatok kavarognak.„Olyan kedvesek voltak… Mona ingerültsége... A fenébe is!”

— Tizedes, úgy tűnik, zavarják az Egészségügyi Tisztet… — apró köhintése karcos, mint az acél — Menjenek kérem! Köszönöm!

Koppannak a cipők, csapódnak a bal karok. A katonák távoznak. A dörrenő ajtó felől Chris már kérdésre telő tüdővel fordul a Tündér felé, de a jéghideg hang megelőzi.

— Taktikai Tiszt, a Kapitánya várja! — már nem csak az üveget rázza.

— Jó, megyek! — motyogja — Kora reggel már mindenki zabos! — vágja oda, majd eltűnik a lépcső árnyékában.

A fekete ajtó felnyílik, átlép a küszöbön az apró kövekre. Ropognak talpa alatt az éles kavicsok. Három lépésig jut. Megáll. Remegő jobbját maga elé emeli. Látja magán Morbor zöld vérét és sárga csontszilánkjait a bőrére tapadva. „Nem… Én ezt nem…” Hátrálni kezd. Egy kiáltás hasít át a félhomályban. Ismerős hang.

— Nem illik megváratni a Kapitányt!

Alenát pillantja maga előtt. Kezével magához inti a fiút.„Megmondom neki… Megmondom neki, hogy ezt nem… Én nem akarom…”Elindul. A Hercegnő más, mint ahogy Chris megszokta. Haja csillog a félhomályban. Páncélzat nélkül, a testhezálló űrruha szinte kínálja bájait. A nő kecses formái teljes pompájukban tárulnak elé, mégis a férfiúi vágy szikráját sem érzi.„Egy kisfiú retteg a kavicsokon… Ennyi elég is volt a harcos útjából…”A szigorú tekintet elé ér. Lehajtja fejét.

— Elnézést, Kapitány! — vigyázzba rántja magát — Elaludtam!

— Ne törődj vele, nem azért mondtam! — a halk suttogást egy kacsintás követi, a zöld szemek sanda pillantást vetnek a vezérlő üvegfalára.

Egy villanásig bizonytalan. Elmúlik. Kihúzza magát, a nő szemébe néz.

— Kapitány… — nagy levegőt vesz — Szeretném lefújni.

— Mit szeretnél lefújni? — mosolyogva méricskéli a fiút.

— Ezt. — körbefordul — Ezt az egészet. Nem akarom a harcos útját.

— Azt sem tudod, mi ez. — kiszélesedik mosolya — Ilyen törékenynek látszom? Ennyire félted magadtól a Kapitányodat?

A gúny meleg, szinte átöleli a vacogó embert. A zöld szemekből a magabiztosság süt, de a barnák pásztázása nem javít a helyzeten.„Mint egy földi sportolónő. Más, mint Mona, de akkor is csak egy atléta…”Egy lépést hátrál Alenától, de a távolság nem fogy, a Hercegnő azonnal ellopja mozdulatával.

— Nem tetszik, amit látsz? — suttogja ádáz pillantásokkal — Vagy az a baj, hogy tetszik? — elkacagja magát — Mitől félsz, Chris?

A jobb kéz újra a barna szemek elé emelkedik. Már nem csak látja, a szagát is érzi az idegen vérnek. Nem a gyomra kavarodik fel, szemében érzi gyűlni a nedvességet. Visszafojtja, akárcsak lélegzetét. Nem felel. A Hercegnő arcát a vezérlő felé fordítja, szigorú pillantása a tudós tekintetét keresi. Megtalálja.

— Tudományos Tiszt, ismertesd a feladatot! — hangosan kiált.

A bemondó reccsen. Chris mögött a tér összeszorul. A pulzálás megmozdul benne, egy rövid fel-le cikázás után tarkójában reked.

— Ismertetem a feladatot. A Kapitány és a Taktikai Tiszt összecsapása, adatgyűjtési célból történik. — furcsán torz a tudós hangja — A Kapitány támad, a Taktikai Tiszt csak védekezik. Tilos maradandó károsodást vagy halálos sérülést okozni. A kísérlet a Taktikai Tiszt harcképtelenségéig, vagy egyéb parancsig tart.

Felzúg valami. Megrázza dobhártyáját, majd bekúszik csontjai közé. Átjárja egész testét. Mozdulatlanul áll, kezére meredve.„Mit akarsz elérni? Miért nem érted... Az élettelen óriás…”Egy dobbanás váltja a zúgást. Meleg, mint egy ölelés.„Nem vagyok gyilkos!”A halk suttogás veszi át a zúgás helyét.

— Ne félj! Vigyázunk egymásra.

A Hercegnő hátra ugrik, a lágy mozdulatai ellenére is sokat nő a távolság.„Ezt komolyan gondolja?! Nem fogok egy nővel…”

— Készen állsz? — mosolyogva emeli karjait.

