A Morbir Nomos első lángjai

A terminál ropog a fekete fémmel borított kézben. Chris a Morbir Nomos történetét olvassa, amíg a parancs megérkezik. Egyre nagyobb sóhajok emelkednek, egyre inkább eltolja a készüléket magától.

— Alig harmincmillió lakos egy Föld méretű planétán… — suttogja — Alena nem túlzott, ezek megcsinálták…

Oldalra néz, kilenc sisak mered rá az ülésekről. Lassan fordul, vele szemben Botako Tizedes rostélya már felhajtva várakozik.

— Rossz hírek, Uram? — közelebb billen — Megjött a parancs?

— Dehogy. — elmosolyodik — Csak megértettem valamit, Podis.

— Mit, Uram, ha nem titok? — szemeit egyre jobban mereszti.

— Hogy miért akart innen minden épeszű Otlaca elmenekülni. — vigyorrá szélesedik mosolya — Mi pedig ide tartunk. Beszédes.

Egy lélegzetnyi némaság marad a komp hasában. Hangos röhögés váltja, tíz féle nevetés rengeti az acélfalat. Még Chris is kapkodja a levegőt, pedig mellkasa össze-össze szorul a képek láttán. Lassan csillapodik a hangzavar, a terminál képe gördül, a Harcos tovább nézi.

— Hárommillió Otlaca a kalózok gyűrűjében. — felpillant — Thammis humora… — mosolya kiegyenesedik — Hárommillió rettegő Mona...

— Mona, Uram? — Novis előredől a helyéről — A Földön így hívják a népirtó génperverzeket? — még végig sem mondja, már kacagnak.

Kilenc nevetés rázza a gépet. Chris nem mulat, vele szemben Botako is hallgat. Újra elcsendesednek a tisztes forduló tekintetétől.

— A Császár egy értéket lát bennük, Uram. A fejlett egészségügyet.

— Tudom, Podis. Tudom… — szeme előtt a kék fehér egyenruha egy villanásig lebeg — A Föderációban szinte mindenhol az innen kivándoroltak látják el a gyógyítást. — elhalkul — Talán pont ezért nem járok már kórházba.

Ismét remeg az acél, kilenc kacaj alatt dübörögnek a lábak, de a fekete páncél mögött gazdáját tovább feszíti az üresség. A terminál villan, hangosan pittyen a jelzés. Chris megérinti a vibráló üveget. Hideg szökik a vértek alá, karján a szőr feláll az űrruhában. Körbe néz katonáin. Nyelni próbál, de a száraz érzés már nem engedi.

— Nem kétszáz. — suttog, még úgy is remeg — Ezer kalóz. Talán több.

— Ezer?! — Tamri hangja szinte recsegve zúg — Az ötszáz ellen?

A kérdés megül köztük az utastérben. Pinta a fegyverét szorongatja, Viktis Őrvezető lehajtja rostélyát, arcát a sötét üveg mögé rejti. Nincs vidám nevetés, az acélt csak a fregatt reszketése mozgatja.

— Ötszázegy, közlegény! — Botako nyugodt, meg sem rebben — És ebből egy az Első Harcos. Legalább nem fogunk unatkozni. — hátra dől, szemét lehunyja — Lőszerünk van elég, csak száz helyett most ötszázat kell leszednie tízünknek. Én ebből vállalok egy százast.

Szinte egyszerre lélegzik fel a társaság. Még Christ is elönti a melegség. Egyetlen szusszanásig tart, amíg a Tizedesre pillant. Furcsa állán a finom remegést látja. Jól ismeri, szemtől szemben állt vele, amikor magára lövetett. Óvatosan néz körbe, mintha csak nyakát nyújtaná.„Nem vették észre… Ők elhiszik…”Mire visszaér tekintete, Podis már rá mered. Nem beszél, mégis szemeiben minden ott van, amit az ember is megél. Chris leengedi terminálját, előre dől.

— Nem lesz baj, ha Podis nem rám céloz. — elvigyorodik — Szerencse, hogy nem Mostro Thammis oldalán áll. Ha mégis, akkor nekem annyi.

A légkeringgető motor halkan búg felettük. Az olajozatlan nyüszögését egy halk hümmögés nyomja el. Botako is előre dől.

