Merényletek

Chris riadtan kapja fel a fejét. Az égen fekete füstöt pillant, gomolygó gyilkos köd emelkedik a narancssárgás fényben. A Föderációs központ épülete felett száll. Futni kezd. Maga sem tudja, hogy miért, de rohan a lángok irányába. Elszáguld a hatalmas tömeg mellett. Lába alatt pattan a fehér sétány köve. A füst egyre nagyobb, beteríti a tömböket.

A hosszú út percek alatt fogy el. Az épület főbejáratán az önműködő ajtó nem mozdul.„Nincs idő megállni...”Az üvegdarabok berobbannak a térbe. Chris már az átrium és az ajtók közt szalad, de még testére szorulva kísérik a fényes szilánkok. Egy oszlopba kapaszkodva áll meg. A szerkezet hatalmas morgással tiltakozik, míg a Harcos lábai a levegőbe emelkednek. Látja a tüzet. A katonák élettelen testét a fűben. A Császár termének ajtajai kidőlve fogadják, a lángok nyelve csap ki helyükről.

— Uram! — kiált a füstbe rontva.

A fekete métely fojtogatja. Szemét behunyva keres. Csak a vegyszerek sistergése, a kő ropogása hallatszik. A fiú lassan hátrál a lángok közt.„Vagy már nem él, vagy elmenekült.”Talpak dobogása szűrődik be a sercegésbe. Sok, kisebbek és nagyobbak. Nem tudja, honnan hallja, a kőfalak minden irányból visszaverik a zajokat.

— Első Harcos! Jöjjön ki onnan!

A fekete füstben vakon forgolódik. Már nem tudja, honnan jött, azt sem, merre fordul éppen. Mellkasa összeszorul. A lángok forralják a levegőt, szemét még összeszorítva is marják a párolgó anyagok. Egy újabb hang hasít be a feketeségbe.

— Ezredes, ne menjen be!

A tüdőben megforduló gázok megülnek az ember hörgőiben. A füst már kívül és belül is égeti. Érzi forogni a termet, lába alatt mozdul a padló is. A szikra megvadultan cikázik benne. Nem irányba lökdösi, mindenfelé feszegeti gerincét. Egy erős szorítás markolja meg karját.

— Erre, Első Harcos!

Húzni kezdi a hang. Nem óvatos, rángatja, mint a katonák az ítélőszék előtt. A lezárt szemhéjakon át fény szűrődik be. Egyre világosabb minden. A füst forróságát a növények párája váltja szimatában. A szorítás nem enyhül, tovább húzza magával. Talpa alatt az átrium puha pázsitját érzi. Karján ernyed a fogás, lassan ereszti térdére.

— Mi a fene… — krákogva köhög — Történt itt?!

— Öngyilkos merénylő. — a hang, akár az acél csattanása — Az ajtón nem jutott át. Itt robbantott.

Fulladozva fújja ki magát, miközben az oltás megkezdődik. Amikor a zihálás alábbhagy, egy magas, fekete sisakost pillant maga felett.

— Ki… Ki maga? — lassan tápászkodik — Maga húzott ki onnan?

— Morhon Zagir vagyok, a Föderációs Védelmi Erők Ezredese! — csizmája toppan a fűben, balját hátra szorítva biccent, de már folytatja — A Császár jelenleg cselekvésképtelen! Önnek kell elrendelnie a szükségállapotot!

Még a levegőért küzd, de már a fejét kapkodja a füstölgő terem és a katona közt. Szoruló mellkasában vadul lüktet a szív.„Én rendeljem el? Én nem tudom… Én nem…”Megmarkolja az egyenruhás karját.

— Alena... — nyögi — Alena Hercegnővel kell beszélnem...

— A Huszonhetedik Föderációs Vezető Megbízott jól van, Első Harcos! Ő semlegesítette a merénylőt, mielőtt robbantott volna.

A szikra nagyot ránt a küszködő testen.„Alenát is meg akarták ölni?!”Kevés tiszta levegőjéből feltör a ködös gondolat.

— Ezredes... A két merénylet... Biztosan összefügg!

