Kiút a sötétből

Egy hatalmas robaj rázza a tárna falait. A fegyver becsapódik, egy fekete tenyérnek ütközik. A semmiből feltűnő Sötét Lidérc másik karja lendül. Egy borzalmas csattanással vágódik a szörny a falnak, végül fulladozva esik össze. A gyerek egy szívverésig bámul elkerekedett szemmel. Lassan eszmél, szemöldöke összeszorul, hangját kiereszti.

— Öld meg!

Chris az eszméletlen szörnyre tekint. Hallja a közeledő dübörgést, a másik három is feléjük tart. David karnyújtásnyira mögötte, Elena a tárna köríves párkányán szalad.„Nem ez volt a terv...”Elrúgja magát a közelgő lárma irányába. Megszürkül a tér, talpa alatt acélkeményre dermed a puha por. Előtte a három őr szinte alakzatban fagy meg az időben. Közéjük suhan, lendül a tenyérél. Három villanás, három halk hörgés, három tompa puffanás. A csákányok megállnak. Ötszáz szempár mered az összedőlt őrök közt feltűnő lényre. A Sötét Lidérc a fiú felé indul. Nyakán a béklyót markolja, elroppantja kezeivel. A lány már szalad feléjük. Nem kiált, csak fut. Nekivágódva öleli át Davidet, valósággal a porba borítja. Egy lélegzetre melegség szökik a fekete páncél alá. Egy pillanatig bámul csupán, majd sisakját a láncolt tömegek felé fordítja. Teste megremeg a vértek alatt.„Az őrök kiütve, aki marad, megfizeti a szökés árát…”Légzése elakad, mellkasára ólomsúlyként nehezedik a fém. Sokszor körbetekint, kapkodja szemét a fekete üveg mögött. Szíve megvadulva kalapál. Egy nagyot dobban. Gondolatai közt a föderációs hajó képe emelkedik.

— Valkanis köztetek van? — üvölt rekedt hangon — Tud valaki Valkanis pilótáról?

A szájak nem mozdulnak, csak a Lidérc hangja vergődik a tárna falai közt. Egy sovány férfi közelít a távolból. Rongyos embernek látszik, de bőre kékes, szürkés. Lánca megcsörren, nyakán már feszül a béklyó.

— Moiner Valkanis, elítélt pilóta jelen! — megáll — Eddig jöhetek…

Chris szíve nagyokat dobban, miközben a lény felé lépdel. Megkönnyebbülve öleli magához, úgy szorítja páncéljához, ahogy a lány a fiút a porból felállva. A riadt férfi döbbent arccal áll, amíg a karok újra mozdulnak, nyakán a vas roppan a sötét markokban.

— Mostantól nem, barátom. — sóhajt a Lidérc halkan — Verjétek a láncokat! Elmentek innen! — kiáltja diadalmasan hörögve.

Senki sem mozdul. A rabszolgák csak némán merednek maguk elé az elenyésző visszhangban. Egy dobbanás kimarad, három vadabb pótolja. Ismét körbenéz a megláncoltakon. Rekedtebben rivall rájuk.

— Mire vártok?! — ökle roppan — Mozduljatok már!

Elfut az üvöltés, de válasz nem érkezik. A fémek hallgatnak, a testek mozdulatlanul állnak tovább a keskeny szirteken.

— Aki itt marad, tovább szenved! — lábával hatalmasat dobbant — Talán meg is ölik! Ezt akarjátok?!

Csak a kidőlt őrök halk zörejei emelkednek a falak közt. A kisfiú a lány öleléséből kifordulva a szirt peremére lép. Csak egyszer néz körbe, hangja mégis minden zugot bejár a sziklaodúkban.

— Nem hallottátok?! — apró öklét felemeli — Elmegyünk innen!

David kiáltása kétszer is hidegként fut végig a Lidérc hátán. Egyszer, amikor odaér, majd akkor is, amikor a testek mozdulnak. A szerszámok lendülnek, a fémek csörögnek szerte az üregben. A rabszolgák levetik láncaikat. A fiú már a falnak csapódott szörnyre mered. Tekintete lángol, kezei ökölbe szorulva emelkednek. Vérszomjas ábrázata szinte már nem is emberi. Chris melléjük lép, sötét sisakját lehúzva térdel le hozzájuk.

— Szabadok vagytok, kis Parancsnok! A felszínen vár egy hajó, elvisz titeket messzire. Ez a nyomorult nem tud megállítani. Nem kell meghalnia.