— Nem. — csak lehel — Én ezt nem…

Egy rúgás töri meg mondandóját. A Kapitány egy szempillantás alatt találja el bal vállát. A villanó fájdalom erős. A lendület elbillenti lábáról, jobb oldalával csapódik a kőnek.„Mi a fene volt ez?!”Sziszegő hangjával erősíti meg a találatot.

— Nem figyelsz, Chris! — kezét nyújtja a földön fekvőnek.

— Nem is mondtam, hogy kész vagyok. — belekapaszkodik — Ez fájt! — egy könnyed mozdulattal rántják fel a kavicsokról.

— A harcos mindig álljon készen! — lábát a kövön igazgatja.

— Jó de akkor is... — már bokáján érzi a villanó fájdalmat.

Alena a pillanatot kihasználva Chris lábait feje felé gáncsolja. A riadt fiú egy teljes fordulatot tesz a levegőben, mielőtt a köveken csattan.

— Szedd össze magad! — ismét kezet nyújt — Ettől több van benned!

Egy dacos fiúként markolja a felsegítő tenyeret. Támolygása közben Alena beállását figyeli. Utánozni próbálja. Arcán érzi a villanást. Szinte alig látta a parányi öklöt, pedig eltalálja. Az amazon nagyon gyors, rúgásai erősek. Chris gyenge, nyoma sincs a kalózok ellen küzdő céltudatos erőnek. Egy megriadt fiú, aki épp a hátával csapódik a sziklatörmeléknek. Morbor zöld vére színezte a fekhelyül szolgáló zúzott követ. Az irtózat kerülgeti, barátja utolsó élő pillanatainak helyszínén fekszik.„Ez sok… Hagyjuk abba…”Szája nem mozdul.

A hangszóró reccsen, Mona hangja tölti meg a csarnokot.

— Alena, Elég!

A Hercegnő rideg tekintettel fordul a vezérlő felé.

— Isenhurt Egészségügyi Tiszt, az életjelek alapján úgy ítéled meg, hogy félbe kell szakítanunk a kísérletet?

A hangosbemondó nem reccsen többet. A Hercegnő kezét nyújtja a fájdalomtól remegő fiúnak. A lüktető arcát elengedve az ember ismét belekapaszkodik a szorításba. Szíve csapkodva ver, légzése gyors, mégis fullad. A fájdalom akasztja minden mozdulatát.„Nem bírom…”

Újra felveszi Alena pózát, de azonnal egy villanó szúrás éri a bal oldalán. A derekában reccsen a hús. Lába emelkedik a kövek övezte talajról. Karjai csak lógnak a lendületben, mint szabad kötelek a szélben.„Hideg… Fáj… Nem bírom már…”

Egy újabb villanás. Jobb orcáján nő a nyomás. Két oldal, két rúgás, szinte egy pillanatban. Chris pörög a levegőben. Nem érzi az irányokat. Megszédíti a forgás.„Csak legyen már vége...”

Kezei az éles köveket érik. Ujjai végét, majd tenyerét szaggatják a szilánkok. Teste megrettenve remeg, már a földhöz közeledik. Nagyot csattan, a por is felszáll körülötte. Nem mozdul. Minden porcikája remeg, a fájdalom ezer formájától rázkódik. A szikra nem pulzál, tovább lapul tarkójában. Csak elhűlő kezeit érzi remegni.

— Ez így nem lesz jó, Chris! — suttogja az üveg felé sandítva — Nem az emberrel akarok küzdeni. A másikkal!

A hasán fekvő fiú fejét nehézkesen emeli. Rázkódó pillantása a mosolygó nő felé mered. A Hercegnő kezét ismét felé nyújtja.„Nem az embert akarja. A másikat... Milyen szép név a szörnyre…”

— Nem.

Chris eltaszítja magától a segítő kezet. Lassan, nyögések közt tápászkodik.„Miért állsz fel?! Maradj lent!”A Hercegnő kiszélesedő mosolyával bólint. A fiú feláll. Egymásra néznek.„Szánalmas vagy! Ennyire kell az elismerése?!”Kezeiből és arcáról vér csurog. Jobb szeme összeszorítva. Karjait nem emeli, csak lógnak mellette. Lüktet mindene.„Alig állsz! Inkább menj vissza a kis celládba, amíg hazaérsz!”Lassan imbolyog, jobbra-balra billegve.

A Hercegnő nem habozik. Lába lendül. A fiú bal orcája még alig lüktet, úgy tűnik, ezen kíván változtatni. A hatalmas lendület egy lágyan tompító mégis erős akadályba ütközik. Chris karja hárít. A rúgás ereje eltűnik a finom, követő mozdulatban. A szikra nem pulzál, csak a test reagál.„Ez mi volt? Ez én voltam?! Ez én voltam!”Egy rövid rándulás húzza fel a vérző száj sarkát. Elmúlik.

