A Lidérc éjszakája

A gyerekek bejárják a helyiségeket. Egyik jelentéktelennek tűnő apróságtól a másikig rohannak. Kezük egy pillanatra sem válik szét, hangos kiáltásaik megtöltik a teret.

— Chris, nézd! Ez olyan sima! — a falburkolat után a szőnyeget dörzsölik — Chris nézd! Ez olyan puha! — újra száguldanak, a szellőztető hűs levegőjében megállva a rácsokra mutatnak — Chris nézd! Ez olyan hideg! — ismét tovább rohannak.

A Tündér némán ül a kanapén, a hangos kiáltások száját felfelé görbülő ívben tartják, szemei mégis mást üzennek az embernek. Lopott pillantásokkal néz csak körbe a lakosztályban, tartása egyre görcsösebb, szinte már kapaszkodik maga alatt a párnában.

— Csatlakozhatnál a felderítőkhöz, Mona! — kommunikátorát leakasztja oldaláról — Én addig elintézek pár apróságot.

Eltűnik a merevség, a lány szinte felugrik helyéről. Egy lépést tesz Chris felé, de a komor ábrázat megállítja. A fiú az asztalhoz sétál, leül, tekintetét az ablak felé fordítja. A szerkezetet a szájához emeli, halkan kezd beszélni.

— Botako Tizedes, itt az Első Harcos! Jelentkezzen!

Amíg várakozik, szeme sarkából a szaladgáló gyerekeket nézi, a mögöttük felzárkózni próbáló árnyékkal. Mona alig tudja követni őket, a Védencek úgy cikáznak, mint egy nyuszi a ragadozó elől.

— Első Harcos, itt Botako Tizedes! Hallgatom!

— Végeztem az edzéssel, a bolyhos fehér felhő is visszatért az égre.

— Megtalálta a meditációban, amit keresett, Első Harcos?

— Kétszer is, Tizedes… — a gyerekekre néz — De nem tudtam átengedni magamon… — torka összeszorul — A tudás velem maradt.

Két meleg test fogja közre két oldalról. Megremeg. David és Elena ölelik körbe, egy pisszenés nélkül lapulnak meg karjai alatt.

— Első Harcos, szükségesnek ítéli a tudások megosztását valakivel?

Lenéz a két sugárzó arcra. Szájuk elkerekedve, mégis süt belőlük a melegség, egész testét átjárja az érzés. Tüdeje telik, elmosolyodik.

— Negatív, Tizedes! Elboldogulok velük. — újra lenéz — Ha unatkoznék, még két nyuszi bundáját fésülgethetem a tíz mellett.

— Vettem, Első Harcos! Az osztag folytatja a gyakorlatozást!

David elindul, de a kislány marad, kíváncsi tekintetét az emberre szegezi. Egy rövid fuvallattal tölti meg mellkasát.

— Mi az a nyuszi?

Nem több egy villanásnál, amíg a hideg oda-vissza megjárja az ember hátát. A gyerek szemébe néz, újra elönti a melegség. Halkan felel.

— Egy pamacsos lény. — hátrasimítja haját — Te okos vagy, Elena! Okosabb, mint itt a legtöbben. — a fülébe súg — De ez legyen titok!

A vékony ajkak felkanyarodnak, a kislány a fiú után szalad. A Tündér mellé érve csak egy rövid szóváltásig torpan meg.

— Mit mondott neked Chris, Elena?

— Titok! — kacagva fut tovább — David! Van még egy titkunk! — a kezek újra összekulcsolódnak, a két gyerek eltűnik a hálószobában.

Az ember tekintete a vándorló nap felé fordul. Éppen csak egy nyugodt sóhaja emelkedik, de mögötte már a lélegzet halkan szakadozik. Fülébe hasít az ütemtelen dobogás, majd a csendes kopogás és a cseppeket felszívó ruha hangja. Nem néz hátra, mégis tisztán látja maga előtt a könnyeivel küzdő Monát. Feláll, egy nagy félkörben kerüli meg, a hosszabbik úton vonul a hálószobába. Az ágy körül felderítő gyerekek közé lopakodik, leguggol, karjait széttárva hívja össze a kupaktanácsot.

