Repedés a burkolaton

A Tizedes még utána kiállt, de Chris már fut. Elszáguld a karikás szemű nővérek mellett. Érzi mosolyát feszülni, pedig elméjében kavarognak a kétségbeesett gondolatok.„Mit csinálsz már megint, ember?!”A pulzálás gerincében előre hajtja, csapkodja, mint egy vállveregetés belülről. Feladata van! Miközben az ürülő folyosón száguld, megcsapja a kedves illat. A hús forr, a bőr dermed, a szőrszálak ezerfelé merednek tüskeként. Lassít, de nem áll meg. Szemét forgatja csupán, a Tündért keresve. Erősödik az érzés, akárcsak szimatában az illat. Nem látja, egészen a szűk cikkely fordulójáig. Talpai sercegve melegednek az acélon. A pultnál áll, éppen féloldalt előtte. Négy másik kék fehér ruhás figyel rá. A szemek fordulnak.„Ez most közönségnek számít?”Már csak egy zafír szempár nem figyeli, a többi mind rá mered, mintha Mona nem is hozzájuk beszélne.„Fordul… Meglát… Elkerekedik… Jeges… Ez gyors volt…”Lábai mozdulnak, a döntés megszületett. Nem száguld, csak éppen gyorsabb, mint egy ember. Elfut mellettük, jobbját mégis magasba lendíti.

— A Taktikai Tiszt első akciója elkezdődött. — nem halkan mondja, de nem is kiált, éppen csak hogy hallják a léptei közt.

Nem néz vissza a jeges szemekre. Csak egy lehelettel gyorsít, talpát futás közben is figyeli. Közeledik a lifthez, fokozatosan fékez. Megérkezve még csúszás közben érinti meg a panelt, majd fokozatosan fordul vissza. A sebességét nem tudja eléggé kontrollálni.„Megpróbáltam…”Az ajtó feltárul, a fiú belép. A gombok felirataira tekint. Nyakán érzi a furcsa bökést. Egy villanás. Az utolsó előtti sor valóban a hajtómű szervíz zóna. A fém záródik, a fülke lefelé indul. A fiú a feliratokat böngészi. Már a reaktortér szintjénél jár, szeme felpattan.„El tudom olvasni! Miért tudom elolvasni? Ez te voltál, Alena?”Elönti valami szokatlan bátorság. Utoljára a Kaletusi sör után érzett ilyet, de ez most mégis más. Nem ködös, tiszta, mégis fókuszálatlanabb. A lift száguld, Chris gondolkozik.„A bejáratok kitárulnak, az írások olvashatóak, mit tudhat még a körömhegy?”

Az ajtó nyílik, a Taktikai Tiszt kilép. A katona nem tévedett, a törmelék egészen a liftig ér. Fekete burkolat darabokkal felszórt fém hidak övezik. Körbejárja a liftaknát, közben a sötét oszlopokat számolja.„Nyolc...”A korlátok szűrke fém csövein túl, a fekete mélység riasztó képe tárul elé. Óvatosan megtámaszkodva tekint a hatalmas gödörbe. Régen volt tériszonyának nyomát sem leli, bátran hajol át a korlát felett.

A fejét forgatva keresi a robbanás helyét. Egy találat éktelenkedik a burkolaton, mint a fekete törmelék forrása.„Tűzharc lehetett.”Talán egy eltéved lövedék rombolt a falba csapódva. Amint tovább szemlélődik, az egyik oszlopon is felfedez valami furcsát. Jóval kisebb sérülés nyomát látja. Megremeg a hajótest. A rázkódásban apránként kékes folyadék buggyan ki belőle. Oldalán indul lefelé egy vékony sávban. A hetedik híd félig leszakadva fogadja. Egy robbanás tépázta, csak a maradéka lóg a mélység felé. Az éget acél szaga átjárja tüdejét.

A távolba tekintve a felüljárók túlfelét kémleli, egy körfolyosóban érnek véget a burkolathoz rögzítve. A falazatban ajtók állnak nyitva, talán felvonók lehetnek. Chris elindul a hídon. Nem szalad. Óvatosan, kimért lépésekkel halad. Jobbra és balra ingázva kémleli a mélységet.„Alig látszik valami.”Mindent beterít a por és a törmelék. Ahogy a híd közepe felé jár, észrevesz valamit. Furcsa kék köd terjeng a szivárgó hajtómű alsó része körül. Halk léptei visszhangoznak a sötét fémfalak közt.

A felvonóhoz érve kezét a panelra teszi, a lift vezérlői kivillannak. Három gomb a szintekhez. Az alsó kapcsolót megnyomva lefelé indul. A nyíló ajtón betódul a szürke por. Dohos, fémes ízt érez. A liftből kilépve feltekint a magasba.„Legalább hetven méter… Több is lehet a korlátokig.”Tekintetét a törmelékre veti. A kék köd még messze jár.

— Van itt valaki? — válasz nem érkezik, csak a visszhang torz játéka.

Mérgesen eszmél.„Nem kérdeztem meg, hány katona hiányzik... Ember… Még te sértődsz meg, hogy elfelejtenek enni adni?! Késő visszamenni…”Tenyere csattan homlokán, fogai összekoccannak. Behunyja szemét. Koncentrálni kezd. Fülét hegyezi...