A gyerek megdermedve áll az ember előtt. A barna szemek egymásra néznek. Az öklök elernyednek, David hátat fordít a bestiának, jobb kezét Elenáéhoz kulcsolja, balját a sötét kesztyű markába emeli. A sisak is a helyére kerül, hárman indulnak a kijárat felé. Körülöttük a falak szirtjein a rabszolga sereg is gyorsan halad. Az alagúton át a kijáratig sietnek.

A szörnyek még pakolnak a távolban, a fém csengése messziről árulkodik. A másik hajó jóval közelebb pihen, a félhomályban lopakodva mozog felé a tömeg. A föderációs szállítóhoz érve nem látnak őröket, a jármű védtelen. A pilóta a rámpát nyitja.„A csörömpölés nem szűnik a távolban...”Valkanis a Lidérchez fordul, arcát a komor határozottság rajzolja át.

— Étel és víz kell, négy napra, ha a Föderáció határán túlra megyünk.

— Töltsenek meg minél több tárolót. — a Lidérc a vizes konténerre mutat — Még ne induljanak, várják meg, amíg a másik hajó felszáll. Akkor lesz étel is. — elmosolyodik a sisak alatt — Az őröket intézem.

A pilóta bólint, az erős férfiakat kezdi mustrálni, majd a gyengéket és az időseket a raktérbe tereli. A vízhordó lányok csapolni kezdik a konténert. Kulacsok, vödrök, még egyes dobozok is megtelnek.

Chris egy utolsó elégedett pillantást vet a menekülni készülőkre, majd lopakodva indul tovább a két gyerekkel. A homokdűnén át vezet a Lidérc ösvénye. Nem siet. A Védencek elnyűtten botorkálnak, a homok láthatóan marja lábaikat, de kitartóan követik a páncélos vezért. A távoli hajó egyre közelebbinek tűnik előttük. Chris megáll, köpenyét kibontva térdel az apróságok elé. Sisakját ismét levéve a homokba teszi.

— Maradjatok itt. — suttog és kezét a fiú hátára teszi.

David grimaszolva rezzen össze. Görcsös rántása ismerős az embernek. Rongyos ruháját óvatosan megemeli, de azonnal elengedi az irtózattól. Öklei hangosan roppannak, a köpenyt a két gyermekre emeli, egészen beteríti őket.

— Ki ne bújjatok alóla! Végeztek az őrök, erre fognak jönni.

— Egyedül akarsz verekedni velük? — Elena remegve néz rá.

— Nem lesz verekedés. — mosolyt erőltet magára — Csak hat apró puffanás. Maradjatok! Visszajövök!

Sisakját fejére húzza, felegyenesedve a távolba mered egy pillanatig. A levegő megmozdul, a sötét vért eltűnik a gyerekek szeme elől, mint egy igazi lidérc. A hajótól a bestiák a szürke ládákat viszik vissza először. Arcuk groteszk, mégis tisztán látja érzelmeiket. Boldogok. Az étel a földön fekszik a rámpa mögött. A raktér már fémmel színig megpakolva várakozik, a rendezett rudak kötegelve sorakoznak.

Chris vár. Az őrök még túl közel járnak a géphez.„A Kapitány nem tudhatja meg, mi történt odalent...”A denevérek a gyerekek irányába haladnak, de csak félútig jutnak. A hátsó kettő mögött egy csendes árnyék suhan. Szemük kiürül, lábuk megrogy. Ahogy a többiek fordulnak hátra, az első kettőt kísérti a Lidérc. Két puffanás, majd még kettő. A ládák a földre hullanak, megsüllyednek a homokban. A középső kettő rémülten forgolódik. Kiáltanának, de árnyék oltja hangjukat. Két puffanás. Az elterült szörnyek közt áll a Lidérc, a ládákra tekint megvetően.

— Ezt megtarthatjátok. — elvigyorodik — De az étel a szabadoké!

A gyerekekért indul. A sötét köpeny rejtekén, ott várják, ahol kell. Mögéjük állva együtt tereli őket, két oldalon a két vállat érinti csupán, úgy vezeti előre seregét. A szörnyek mellé érve a lány megtorpan.

— Élnek, csak alszanak. — suttog a Lidérc, majd tovább noszogatja.

A raktérajtó rámpáján a Kapitány várakozik, mosolya arcára fagy, a két gyerek láttán hangosan felcsattan.

— Nem erről volt szó! Nem viszek még egy potyautast!

Elena szorosabban húzza magához David karját, remegő barna szemeivel kérdőn fordul a sisak felé.