Lábát visszahúzva Alena öklével sújt a fiú szeme közé. Csuklója reccsen a szorításában. Az arc előtt egy ujjnyira áll meg az ütés.„Megvagy!”A szikra hallgat, de a fiú mégis látja a mozdulatokat. Elégett a félelem. Valami más tölti meg. Üresség. A szorítás enged, Alena azonnal hátrál. Zöld szemei egy pillanatra csillannak a mosolya felett, majd oldalra fut, szélsebesen. Hátulról kerüli ellenfelét, de annak teste nem fordul utána.„Hallak téged…”Mereven áll, kezeit lassan engedi vissza a kellemes lógásba.

Kavicsok reccsennek. A Hercegnő elrúgja magát. A hajszálainak suhogása közeledik. Ökle hasítja a levegőt. Chris tarkóján érzi a szelet, már csak egy pillanat az egész.„Lassú vagy!”

Célt tévesztett lendülettel száll tovább, a fiú bal térdének meghajtásával elbillentett teste mellett. Az elkerekedő zöld szemek a barnákra néznek a megfagyó pillanatban. Chris pásztázik a sodródó női testen. Látja a védtelen bordákat, akárcsak a fedetlen bőrt az amazon nyakán. A hajszál finoman rezzen a levegőben. Már tíz pontot figyel, kiélesedve öklének célpontjául. Nincs válaszcsapás. Barna szemével kíséri csak a szálló Hercegnő tehetetlen sodródását.

Alena földet ér, szinte azonnal fordul. A fiúra néz, mosolya már ádázul feszül. Kifújja magát, végigtekint a lógó kezű emberen.

— Ez most a másik? — fogai villannak — Nem hinném.

Ismét egy pózba áll, de most más, mint eddig. Komolyabb. Céltudatosabb. Tekintete fókuszált. Csillogó szemei alig látszanak az összehúzott szemhéjak alatt. Egy pillanatnyi izomrándulás. Eltűnik Chris szeme elől.„Ez mi?! Láthatatlan?!”

Bal orcáján villan a fájdalom. A Hercegnő csizmájának hegyét látja pillantása szegletében. Arca görcsbe rándul. „Nem láthatatlan… Gyors…”Feje lassan tolódik a megörökölt lendülettől. Törzse fordul, bal lába lassan elemelkedik a földtől. Apró kavicsok kísérik útja kezdetén.„El fog borítani… Túl gyors…”Jobb lába még szilárdan áll.„Mi legyen?! Esés? Hadd vigyorogjon elégedetten?”Térde halk ropogással hajlik.„Elment az eszem…”Elrúgja magát, magasra.

A végtelennek tűnő plafon felé merednek lábai, szeme apró mozdulatokkal kutatja a száguldó ellenséget.„Ez őrület… Mit csinálsz ember?! Hol a tériszonyod?!”Apró kavicsok pattannak fel a semmiből. Por emelkedik a levegőbe.„Ott van! Nem! Ott!”

Chris lassan fordul át, bal lába eléri a földet. Csattan. Tekintete már kapkod. A Hercegnő jobbra-balra cikázva közelít.„Az apró kavicsok elárulnak…”Keresztbe szorítja karjait. Izmai reccsennek a hatalmas csapás erejétől. Újra látja a verejtékező Alenát, öklével támaszkodik neki. Már nem feszíti, csak érinti..

— Ezt hívjuk Surranásnak — zihálja halkan — Egy technika, ami a létsíkperemre épít. — gúnyos hangja kedvesen zúg — Sajnos a másik hiánya nem adott alkalmat a teljes sebesség bemutatására.

— Sajnálom. — érzi száját felkanyarodni — Majd máskor.

— Látom még mindig a törékeny Hercegnőt félted. — ismét villannak fogai — Mutatok még valamit. — hunyorít — Ez az Alkony Csapás!

Eltűnik a barna szemek elől. Chris karjai még görcsösen keresztbe állnak. Izmai feszesek. Két erős villanó fájdalmat érez a gerinc alsó és felső részén. Égető erőt. Rázkódik a test. A szikra mozdul, szétterül a két pont között. A vibráló csapás áttöri a gátat.

Chris szemei könnybe lábadnak. Teste lassan térdre rogy, arccal dől a kemény kövekre. Háta felé kapkod, vinnyogva vergődik a földön.

— Áú! Ez nagyon gonosz volt! Ááá! Ez fáj! Csíp! Éget! — könnyek közt rikácsol a porban — Ez nem ér! Gonosz vagy!