— Szerencse, Uram. — groteszk mosolya kiszélesedik — Az Öné.

Az eszeveszett vihogás még a leszálló csarnokot is megtölti. Nyerítenek, visítanak, csapkodnak, az ember már könnyét törölgeti. Kifulladásig röhögnek, odakintről mégsem lép senki a rámpa elé, körülöttük a többi szállítóban közel ötszázan várnak néma csendben.

Újabb pittyenés kísér egy villanást. Egy lélegzet kimarad, csak utána ér az üveghez. Szeme előtt a hírszerzés jelentése nyílik, képek, felvételek és pár adat. Nem néz fel, csak csendben bámul a fénybe.

— Jó hír, Uram?

— Hát… — bal keze tarkójához emelkedik — Az ezer kalóz mellé még tíz légvédelmi ágyú is jutott. — sercegve vakaródzik egy keveset — A védelmi erők elmenekültek a városból. Az Otlaca ágyúk maradtak.

— Az jó hír, Uram! — a falra pillant — Föld-föld rakétánk van elég. — megkarcosodik a hang — Legalább a Monák sem lábatlankodnak, amíg dolgozunk. Így már csak arra kell figyelnünk, hogy vacsorára visszaérjünk. — megmarkolja fegyverét — Nem iszom éhgyomorra.

— Jó hír… — mosolyt erőltet magára — Legalább a városon kívül vannak. — felsóhajt — Nem lesz legendás károkozás. Itt nem…

Csendben ülnek tovább a szellőztető zajában. Még egy pittyenés, megint villan a terminál. A sisakokban is fény gyúl, a fekete üvegen vibrál a Taktikai Tiszt parancsa. A kezek mozdulnak, kattannak az övek, a társaság egyként vesz mély lélegzetet. Az ember oldalán a kommunikátor reccsen, hosszú idő után először a női hangon.

— Chris, itt Alena! Jelentkezz!

Nem több egy apró rándulásnál, amit a Harcos jobbja mozdul a terminálról. Keze végül ott marad, feljebb gördíti a hírszerzés adatait.

— Chris, Uram? — Novis ismét előre dőlve leskelődik oldalra — Az Első Harcos titkos kódneve? — nyaka kinyúlik — Nem válaszol neki?

— Csak egy szó a múltból, Közlegény! — hidegen beszél — Nincs jelentősége, ahogy a hívásnak sem.

Egy ajtó csapódik, negyven másik követi. A hajtóművek hűtése felbúg körülöttük. A visszajelző fények egyesével villannak, az acélszerkezet apránként életre kel. A rámpa még nyitva vár, de a levegőben már valami egészen más érződik. Megül a pára. A rádió újra reccsen.

— Első Harcos, itt Alena Nie Varbener Föderációs Vezető Megbízott! Ne szállj fel a kompra! Azonnal jelentkezz a hídon! Ez parancs!

Mintha semmi sem történt volna, Chris tovább olvasgat, pedig már csak újra és újra ugyanazokat a sorokat nézi. Mereven bámul a vibráló fénybe, körülötte a szívek lüktetése azonban elcsalja tekintetét.

— Csak egy fontoskodó politikus. — társai felé legyint — A Császár legendát akar, a Bátor Tízek hőstörténetét. Ez a mi parancsunk!

— Csak nehogy legendás vérfürdő legyen, Uram! — Viktis megdörzsöli fegyverét — A kétszeres túlerőben...

— A Bátor Tízek vonulnak csatába, Őrvezető! A harcos katonák... — összerántja szemöldökét — Mi vagyunk kétszeres túlerőben!

A szavak egy rövid mozdulatig rázzák az acélt. A társaság tagjai mind fegyvereiket húzzák közelebb magukhoz. A kontroll lámpa kigyullad, de a kommunikátor nem adja fel, újra reccsen, még hangosabban.

— Chris, hogy egy Beraddo ütne agyon, jelentkezz már! Elég volt a dacos kisfiúból! Hallod?! — keze lassan csúszik oldalához — Meg fogsz halni, te ostoba! — szeme elé emeli a rádiót — Hagyd abba a hősködést és gyere ide a… — egy apró szorítással roppantja össze.

