Kiút a sötétből

Egy hatalmas robaj rázza a tárna falait. A fegyver becsapódik, egy fekete tenyérnek ütközik. A semmiből feltűnő Sötét Lidérc másik karja lendül. Egy borzalmas csattanással vágódik a szörny a falnak, végül fulladozva esik össze. A gyerek egy szívverésig bámul elkerekedett szemmel. Lassan eszmél, szemöldöke összeszorul, hangját kiereszti.

— Öld meg!

Chris az eszméletlen szörnyre tekint. Hallja a közeledő dübörgést, a másik három is feléjük tart. David karnyújtásnyira mögötte, Elena a tárna köríves párkányán szalad.„Nem ez volt a terv...”Elrúgja magát a közelgő lárma irányába. Megszürkül a tér, talpa alatt acélkeményre dermed a puha por. Előtte a három őr szinte alakzatban fagy meg az időben. Közéjük suhan, lendül a tenyérél. Három villanás, három halk hörgés, három tompa puffanás. A csákányok megállnak. Ötszáz szempár mered az összedőlt őrök közt feltűnő lényre. A Sötét Lidérc a kisfiú felé indul. Nyakán a béklyót markolja, elroppantja kezeivel. A lány már szalad feléjük. Nem kiált, csak fut. Nekivágódva öleli át Davidet, valósággal a porba borítja. Egy lélegzetre melegség szökik a fekete páncél alá. Egy pillanatig bámul csupán, majd sisakját a láncolt tömegek felé fordítja. Teste megremeg a vértek alatt.„Az őrök kiütve, aki marad, megfizeti a szökés árát…”Légzése elakad, mellkasára ólomsúlyként nehezedik a fém. Sokszor körbetekint, kapkodja szemét a fekete üveg mögött. Szíve megvadulva kalapál. Egy nagyot dobban. Gondolatai közt a föderációs hajó képe emelkedik.

— Valkanis köztetek van? — üvölt rekedt hangon — Tud valaki Valkanis pilótáról?

A szájak nem mozdulnak, csak a Lidérc hangja vergődik a tárna falai közt. Egy sovány férfi közelít a távolból. Rongyos embernek látszik, de bőre kékes, szürkés. Lánca megcsörren, nyakán már feszül a béklyó.

— Moiner Valkanis, elítélt pilóta jelen! — megáll — Eddig jöhetek…

Chris szíve nagyokat dobban, miközben a lény felé lépdel. Megkönnyebbülve öleli magához, úgy szorítja páncéljához, ahogy a lány a fiút a porból felállva. A riadt férfi döbbent arccal áll, amíg a karok újra mozdulnak, nyakán a vas roppan a sötét markokban.

— Mostantól nem, barátom. — sóhajt a Lidérc halkan — Verjétek a láncokat! Elmentek innen! — kiáltja diadalmasan hörögve.

Senki sem mozdul. A rabszolgák csak némán merednek maguk elé az elenyésző visszhangban. Egy dobbanás kimarad, három vadabb pótolja. Ismét körbenéz a megláncoltakon. Rekedtebben rivall rájuk.

— Mire vártok?! — ökle roppan — Mozduljatok már!

Elfut az üvöltés, de válasz nem érkezik. A fémek hallgatnak, a testek mozdulatlanul állnak tovább a keskeny szirteken.

— Aki itt marad, tovább szenved! — lábával hatalmasat dobbant — Talán meg is ölik! Ezt akarjátok?!

Csak a kidőlt őrök halk zörejei emelkednek a falak közt. A kisfiú a lány öleléséből kifordulva a szirt peremére lép. Csak egyszer néz körbe, hangja mégis minden zugot bejár a sziklaodúkban.

— Nem hallottátok?! — apró öklét felemeli — Elmegyünk innen!

David kiáltása kétszer is hidegként fut végig a Lidérc hátán. Egyszer, amikor odaér, majd akkor is, amikor a testek mozdulnak. A szerszámok lendülnek, a fémek csörögnek szerte az üregben. A rabszolgák levetik láncaikat. A fiú már a falnak csapódott szörnyre mered. Tekintete lángol, kezei ökölbe szorulva emelkednek. Vérszomjas ábrázata szinte már nem is emberi. Chris melléjük lép, sötét sisakját lehúzva térdel le hozzájuk.

— Szabadok vagytok, kis Parancsnok! A felszínen vár egy hajó, elvisz titeket messzire. Ez a nyomorult nem tud megállítani. Nem kell meghalnia.

A gyerek megdermedve áll az ember előtt. A barna szemek egymásra néznek. Az öklök elernyednek, David hátat fordít a bestiának, jobb kezét Elenáéhoz kulcsolja, balját a sötét kesztyű markába emeli. A sisak is a helyére kerül, hárman indulnak a kijárat felé. Körülöttük a falak szirtjein a rabszolga sereg is gyorsan halad. Az alagúton át a kijáratig sietnek.