Egy ajtó csattan. Léptek döngetnek. Gyorsan. A távolban Mona rohan, vállán a hatalmas táskával. Testét rángatja a borzalmas teher, mégis száguld a sikoltozó fiú felé.

Chrishez érve térdre vágódik. Karját markolva a kapcsolóért nyúl. A ruha ernyed, szétnyílik hátán. A fiú nyüszítve vergődik, mint egy gyerek, akinek egy csípős tenyér a fenekére csapott. Mona a hátát nézve feltépi táskáját. Kiabál a csapkodó fiúval. Az nyafog, toporzékol és kalimpál, mialatt az életmentő a sérüléseket keni. Visít.

Egy percig is eltart, mire a hűsítő krém lassan hatni kezd, ezt Chris elcsendesedése követi. Könnyeit törölgetve ül fel, majd a zavarodott Tündérre néz.

— Sajnálom… Ne haragudj... Tényleg nagyon fájt… Köszönöm, Mona... — megszorítja krémes kezét — Megmentettél. — tápászkodni kezd.

A lány térdén maradva reszket, de kimeredt tekintete a fiúra tapad. Chris ruhája gombját nyomja.„Nincs fokozása a megszégyenülésnek, a mai meztelenkedés elmarad!”Amint feláll, tekintetét a magára maradt Hercegnőre fordítja. Mellkasa összerándul.„Ő is úgy megijedt, mint Mona… Minek kellett így visítozni, ember!”

— Jól vagyok, csak hirtelen jött! Fájt… — tarkóját kezdi vakarni — Ha megígéred, hogy ezt nem csinálod többet, folytathatjuk, Kapitány!

Verejtéke mögött Alena már remeg. Zöld szemei elé öklei emelkednek, tekintetét köztük és a közeledő fiú között forgatja, egyre kapkodóbban. Légzése felhangosodik, a lüktetés is kitör ruhája alól.„Jól megcsináltad! Most azt hiszi, hogy egy sírós kislány lettél! Mindjárt a hajadat is befonja, hogy megvigasztaljon… Ügyes vagy, Chris!”Közelebb lép, véres kezével megérinti a Hercegnő bal öklét, halkan folytatja nyugtató szavait.

— Jól vagyok, Kapitány! Tényleg! Mutathatsz még ilyen trükköket!

Alena hátrálni kezd. Nem sokat, csak három lépést. Ennyi kell, hogy elkerekedett szemeiből eltűnjön a remegés.

— Mára elég lesz... Befejeztük! — elindul — Most dolgom van!

Csattogó talpak verik fel a port a lépcső irányába. Chris egy lépést tesz utána, de megáll. Lesüti szemét.„Megharagudott… Meg is érdemled! Nyuszi!”A térdéről felálló Monára tekint. A nehéz táskát próbálja felemelni. Lábai reszketnek, a fekete szövet már nem mozdul a feszes pánt alatt. A fiú odalép, gyengéden átfogva szólítja meg.

— Hozom én. Hadd segítsek!

Mona riadtan néz, miközben a borzalmas súly könnyed mozdulattal emelkedik fel a földről. A fiú a pántot fején átemelve vállára teszi. A szíj megfeszül a hátán. Chris felszisszenve rándul össze. A lány egy apró lépést tesz felé, de a sérült ember csak legyint.

— Megint nem gondolkoztam. — elmosolyodik — Pedig igyekszem!

A lány ijedtsége lassanként oldódik. A magabiztos fiú látképe látszólag felvidítja egy pillanatra, de tekintete fordul, a lépcsőn elinduló Hercegnőt látva ismét elkomorodik.

— Én hálás vagyok neki. — Chris utánanéz — Ma sokat tanultam, még ha el is vert… Egy kicsit!

Mona nem nevet az ízetlen tréfán, szuszogása gyorsul, mellkasából a szabálytalan lüktetés rázza a fiú dobhártyáját.

— Reggelizel velem? — a kék zafírokra tekint — Majd éhen halok!

— Chris, te nem is érted...

— Elmagyarázhatod reggeli közben. Ő is akkor volt a legmeggyőzőbb.

Mosolyát lassan érzi eltűnni remegő ajkai között. Visszanéz a zöldes kövekre. Jobbját maga elé emeli, saját vörös vérét látja száradni bőrén a hullámzásban. Nem megy tovább, csak nézi a kavicsokat.

— Hiányzik, Mona! — suttogja — Pedig alig ismertem.

A lány is megtorpan. Pár lépésre áll meg a magára maradt fiú előtt. Visszafordul, talpai sercegve tapossák a köveket. Chris bőre alatt tovább hevül az izzás. Megrándul keze, a puha érintés lassan körbe fogja. Egymásra néznek.

— Nekem is... Nagyon hiányzik!