— A Védencek negyedik szabálya. — suttog közéjük — Monának megmondjuk az igazat.

— Most a harmadik jön! — David kiáltása szétfut a térben — Nem lehet a negyedik, ha még nem volt harmadik…

— A Védencek negyedik szabálya az, hogy Monának megmondjuk az igazat! — Elena sikolya túlharsogja a fiút — Ez a negyedik és kész!

A két egymásnak feszülő hang közt Chris grimaszolva szédeleg. A Térolvasó füleket a hasogató csengés bénítja. Arcán gördül a verejték, egész testét leveri a víz a késszúrásszerű fájdalomtól. Csend lesz. A gyerekek megfagyva bámulják a lassan eszmélő vezért.

— Semmi baj… — szájáról lefújja a cseppeket — Csak hangosak voltatok… Semmi baj… — szavait szoruló torka fojtja el.

Ketten ölelik ismét, szinte fuldoklik, nyakát átfonva csimpaszkodnak rá. A vékony karokban elképesztő erő lapul, jóval több, mint azt az ember szeme elsőre látni vélte. Nem eresztik. Kapaszkodnak bele, mintha rázkódna a föld alattuk. Valami valóban rázkódik. Chris halvány erőterében mozgás éled. Balján a fiú felől rezeg, egyre intenzívebben torzul a mező. Utoljára Tokan Mester körül érzett ilyet. Rá néz. David arcán a harag és a félelem járja különös körtáncát. Egész lényéből árad valami meleg, az embert mégis a hideg teríti be.

— Elég lesz! — a Tündér hangja zúg mögöttük — A Centaco csillag már alábukóban jár. Ideje megmosakodni, Védencek!

A szorítás ernyed, az apró léptek Mona felé indulnak. Megállnak.

— Már mosakodtunk! — David hátrálni kezd — Minek még egyszer?

— Piszkosak vagytok! — egy halk toppanás — Így nem lehet lefeküdni a tiszta ágyba! Engedek nektek vizet és irány fürdeni!

— Menjetek. — suttogja a vezér — Nem lesz baj. Bátran!

A varázsszó elhangzik, a talpak csörtetve szaladnak Mona után. A víz csobog, az örömittas sikolyok bejárják a lakosztály minden szegletét. Chris nem mozdul, tovább guggol az ágy mellett. Balján még most is érzi a furcsa lüktetést, amit erőterében David a sajátjával csinált.

— Vitmiss… — leheli maga elé — Ezért háborúzott velük Thammis?

A vidám kiáltások elhallgatnak, csak Mona halk bíztatása szűrődik át az ajtókeretek között. Bátortalan koppanások követik. Az ember füle megfeszül, a neszek lassan felerősödnek. Kirajzolódik a tér. A fiú közelít a medence széléhez. Éppen csak egy rövid érintésig rezdül a víztükör, a dermesztő robbanás a padlóra taszítja a Harcost.

— Ez meleg!

Chris újra verejtékben úszik, tenyerei fülére tapadva ropogtatják koponyáját.„Csak két kis pamacs… Csak meg kell szoknod… Abba kell hagynod a Térolvasást, ember…”Lassan tápászkodik, arcát megtörli ruhaujjába. Éppen csak elindul kifelé, de az ajtóban egy Tündér álja útját, kezében két koszos rabszolga rongyot szorongat.

— Hol van a tisztítógép, Chris?

— A micsoda hol van, Mona?

A lány elkerekedett szemmel bámul, mintha már nem is egy nyelvet beszélnének. Chris keze tarkójára csúszik, ujjai sercegnek a vakarásban. Újra a szakadt ruhákra néz. Elmosolyodik, de nem válaszol, csak értük nyúl, majd elindul a mosdó felé. Alig, hogy belép, elfordítja lángoló arcát, iszkol is kifelé. A két tízéves a nagy víz szélén éppen csak bokáig merülve bámul rá. Nem takarják magukat, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne úgy álldogálni.