A szörnyek még pakolnak a távolban, a fém csengése messziről árulkodik. A másik hajó jóval közelebb pihen, a félhomályban lopakodva mozog felé a tömeg. A föderációs szállítóhoz érve nem látnak őröket, a jármű védtelen. A pilóta a rámpát nyitja.„A csörömpölés nem szűnik a távolban...”Valkanis a Lidérchez fordul, arcát a komor határozottság rajzolja át.

— Étel és víz kell, négy napra, ha a Föderáció határán túlra megyünk.

— Töltsenek meg minél több tárolót. — a Lidérc a vizes konténerre mutat — Még ne induljanak, várják meg, amíg a másik hajó felszáll. Akkor lesz étel is. — elmosolyodik a sisak alatt — Az őröket intézem.

A pilóta bólint, az erős férfiakat kezdi mustrálni, majd a gyengéket és az időseket a raktérbe tereli. A vízhordó lányok csapolni kezdik a konténert. Kulacsok, vödrök, még egyes dobozok is megtelnek.

Chris egy utolsó elégedett pillantást vet a menekülni készülőkre, majd lopakodva indul tovább a két gyerekkel. A homokdűnén át vezet a Lidérc ösvénye. Nem siet. A Védencek elnyűtten botorkálnak, a homok láthatóan marja lábaikat, de kitartóan követik a páncélos vezért. A távoli hajó egyre közelebbinek tűnik előttük. Chris megáll, köpenyét kibontva térdel az apróságok elé. Sisakját ismét levéve a homokba teszi.

— Maradjatok itt. — suttog és kezét a fiú hátára teszi.

David grimaszolva rezzen össze. Görcsös rántása ismerős az embernek. Rongyos ruháját óvatosan megemeli, de azonnal elengedi az irtózattól. Öklei hangosan roppannak, a köpenyt a két gyermekre teríti, egészen elfedi őket.

— Ki ne bújjatok alóla! Végeztek az őrök, erre fognak jönni.

— Egyedül akarsz verekedni velük? — Elena remegve néz rá.

— Nem lesz verekedés. — mosolyt erőltet magára — Csak hat apró puffanás. Maradjatok! Visszajövök!

Sisakját fejére húzza, felegyenesedve a távolba mered egy pillanatig. A levegő megmozdul, a sötét vért eltűnik a gyerekek szeme elől, mint egy igazi lidérc. A hajótól a bestiák a szürke ládákat viszik vissza először. Arcuk groteszk, mégis tisztán látja érzelmeiket. Boldogok. Az étel a földön fekszik a rámpa mögött. A raktér már fémmel színig megpakolva várakozik, a rendezett rudak kötegelve sorakoznak.

Chris vár. Az őrök még túl közel járnak a géphez.„A Kapitány nem tudhatja meg, mi történt odalent...”A denevérek a gyerekek irányába haladnak, de csak félútig jutnak. A hátsó kettő mögött egy csendes árnyék suhan. Szemük kiürül, lábuk megrogy. Ahogy a többiek fordulnak hátra, az első kettőt kísérti a Lidérc. Két puffanás, majd még kettő. A ládák a földre hullanak, megsüllyednek a homokban. A középső kettő rémülten forgolódik. Kiáltanának, de árnyék oltja hangjukat. Két puffanás. Az elterült szörnyek közt áll a Lidérc, a ládákra tekint megvetően.

— Ezt megtarthatjátok. — elvigyorodik — De az étel a szabadoké!

A gyerekekért indul. A sötét köpeny rejtekén, ott várják, ahol kell. Mögéjük állva együtt tereli őket, két oldalon a két vállat érinti csupán, úgy vezeti előre seregét. A szörnyek mellé érve a lány megtorpan.

— Élnek, csak alszanak. — suttog a Lidérc, majd tovább noszogatja.

A raktérajtó rámpáján a Kapitány várakozik, mosolya arcára fagy, a két gyerek láttán hangosan felcsattan.

— Nem erről volt szó! Nem viszek még egy potyautast!

Elena szorosabban húzza magához David karját, remegő barna szemeivel kérdőn fordul a sisak felé.

— Megfizetem az árát. — legyint — Beosztjuk az ételt is. Nem okoz…

— Nem változtatok a feltételeken! — fenyegetően emeli kezét a gyerekek felé — Csak az egyik… — hangja elszorul, akárcsak csuklója a sötét marokban.

A Kapitány küzdelme hamar véget ér, teljes erejével sem szabadulhat a Lidérc szorításából. Fejét lehajtva nem szól többet, szabad kezével int csupán. Elengedve a fogságból, csendesen indul a belső ajtón át a fülkébe. Chris a Védenceket a raktérbe vezeti, egy árnyas sarokban ülteti le őket. A hajó motorjai felbőgnek, a sivatag porát felveri a légáram. A rámpa bezárul. Lassan emelkednek, a gyerekek mellé ülve reszkető kezüket fogja át.

— Nincs semmi baj! Hazamentek, megígérem!