Nem több egy hanyag mozdulatnál, amivel a roncsot a rámpa felett a hangárba veti. Az acél csattan a másikon, többször koppan, mielőtt elenyészik a zaj a visszhangban. Nem pillant utána, katonáin néz végig, egyre szélesedő mosolyával. Karján égnek áll a szőr, egész testét rázza a bizsergés. Kiköti övét, a két üléssor közé áll, balját hátra csapja.

— Nem meghalni jöttünk! — lábával nagyot dobbant — A Császár parancsát követjük, nem a Boszorkányét!

Nincs diadalmas üvöltés, sem csattogó talpak, csak tíz sisak fordul a magát kihúzó vezér felé. A fiú nincs ott. A Harcos áll előttük, Tokan Mojet minden tanításával és Alestro Thammis tervével. Reccsen a hangszóró, az első rekesz átjárója mellett felzúg a veterán hangja.

— Első Harcos, az utastér indulásra kész?

— Igen Pilóta, az utastérrámpa zárható.

A fém nyikorgó ropogása lassan elfedi a hangár világosságát. Egy csattanás és a fülke a vörös félhomályába burkolódzik. A levegő szivattyúzása megkezdődik odakint, a komp testének halk pattogása erősödik a vákuumban. Pinta szorosabbra húzza övét. Halkan suttog.

— Tíz ágyú, negyven kompra…

Tamri megüti vállát. Nem gyengéd a mozdulat, még a hangja is bejárja a komp hasát. Egymásra néznek.

— Homher a pilótánk, te Pantamo pocsolya! — ismét megcsapja — Harmincöt bevetés, harmincöt leszállás. Nem fog a kedvedért leesni!

Végigfut egy furcsa remegés a térben. Nem az acél adja, nem is a szivattyúk. Meleg, mégis borzongató az embernek. A fuvallatok akadoznak, a tüdők félig telnek. Lassú, ütemes kacajok élednek. Nem harsányak, mégis többek, mint bármelyik előttük. Chris is mosolyog, miközben végignéz katonáin. A szikra lüktet benne, megvadultan cikázik.„Két szabály, mindkettőt betartod! Nem ölsz és nem hagyod megölni őket!”A pulzálás megáll, szétterül hátában.

A hangárajtó feltárul. A megmaradt gázok elhaló sikollyal szöknek a fémen fordulva. Már csak a motor zúgást hallják a gép hasában. A komp lassú emelkedés után a Morbir Nomos felé indul. A pályán intenzív fékezéssel kezdi meg bukórepülését. A vas vergődve küzd a lángokkal.„Minden rendben... Ez természetes...”A Harcos nem ül le, lábai mozdulatlanul állnak az acélpadlón. Mintha a fizika törvényei nem vonatkoznának a Császár kegyencére, úgy várakozik a rángató géptestben. Ereiben feszül az áramlás, maga körül gerjesztett mezője szinte összepréseli testét, mégis mosolyog. Tíz sisak bámul rá, de ő már csak az arcokat látja a sötét üvegek rejtekén.

A sűrű levegőbe érve az izzás megszűnik, távoli robbanások zaja rázza az acélt. Egyre közelebb szólnak. Lőnek rájuk. Alig léptek át a látóhatáron, máris kereszttűz fogadja őket. Egy ütés és vad sercegés. A komp hirtelen jobbra billen, a hajtóművek zúgásába beszökik a jobb felső panaszos sikítása.„Füstöt húzunk… A lassú spirál fordulás… Eltaláltak? A pilóta hallgat...”A katonák nyugtalanul fészkelődnek a szédítő ereszkedésben, de az ívek lassan szélesednek, a gép újra egyenesbe áll. Reccsen a hangszóró, a veterán halkan beszél.

— Első Harcos, a kettes hajtóművet repesztalálat érte! Tűzvonal alá ereszkedtünk. Utasítást várok! Folytassam a berepülést?

— Pilóta! Tegye le a gépet a lehető legközelebb az ellenséghez!

— Első Harcos, a felszín felett közelítek, domborzati takarásban!

— Kiváló, Pilóta! Mutassa meg, hogy repül a Föderáció legjobbja!

A sisakok értetlenül billennek a fekete páncél irányába. A különös parancs hatása tisztán látszik mozgásukon, mialatt a megnyugvó kompban a rámpához kísérik tekintetükkel.