A kirontó ember a szekrényéhez siet, ruháit feltúrva két civil felsőrészt húz ki a kupacból. A záródó ajtó tükrében egy villanásig látja elvörösödött ábrázatát. Nem is néz Monára, csak a kezébe nyomja.

— Ezeket add rájuk! — a nagyszobába rohan, megáll az ablak előtt.

Feszengve billeg, tekintetét a pirosló napkorongra fordítja. Csend van mögötte, a lány nem mozdul az átjáróból, még a szuszogás is megáll egy pillanatra. Kuncogás követi. A léptek elindulnak, de nem a fürdő felé, a puha talpak egyre közelebb toppannak Chris mögött.

— Tetszik a négyes szabályod, Lidérc! — a pajkos suttogás tovább égeti bőrét — Elaltatom őket, utána mesélhetsz a többiről is!

A lány megy, de a kedves illat marad, akárcsak a perzselés. Újra hangos viháncolás tölti meg a teret. Mona csöndes instrukciói elvesznek a loccsanó víz hangjában. A csobogás egyre vadabb, a cseppek száz felé koppannak a padlón. Sikítva fröcskölnek és csapkodnak. A Tündér kiszalad, a szekrényajtó rövidet nyikkan. Mire Chris odanéz, már az összes törölközőből kifosztva tátong a felső polc, pedig nem volt kevés, amit a takarítók betáraztak a nagyúrnak.

A lassan kabaré jelleget öltő kergetőzés a fürdőben végül David vereségével zárul. A termetes felsőben felborzolt, de tiszta hajjal kullog a vezér mellé. Az ember lenéz. A kisfiú úgy lógatja orrát, mintha egy egész háborút vesztett volna el, igazgatja magán a ruhát, de minden rántással egyre kétségbeesettebb arca. Feszeng, de nem szól.

— Nem vagy éhes?

— Nem.

— Szomjas vagy?

— Nem.

Újra végignéz az apróságon. A tekergőző tartása egyre szaggatottabb, tekintetét úgy forgatja, mintha keresne valamit, pedig a szakadt zsákruháján kívül nem volt semmije. A lányok is végeznek, Mona Elenát a hálóba tereli, a fiúk az üvegen át merednek tovább.

— Gyere! — kézen fogja és a szekrényhez viszi — Gyorsan kimossuk és visszakapod.

Nincs felelet, csak az értetlen szempár fordul újra a fürdő felé. Chris tovább húzza magával, a két rongyos öltözéket a kézmosó kehelybe dobja. Egy kicsit folyat rájuk az egyik fürdőbalzsamból, majd sikálni kezdi őket. David elkerekedett szemmel nézi a habot, mint aki még nem látott olyat. Ujjával egy buborékot érint, rémülten lép hátra.

— Szappan… Azt hiszem… — elmosolyodik — Nem bánt. Csak hab.

Újra közelebb lép, egy másikat is megérint. Az is eltűnik. Már csak rándul, de nem hátrál. Böködni kezdi a fehér anyagot. Chris kiemeli a ruhákat, egy rövid csavargatással nyomja ki belőlük a vizet. Érzi ujjai közt szakadni a vékony szálakat, nem feszíti tovább, csak kirázza. A fiú megérinti sajátját, majd elhúzza kezét.

— Ez vizes.

— Megszárad.

— Mikor?

— Reggelre.

David szája lekonyul, fejét is lejjebb billenti. Nem szól. Chris torka összeszorul, csak sokadik lélegzetét sikerül hanggá formálnia.

— Van másik. Ott van rajtad.

— Ez nem az enyém.

A felismerés nem több egy villanásnál, de mélyre szalad az ember mellkasában. Kezét nadrágjába törli, majd felborzolja a fiú haját.

— Ez már a tiéd, a másik Elenáé.