— Hat, Első Harcos! A kommunikációs központban és a keleti energiaelosztóban is detonáció történt. — az acélos hang jég hideg — A Központi Kórházban is sikeresen hajtottak végre terrortámadást. A nyugati űrkikötő fedett dokkjaiban…

Eltűnik a beszéd a szívhangtól lüktető fülekben, két szó marad csak az ember fejében.„Központi Kórház...”A szikra szétárad benne, Chris lába magától mozdul. A kijárat felé fut. Az üvegszilánkok ropognak talpa alatt. A faképnél hagyott Zagir kiáltásai nem érik utol. A test cselekszik. Egyetlen kép lebeg előtte.„Mona a lángok között…”

Lába alatt hasad a kő. Az épületek sziluettje elmosódik. A füst még dolgozik, de már halad. A város szaladó tömegei megfagyott akadályokként várakoznak az úton. Nem is látja igazán, mi történik körülötte. A homályos szürkeségben csak formákat kerülget. Az irányt követi. A kórház már közel van. Nem gondolkozik. Lassul.

A lángoló épület előbukkan a domb mögül. A dolgozók és a betegek az utcán szerte-szét várakoznak. Katonák és tűzoltók a lángokat oltják a bal szárnyon. Az alsó szint kihasadt darabjához irányítják az anyagot.

Chris megérzi a kedves illatot. Fejét oldalra fordítva kutat a dermedt tömegben. Megpillantja a lányt. Betegek közt áll, mozdulatlanul.„Az orvosi mosoly... Ruhája érintetlen. Sem korom, sem szakadás...”

Egy puha anyag érintését érzi öklén, arcán, majd egész testén. Megkeményedik. A mély hang elnyúlva morajlik, lassan élesedik ki a megszínesedő látképben. Fém robajlik, szakad. Szilánkok szórják fel az utat. A csillogó acéldarabok közt pördülve csapódik a hideg kőnek.

— Mi a fene… Volt ez?!

Hunyorogva les fel a fémdarabok közül. Az egyenruhások remegve nézik az elterült fiút. Lassan mozdul, a fehér törmelék serceg alatta. Feltolja magát, szédelegve néz háta mögé. Elakad a lélegzete. Egy rohamszállító maradványai borítják az utat, az átszakított gép roncsán egy jókora hasadék tátong.„Ez én voltam?!”Támolyogva lép közelebb a katonákhoz. Nem mozdulnak, még csak nem is tisztelegnek.

— Valaki… — nyögi billegve — Mondjon valamit… Mi van itt?

Az oltó hab a lángok helyett már a falat locsolja. A sisakok mind a közeledő ember felé fordulnak. Chris megáll, végig néz magán. Térdét és könyökét nem fedi egyenruha, mellkasán is több helyen szakadt az anyag. Bőre felhasadt, vére apró cseppekkel áztatja a szövetet. Nem érez fájdalmat, csak izmainak hideg lüktetését. A roncsra tekint.

— Sajnálom… — suttogja — Nem figyeltem… Máshova néztem…

Egy percig áll tovább a maradványokra meredve. Saját lábnyomai mindenhol feltörték a fehér utat. Sem a betegek, sem Mona nem láthatta a becsapódást, szíve mégis összeszorul. Újra a katonákra néz. Arcára szigort erőltet, a századoshoz lép.

— Jelentést kérek!

— Első Harcos… — balját hátra csapva biccent, de az egész mozdulatsor esetlen, mint egy gyereké — Merénylet történt! Hat halott, köztük Morios Pnatalli Igazságügyi Biztos is életét vesztette. Az épületet kiürítettük, az oltást megkezdtük! Egy különítmény átvizsgálja a területet…

Chris az oldalához kap, de a kommunikátora már nincs a helyén. A törmelékre, majd a hozzá beszélő tisztre tekint.

— Százados! — hidegen szakítja félbe — Derítse ki nekem, hol van most Alena Nie Varbener Föderációs Vezető Megbízott!

Nem kell egy egész lélegzet, a tiszt övéről azonnal kezébe kapja rádióját. A központot hívja, a válasz sem várat magára. A cím ismerős az embernek, még az emeletet sem kell kétszer mondani, de a Hercegnő nem válaszol a hívásra. Chris nem köszön el, hátat fordít, gyors léptekkel kerüli meg a roncsot. Ismét végignéz útvonalán, a rombolás nyomait bámulva fülébe szökik az Ezredes hangja.„Szükségállapot…”Izmai megfeszülnek. Újra futni készül. Lassan indul. Kezét magasra emeli, arcára hamis mosolyt erőltet. Egy rövid pillantásig néznek össze a távoli Monával. Nincs idő magyarázkodni.

— Este találkozunk! — hangosan kiált, de nem vár a válaszra.