— Megfizetem az árát. — legyint — Beosztjuk az ételt is. Nem okoz…

— Nem változtatok a feltételeken! — fenyegetően emeli kezét a gyerekek felé — Csak az egyik… — hangja elszorul, akárcsak csuklója a sötét marokban.

A Kapitány küzdelme hamar véget ér, teljes erejével sem szabadulhat a Lidérc szorításából. Fejét lehajtva nem szól többet, szabad kezével int csupán. Elengedve a fogságból, csendesen indul a belső ajtón át a fülkébe. Chris a Védenceket a raktérbe vezeti, egy árnyas sarokban ülteti le őket. A hajó motorjai felbőgnek, a sivatag porát felveri a légáram. A rámpa bezárul. Lassan emelkednek, a gyerekek mellé ülve reszkető kezüket fogja át.

— Nincs semmi baj! Hazamentek, megígérem!

A hajó csendes pattogása járja a rakteret. Chris civil rongyaiba öltözik, páncélját elrejti a gúnya alatt. A fejadagot már előre összekészítve kapják, nem ehetnek és nem is alhatnak az utastérben. A csomagot megbontva a két gyermek elé teszi.

— Első szabály! — halkan beszél — Egyetek, amikor csak tudtok!

A két Védenc úgy veti rá magát a kevés ételre, mint éhes ragadozó a leterített zsákmányára. Nem finomkodnak, markolva gyűrik szájukba a falatokat. Chris szótlanul nézi őket, a kis, koszos kezeket fel-le járni.

— Mi a második szabály? — csámcsogja a fiú.

— Feleslegesen nem beszélünk.

David szája sarka legörbül, fogai is megállnak a rágásban, meredten néz le maga előtt az acél padlóra. Az ember mellkasát vákuumként rántja össze a hideg. Megérinti az ifjú vállát, aprót lök rajta.

— Azért nem kell szótlanul ülni hét napig.

A fiú felnéz, élettelen szemébe egy kis fény szökik. Ismét rágni kezd, csámcsogása mozdulatonként hangosodik. Chris elereszti vállát, saját hátát az acélfalnak dönti. Nagyot sóhajt, hasának morgását rejteni próbálva, de a kislány mégis felkapja a fejét.

— Te nem eszel? — kezéből egy gyümölcsöt nyújt az embernek.

— Én már ettem idefelé. — elmosolyodik, lábait felhúzva összébb préseli korgó gyomrát.

Furcsa grimasszal néz vissza a lány a megmentőjére. Keze nem ereszkedik, mereven tartja maga előtt a kis vörös termést. Szemöldöke egyre nagyobbakat rándul, félig telt orcáit még fel is fújja kissé.

— Mi a baj, Elena? — hajába túrva kezdi tarkóját vakarni.

— Thélena vagyok. — lenyeli falatját — Te pedig nem mondasz igazat!

— Azt nem tudom kimondani. — hangosodik a sercegés ujjai alatt — Amíg velem vagytok, te Elena leszel, ő pedig David. — megvillantja bárgyú vigyorát — Ez nem igazság kérdése, csak…

— Hazudtál! — az éles kiáltás visszhangzik a térben — Te éhes vagy!

Már két szigorú barna szempár mered az emberre. A gyerekek pillantásai valósággal égetik, arcán bőre alatt érzi a kellemetlen maró forróságot. Lehajtja fejét, háromszor is hangosan sóhajt. Nem néz fel.

— Sajnálom. — összébb húzza magát — Kevés az ennivaló, be kell osztanom. Nem ez volt a terv…

Felpillant. Elkerekednek szemei, a piros gyümölcs mellett már egy darab zöldes gumó is várakozik, David markában. Óvatosan nyúl értük, szinte eltűnnek tenyerében a kis gombócok. Amint a kezek leereszkednek, újra csámcsogás hangja tölti meg a rakteret. Chris csendesen majszol, apró falatokban eszi meg frissen kapott adagját. Minden nyelés kínkeservvel csúszik le összeszorult torkában. Elfogy az ennivaló, a kis csomag üresen gyűrődik össze. David a sötét köpenyt Chris lába mellé teríti, Elenát magával húzva kucorodik hozzá.

Szinte azonnal elalszanak. Az álcába takarózva bújnak össze, egymást melegítve a hideg fémen. Az ember az apró testeket fürkészi, a vékony kis karokat és a ruhán át is látszó bordákat nézi. Szemében Thammis Császár önelégült arcát látja, fülében hangosan dörögnek a Föderációt méltató szavak. Ábrázatán az iszonyat rajzol egyre mélyebb barázdákat.