— Tizedes, várják meg a landolást. Maguké a légvédelem. Lőjék ki a löveget. Utána fedezőtűz! — kezét a rámpa paneljára helyezi.

— Uram, mire készül?!

— Csinálok helyet a legendájuknak. — mosolya kiegyenesedik — Pilóta, rámpát kinyitni! Kiszállok!

A hangszóró reccsen, de a veterán hangja nem szólal meg belőle, csak egy furcsa, elszorult lélegzet. A jelzőfény villan, az acél hátlap billenni kezd. A hidraulika nyüszítése szinte azonnal elveszik a levegő sikoltásában. Az űrruhát megtépi a huzat.

— Engem most ne lőjenek le, ha kérhetem! — kiáltása elveszik a ropogó menetszélben — Így is lesz elég lövedék, amit kerülgethetek.

A komp pár méterrel a talaj felett suhan. Sokkal gyorsabb, mint egy földi autó. A Harcos tudja a dolgát, lába mégsem akar mozdulni az egyirányba elmosódott talajra bámulva. Lehunyja szemét. A Noraman folyosóján szalad, borul, szakadnak a fémek. Már az első Surranását idézi, a gyűrődő földet és a döfködő kavicsokat. Mély levegőt vesz.

— Mezők, erőterek és sok energia... — suttogja — Akkor is utálom!

Ellöki magát a rámpáról. A levegő szinte azonnal elborítja, lábai oldalra sodródnak, a fékező közeg megpörgetve csapja a talajhoz. Szédül, a pulzáló védőfala ellenére is érzi a sokezer ütést és bökést. Gyomra felfordul, fogait görcsösen szorítja össze. Nem segít. Katonás reggelije még a lendületben dezertál, nem indul csatába az Első Harcossal. A sárgás porba végül arccal lefelé érkezik meg. Szájából a savanyú maradékokat köpködi, remeg, karjai alig bírják felemelni. Levegőért kapkod, csak harmadjára tud felpillantani. Nem látja bajtársait a porfelhőben, de a gép sikító hajtóművét tisztán hallja. Tápászkodik, végignéz fekete páncélján. Beteríti a mocsok.„Hát, Chris… Remek ötlet volt… Mint mindig.”Megfeszíti izmait, hátát össze-összerántja a fájdalom, mégis irányba áll.

— Két szabály, szikra… — suttogja a gépre meredve — Az sem baj, ha én is túl élem… — fogai összeszorulnak — Törlesszünk!

Üldözőbe veszi a távolodó járművet. Amint elkapja a ritmust, fázisváltásba kezd. A tér egy-egy rövid szakaszra szürkül csak meg szemében. Spórol. Mögötte a felpattanó kavicsok nem koppannak, messze jár, mire újra földet érnek. Lassan utoléri a kompot. A hatalmas porfelhőben alig látszik az acél. Elfut mellette, de nem néz hátra, csak jobbját emelve int. A lába elé mered. Előre tör.

A szürke térben apránként fedi fel magát a frontvonal. A domb előtt égre merednek az ágyúk. Gigászi szerkezetek, egy nagy cső, sok kicsi. Egymástól kilométerekre várakoznak, az égi fekete pontokat célozzák. A többi komp a távolban érkezik, a biztonsági zóna peremén.„Thammis… Ezt nem gondolta át…”Mellkasában elhűl a lüktetés, mégis tovább rohan. A szikra pulzál, a koncentrált energia ereiben feszül. Nem emberként fut, húsa idegen anyagként mozog benne.

Közelít. A lövegek előtt szervezetlen csürheként rongyos kalózok és fosztogatók várakoznak. Kézi fegyvereik ropognak kezükben. A színes társaság a fajok keveréke, nem lát két egyforma lényt, sem öltözéket.

A távolba merednek. Felé. Talán a jelenséget kémlelik, ahogy egy alacsonyan szálló föderációs komp előtt verődik fel a por. Miközben egyre csökken a távolság, a Harcos meglátja a szemüket. Remegnek. Riadtan fordítják puskáikat az érkező ismeretlen felé. Tüzet nyitnak. A hajótól távolodó porfelhőbe lőnek. Célzásaik pontatlanok, mint akik vaktában soroznak. A megszürkülő térben megdermednek a lövedékek. Egy rövid pillantással néz szét köztük.„Nem egyformák.”