A hajó csendes pattogása járja a rakteret. Chris civil rongyaiba öltözik, páncélját elrejti a gúnya alatt. A fejadagot már előre összekészítve kapják, nem ehetnek és nem is alhatnak az utastérben. A csomagot megbontva a két gyermek elé teszi.

— Első szabály! — halkan beszél — Egyetek, amikor csak tudtok!

A két Védenc úgy veti rá magát a kevés ételre, mint éhes ragadozó a leterített zsákmányára. Nem finomkodnak, markolva gyűrik szájukba a falatokat. Chris szótlanul nézi őket, a kis, koszos kezeket fel-le járni.

— Mi a második szabály? — csámcsogja a kisfiú.

— Feleslegesen nem beszélünk.

David szája sarka legörbül, fogai is megállnak a rágásban, meredten néz le maga előtt az acél padlóra. Az ember mellkasát vákuumként rántja össze a hideg. Megérinti az ifjú vállát, aprót lök rajta.

— Azért nem kell szótlanul ülni hét napig.

A kisfiú felnéz, élettelen szemébe egy fény szökik. Ismét rágni kezd, csámcsogása mozdulatonként hangosodik. Chris elereszti vállát, saját hátát az acélfalnak dönti. Nagyot sóhajt, hasának morgását rejteni próbálva, de a kislány mégis felkapja a fejét.

— Te nem eszel? — kezéből egy gyümölcsöt nyújt az embernek.

— Én már ettem idefelé. — elmosolyodik, lábait felhúzva összébb préseli korgó gyomrát.

Furcsa grimasszal néz vissza a lány a megmentőjére. Keze nem ereszkedik, mereven tartja maga előtt a kis vörös termést. Szemöldöke egyre nagyobbakat rándul, félig telt orcáit még fel is fújja kissé.

— Mi a baj, Elena? — hajába túrva kezdi tarkóját vakarni.

— Thélena vagyok. — lenyeli falatját — Te pedig nem mondasz igazat!

— Azt nem tudom kimondani. — hangosodik a sercegés ujjai alatt — Amíg velem vagytok, te Elena leszel, ő pedig David. — megvillantja bárgyú vigyorát — Ez nem igazság kérdése, csak…

— Hazudtál! — az éles kiáltás visszhangzik a térben — Te éhes vagy!

Már két szigorú barna szempár mered az emberre. A gyerekek pillantásai valósággal égetik, arcán bőre alatt érzi a kellemetlen maró forróságot. Lehajtja fejét, háromszor is hangosan sóhajt. Nem néz fel.

— Sajnálom. — összébb húzza magát — Kevés az ennivaló, be kell osztanom. Nem ez volt a terv…

Felpillant. Elkerekednek szemei, a piros gyümölcs mellett már egy darab zöldes gumó is várakozik, David markában. Óvatosan nyúl értük, szinte eltűnnek tenyerében a kis gombócok. Amint a kezek leereszkednek, újra csámcsogás hangja tölti meg a rakteret. Chris csendesen majszol, apró falatokban eszi meg frissen kapott adagját. Minden nyelés kínkeservvel csúszik le összeszorult torkában. Elfogy az ennivaló, a kis csomag üresen gyűrődik össze. David a sötét köpenyt Chris lába mellé teríti, Elenát magával húzva kucorodik hozzá.

Szinte azonnal elalszanak. Az álcába takarózva bújnak össze, egymást melegítve a hideg fémen. Az ember az apró testeket fürkészi, a vékony kis karokat és a ruhán át is látszó bordákat nézi. Az acél tükrében Thammis Császár önelégült arcát látja, fülében hangosan dörögnek a Föderációt méltató szavak. Ábrázatán az iszonyat rajzol egyre mélyebb barázdákat.„Miféle birodalom épít erre?”Állkapcsában az izmok már fogait ropogtatják. Egy mozdulat rántja vissza a valóságba. A fiú a hasára fordul, jobbjával a lányt, bal karjával Chris lábát húzza magához. Hangosan horkol, mellette a másik békésen mosolyog, még szuszogását is alig hallani. Furcsa gondolatok kavarodnak fel az emberben, az önkéntelen ölelés saját gyermekkori hangját csalja fülébe.„Kistestvér… Olyanok, mint két kistestvér.”Lehajtja fejét. Halkan, de mélyet sóhajt, egész mellkasa belerázkódik. Lassan nyúlik el a földön, a fiú kezét a köpenyre téve. Lehunyja szemét, szuszogva merül álomba az apróságok mellett. Megrázkódik a váz, a szerkezeti elemek hangosan felnyikkannak. A Lidérc szeme résnyire nyílik, de csak az utazótér morajlása keltette rövid pihenőjéből. Jobb karját emeli, de nem mozdul, a két gyerek kapaszkodik bele. Átölelte őket álmában. A remegő fém lassan csillapodik körülöttük, a csattogást halk pattogás váltja. Rájuk néz, de a két Vitmiss ifjú szemében nem lát félelmet, csak valami különös nyugodtságot. Nincs csacsogás, békés szuszogás tölti meg a teret, szemüket lehunyva ismét megpihennek.