A városban mindenhol a füst szag terjed, a fiú érzi maga körül a terror bűzét. A futás is másképp halad. Mellkasa egyre nehezebb, miközben a levegőt kapkodja. Az úton lézengők arca tisztán kivehető, mint a környezet apró részletei is. A süvítő levegő megtépi a ruhákat. A lakosztálya felé tart. Az épület nincs messze, hamar lassítani kezd, de katonákat pillant mindenhol maga előtt. Még javában fékezni próbálja lendületét, mire közéjük ér. A fegyveresek szétugranak a száguldó test elől. Az üvegajtó nyílik. Belép. Visszapillant a földön fekvő bajtársakra. Arcukat sisak fedi, de sejti az ábrázatok kinézetét.„Látnák a rohamkocsit… Az utat idefelé… Az Első Harcos károkozásai már legendásak…”Nem mosolyog.

Az előcsarnokban is sokan kutatnak. Minden szekrény és helyiség feltárva. A sürgő forgó katonák közt átkelve a lifthez indul. Egy tiszt lép elé, karját széttárva.

— Első Harcos, a Föderációs Vezető Megbízott meghagyta, hogy...

— Nekem megbocsájtja, Százados! — félre tolja útjából, belép a liftbe.

A felvonó elindul, kifújja magát.„Egy ezredest otthagytál, mindenkit megrémítettél, egy századost megaláztál, és még fel sem kelt a nap igazán… Ügyes vagy, Chris!”A keret villan, az ajtó kinyílik. Az emeleten kilépve az előcsarnokban látja meg a Hercegnőt. Térdel. Egy testet kutat át, valami furcsa, barna halfejű lényt, nemesi ruhában.„Mintha csak aludna…”A fiú a lassú mozdulatokat figyeli.

— Alena… — suttogja — Mi történt?

Nincs válasz, a zöld szemek meg sem rezzennek, csak az érintő ujjak kúsznak a testen, centiről-centire. Az Első Harcos közelebb megy, lépéseit elnyeli a puha szőnyeg. Megáll a nő mellett. Figyel.

— Chris, menj innen! Ez veszélyes!

Nem felel, de nem is hátrál.„Nem engedtél fel senkit, de te is itt vagy...”A Hercegnő lassan húzza szét a köntösszerű anyagot. Egy szürke táska bújt meg a lény oldalán. Szögletes, mégis szövet borítja.

— Alena, ki ez?

— Ezt szeretném kideríteni. — felmordul — Azt mondtam, hogy ne jöjjön fel senki. Mit keresel itt?!

— Kilences szintű engedély... — elhalkul — Azt hittem bajban vagy…

A nő felnéz, de a fiú nem tudja, megvetést, vagy valami egészen mást lát a zöld szemekben. Egy apró vörös fény villan a táska oldalán. Alena teste összerándul, pupillái kitágulnak. Egy fémes kattanás hallatszik. A Hercegnő hátrébb billen. Chris baljával a páncél felé nyúl.

Valami serceg. Nem hangos, olyan, mint a gyűrődő alufólia recsegése. Alena mintha megdermedt volna, már nem mozdul. A fiú nem vár, a hátvértjét ragadja meg. Húzni kezdi.

Fém roppanása szökik ki a táskából. A szögletes forma oldalai gömbölyödnek. A nő sodródik a lendületben. Az ember már nem húzza, tovább löki a nyitott lift felé. Egyetlen rezdülésig néznek össze.

Chris fülei eltompulnak. A levegő elnehezedik körülötte, mintha egy mély üregben állna. Nő a zúgás az előcsarnokban. A Hercegnő már a nyitott szárnyak között ereszkedik. A fiú is mozdul. Ellöki magát.

A szürkeségben erősödik a fény. Alena a lift falának csapódik, de nem fémesen koppan, elnyújtva morajlanak az acélok. A fiú még talpon halad, de hátát tolja valami, mint egy hatalmas meleg tenyér. Már csak karnyújtásnyira van mentorától. Átfut rajta egy érzés. Eltűnik.

Az érintés égető ütéssé válik a lapockák között. Alena a horpadt fémnek nyomódik, Chris saját testével takarja be. Füleiben egy rövid pukkanást hall, majd üvegek lassú roppanását.

Reccsenő hangok szűrődnek ki a testéből. Hátába ezer apró szúrás hasít, jórészük mellkasáig halad. Nem ereszti a nőt, szorítja maga alatt. Egy villanásig látja a horpadt acél részleteit. Elhomályosodik, eltűnnek a fények a fekete füstben.

Két szívverés lüktet az elsötétült liftben. Az egyik erős és határozott. A másik már elfogyóban. Ütemét vesztve kezd lassulni. Egy utolsó gondolat marad csak a néma csendben.