„A hajtómű sziszegése, apró spriccelések... A fémtest morajlása... Kattogó hangok... A korlát rezgése... Folyadék bugyborékolás... Apró halk dobolások! Mint egy furcsa szívverés! A hetedik híd alatt!”

Futni kezd. A törmelékben botladozva közelíti meg a leszakadt roncsokat. A maradványok összeégett szélei megfeketedtek a robbanástól. Orrába szökik a por. Prüszköl. Ismét megáll, majd szemét behunyva hallgat. „A fém ropogás... Ütik a szerkezetet... Az egész hajó reng... A sziszegés erősödik... A rázkódás miatt lehet? A halk dobolás! Itt!”

Térdére vágódik, vadul ásni kezd. A nagyobb darabokat háta mögé dobja, majd ujjaival beletúr az aprószemű zúzalékba. Körömágyai belesajdulnak, begyei végén égni kezd bőre. Egy törött sisak, benne egy zöld fej tárul elé. Csupa sárgás vér borítja arcát. Egy hideg karom húzása indul lefelé hátán, a szikra forró hullámmal egyenlít felfelé.

Miközben kaparja körbe a páncél lassan kirajzolódik. Egy közlegény. Chris mellkasára helyezi tenyerét.„Szívverés…”Hóna alatt átkarolva kihúzza a törmelékből. A vállára veszi és botladozni kezd a lift felé. A kék köd egyre közelebb szállingózik a hetedik híd roncsaihoz. Leteszi a sebesültet a felvonóba, majd kilépve lehunyja szemét.„Ropogás, sziszegés, dobolás! Ugyanaz az irány. Többen voltak.”Ismét szaladni kezd. A kiálló darabok tetején szökdelve cikázik vissza. Újra füleli a neszeket.„Megvan! Ott!”

Szaporán ás tovább. Miközben túrja az égett fémeket, keze egy sisakba ütközik. Ásás közben érzi, feje érintetlennek tűnik. Egy tizedes. hátulról hóna alá nyúlva próbálja kihúzni. A könnyű megindulástól egyensúlyát vesztve magára rántja. Gyomra felfordul a megcsonkított test láttán. A szag betölti lélegzetét. Éppen csak lelöki magáról, de Alena húsos tálja szinte egészben a zúzalékon loccsan.

Feltápászkodva a földre térdel. A hangokra figyel. Amint odébb ásni kezd, egyre biztosabb a sikerben. A zaj erősödik. Vadul dobálja a termetes darabokat. Kaparni kezd az apró szilánkok közt. Egy sípoló hang riasztja meg a munkában. Ruháján a rangjelzés alatt piros fény villan. A fekvő katona páncélján szintén ugyanaz a jelenség történik.

Chris körbe néz, majd megriad. A gomolygó köd már szinte teljesen belepte észrevétlenül.„A fény és hangjelzés biztosan nem jelent jót, de ennek a szerencsétlennek nincs más esélye!”Gerincében a szikra megvadul. Hátizmai megrándulnak, dereka is a lift felé remeg. Ás.

Nagy levegőt vesz és eszeveszett kaparásba kezd. Egy hideg kezet ér szakadt kesztyűjében. Fejét a gomolygás fölé emelve kifújja a fullasztó leheletet, majd újat vesz. A mellkas körül folytatja az ásást. Egy tizedes rangjelzését viseli. Kezét rátéve dobbanást érez. Szemét már rettenetesen marja a köd. A sípolás nem akar szűnni.„Már nem kell sok. Csak egy kevés és... Megvan!”

Chris kirántja a sebesültet, a hátára esik. A mellkasának csapódó termetes lény minden levegőt kiprésel belőle. Újat vesz. Nyögve, majd botladozva elindul vele a lifthez. Többször meg-meg áll a fulladástól. A felvonóba lépve a panelt érinti, a maró anyag gáza már ellepte a törmeléket. Feléjük hömpölyög. A gombra csap, majd felhúzza a földről a lent fekvő pórul jártat.

Az ajtó kitárul. A híd egyenes út felfelé. Óvatosan felkapja a közkatonát, majd futni kezd vele. A lifthez érve érinti a panelt, leteszi a sebesültet, majd rohanva indul a másikért. Odaérve, égő érzés kezdi marni mellkasát.

A tizedest vállára húzva indul vissza. Fullad, de kitart. Szalad, ahogy csak bír. A lift már nyitva. Már majdnem ott van. Szeme könnyezik, tüdeje ég. A nyílt ajtón beszaladva egyensúlyát vesztve a lift falának dől. A tizedest letámasztva lép ki a másikért, behúzza magával és már a gombot nyomja. A kórház szintre indul a szerkezet. Próbálja kifújni magát, de minden levegővétellel a helyzet csak egyre romlik.„Éget… Nem kapok levegőt…”Mire az ajtó nyílik, már homályosan lát. Nem emeli, csak rángatja a sebesülteket. A keskeny, üres körcikkre támolyog. Ereje lassan elenyészik.

— Segíts... — a szó elakad, szája megteleik valami forróval.

Köp. A vörös homály csattan lábánál. Újra kiáltana, de már nem jön levegő. Látása teljesen elhomályosodik. A távolban álló kék foltok felé botladozik. Már nem tud szólni. Térde koppan a fémen. Markaiban szorítja a két páncélt. A közeledő foszlányokat elnyeli a sötétség.