A Harcos közéjük ront. A lassan forduló fegyverek elsütőjén szorulnak az ujjak és a csápok. Egymást lövik halomra, miközben az ellenség után fordulnak. Az érkező komp hangja még erősödik.„A legközelebb fog leszállni… Az Első Harcos is tegye a dolgát! Helyet ígért a bajtársaknak!”Surran. A baráti tüzet túlélő idegenek kevesen vannak. Több mint fele éppen a porba rogy, saját spriccelő vérének ködében. A Harcos ereiben az energia szolgálatra kész. Használja.

A legközelebbi kalóz a célpont. Egy lilás bőrű, halszerű lényre tekint, gömbölyű fején aránytalan szemek csúfoskodnak. Vastag csillogó ajkai elkerekednek. Nyaka szinte nincs is, teste vékony, cingár alkat. Összerezzen. Szemében az elmosott fekete alak tükröződik. Chris.

„A bűzös test közepére... Apró kis paskolás... A Föderáció üdvözlete!”A csattanás után egy kék hüllő a következő állomás. Magas, erős, jól felépített teste várja a legendás taslit. Szakadt zsák ruhája alatt páncél villan, de arca fedetlen. Szemei közt ököl csattan. Lágy suhintás. Az ágyú dörren, miközben a test roskad.

A sárga nyálkás dög, mint kígyó a zselében, irtózatos szaga felkelti a száguldó Harcos figyelmét. Az egész lény taszító, de tökéletes célpont. Keresztben groteszk mellkasa előtt fegyverét fogja, a fekete ököl csattan a fémen.„Érintés nélküli győzelem!”

A komp lassul, már fordul a levegőben. Farral ér földet, a katonák azonnal kirontanak. Botako Tizedes kiugorva térdel a földre. Vállán vaskos fegyver, az ágyú felé fordítja. Elsüti. A rakéta száll. Becsapódik. A repeszek felszórják a felszínt, még Chris vértjén is koppan egy-kettő. Újabb szörnyek esnek el a szilánkok felhőjében. A maradék kalóz a fegyverét a porba ejti. Nem magától, a köztük suhanó alak egy-egy koppintása veri ki kezükből. Nem nyúlnak utánuk. Már csak remegnek a fekete páncélos előtűnő alakjára meredve.

Az Első Harcos a legyőzötteket nézi. Az ágyú lángjai felcsapnak, egy-egy kisebb robbanás még rázza a területet, de az ember nem rezzen, bámulja a lassan földre ereszkedő lényeket. Osztaga mellé ér, jobbján és balján is felsorakoznak a Bátor Tízek. A fegyverek előre merednek, de a reszkető húsok nem kapnak kegyelemlövést. A vezér halkan szól.

— Tizedes, jelentsen! A kalózok közt hetvenhárom halott, tíz eszméletlen és tizenhárom eszmélt fogoly. Egy ágyú hatástalan.

— Értettem! — a kommunikátor emelkedik kezében.

— Fogja rövidre! A Császár még nem elégedett.

A Tizedes jelent, a katonák bilincselnek, a Harcos már a távolba tekint. Egy komp robban az égen. Kilenc ágyú vár még a földön, közel kilencszáz kalóz gyűrűjében.„Az energia kitart... Szűkösen, de elég lehet… Beosztással… Talán…”Fejét forgatva kémlel, egy lélegzetnyit gondolkodik, majd tiszteséhez fordul.

— Tizedes! A kompok a bal szárnyon landolnak. Mi jobbra indulunk. Öt ágyút kell hatástalanítanunk.

— Értettem! — beosztottjaira néz — Uraim, az Első Harcost követjük! Fedezőtűz, azután az ágyúk!

A csapat magához rántja fegyverét, majd a menetelő vezér után indul. Nem futnak, még messze a cél. Chris sem kapkod, lépései egyre nehezebbek. A sötét teremben jár, a kígyószemű uralkodó sétál körülötte. Beszél. Nem mond nagy szavakat, mégis minden lehelete egyre fenyegetőbb. A sötét gondolatok ráborulnak a fiúra, mint az ágyú füstjének árnyéka a kis seregre.„Thammis tudta… Igaza volt…”