A gyerek újra végignéz magán, majd felpillant. Tekintete megváltozik. Az ember egy csepp csobbanásáig látja, elfordítja arcát. A fiú úgy bámul rá, mintha a világot adta volna neki, attól talán még többet is.

— A mosdóban a gépet megtaláltátok? — száraz hangját többször is megköszörüli — Tudjátok hol van az… Az a szerkezet?

— A hajón.

— A hajón? Milyen hajón, David?

— Amivel jöttünk. Ahol megmutattad.

Egy rövid hidegrázás követi a szavakat. Chris fordul, a fiú kezét megragadva a szimbólumhoz vezeti. Rányomja tenyerét. A mechanika mozdul, a hidraulika felbúg, a tölcséres kagyló kibillen helyéről. Elindul kifelé, mögötte a bő ruha már hangosan serceg a gyűrődésben. A hálóba siet, ránéz a lányokra.

Mona mozdulatlanul fekszik az ágy közepén, simító jobb karja alatt egy kis Tündér szeme már leragadóban remeg. Leskelődik az ajtó felé, de pillantásai ködösek, pár szuszogásra van már csak az álomtól. Vár. A fiú is megérkezik, Chris lába mellett elsuhanva néz szét a szobában. Nem kapaszkodik fel az ágyra, zavarodottan fordul körbe, a lányokra leskelődve. A vezérre pillant, egy rövid biccentés felel neki. Felmászik. Kezét többször belemélyeszti a takaró anyagába. Óvatosan kúszik a Tündér bal oldalára, hasa felett átnyúlva meghúzgálja Elena ruháját.

— A tiéd. — suttogja — Chris mondta.

Már csak a kislány mélyülő szuszogása felel neki, az ember mégis elfordul, kilép az átjáróba. Megtörli arcát, majd lejjebb veszi a fényeket. A lakosztályra csend telepszik. A lámpák kihunyva pihennek, mint a három fáradt lélek az Első Harcos ágyában. A nagyszobába lépve a vezér a kis terminált veszi kezébe. Nem katonai darab, de nem is muszáj annak lennie. Csak a híreket nézi, átpörgeti a szalagcímeket. A bűnügyi rovatban meglátja, amit keres. Nem több egy futó pillantásnál és lecsapja a készüléket.

— Remek! — rövidet fújtat — Ügyes, Alestro, nagyon ügyes!

Az ablak elé áll a csillagok közé meredve. Sötét felhők gyülekeznek. Az ég háborog a távolban. Vihar közeledik. A kopogó eső az üveget csapkodja, a fények eltűnnek szeme elől. A fekete felhők árnyéka vetül a városra. Egy fehér villanás ragyog, hatalmas mennydörgés követi.

— Hol vagy, Chris?! — David kiáltása bejárja a lakosztályt.

— Itt vagyok kint. — halkan válaszol, éppen csak nem suttog.

A fiú tompa puffanással ugrik a földre, a félhomályban botorkál a nagyszoba ablakához. A vezér a felhőkre mered. Ismét mennydörgés rázza az otthont. David riadtan kapaszkodik Chris jobb oldalába.

— Értünk jönnek? Visszavisznek minket a bányába?

— Nem, David. Csak vihar van. — kezét a gyerek vállára téve szorítja magához — Az esőfelhők eresztik el a felgyűlt feszültséget...

Szava elakad, amint bal oldalán is mozgást érez. Elena kis karjai ölelik. Háta mögött a két gyerek összekapaszkodik. Remegnek. Nem értik. Chris is szorítja őket magához. Mellkasán két gyengéd kéz kulcsolódik, a kedves illat árad körülöttük. Hátán érzi a Tündér melegét. Már négyen állnak a viharral szemben, együtt összeölelkezve. A lassan lecsengő égi háború átvonul felettük. A vezér apránként fordulva indítja aludni a Védenceket. Az ágyhoz érve az apró kezek húzzák maguk közé a nagyokat, végül négyen pihennek meg a sötétben, az elvonult vihar távoli dühöngése vereségét kiáltja a kis csapat felé.