Az utolsó darabok

Chris a kommunikátor recsegésére ébred, ágyában átfordulva vakon kapkod érte a vörös félhomályban. A hang ismerős, a földszinti portás suttogó beszéde lassan áll össze fejében.

— …Első Harcos, a látogatója furcsán viselkedik. Azt mondja, répát hozott önnek... Valamit beszedhetett! Értesítsem a hatóságokat?

— Dehogy! — elneveti magát — Ő a bajtársam! Küldje fel nyugodtan!

Felelet már nem érkezik, bár a fiú sem várja. Fekhelyéről kászálódva a szekrényéhez siet, ismét civil ruhát ölt, majd az ajtóhoz rohan. Amint a sípolás megszólal, már érinti is a panelt. A furcsa utcai göncében először fel sem ismeri katonatársát. Kétszer is végignézi, mire az idegen a csuklyáját hátra lökve felfedi magát.

— Novis! — elkerekednek szemei — Maga ért az álcázáshoz, barátom!

— Dicső reggelt a Föderációban, Első Harcos!

A hang közömbös, de a groteszk arc sejtelmes rándulásai mosolyt csalnak az ember szájára. Hátat fordít, csak kezével int bajtársa felé. Az ajtó záródik, a közlegény megáll a nagyszoba peremén.

— Igen csinos ketrec a fehér nyúlnak, Uram! Csodálom, hogy az üregbe vágyódik. — ruhája alá nyúl, papírszerű lapokat vesz elő — Sárga Pamacs kitúrta a répát. — átnyújtja — Üzen neki valamit?

— Hát… — felnevet — Az elmúlt három napban jártam a bőrösnél, a farkasok barlangjában és a Kígyónál is. — szája lassan kiegyenesedik — A gödörlátogatásra megkaptam az időkeretet, többet is, mint kell.

— Hogy vette rá a Császárt, hogy szemet hunyjon… — száját összezárja, szinte megrogy a fiú szigorú pillantása alatt.

— A Kígyó harapósabb nyulat akar. Fehérebb bundát és nagyobb fogakat. — megrázza bajtársa vállát — Ami ezt szolgálja, azt engedi. Tizennyolc nap hegyi edzésre kaptam bólintást. — átfordítja a papírszerű lapot — Nekem tizenhat kell a gödrökhöz és vissza. Utána az alom fekete bundáira még egyet kért a bőrös.

Novis csendben bólogat, de arcán a rózsaszín pikkelyek egyre fehérebbek, szemeiben az apró erek megvastagodnak.

— Ha az öné hamarosan kész, miért vár a bőrös tizenhat napot, Uram? — kettőt pislant — Nem értem.

— Mert nem naiv. — csak a szája jobb sarka mozdul felfelé — Tudja, hogy a fehér nyúl csak az alom többi pamacsával együtt iszkol el. Én elhozom azt, ami neki kell, utána ő megadja, ami pedig nekünk fontos.

— Ön sem naiv, Uram. — tovább fehéredik — Mi van, ha a bőrös becsapja és csak a vastag bunda készül el, ami az ő tervéhez is kell?

— Akkor tizenegy vérmes nyuszi fogaival néz szembe. — szemöldöke összeszorul — De ettől nem tartok. Ő is iszkolni készül, velünk együtt.

Ismét a papírokba pillant, egy percig nézegeti a listákat és az időpontokat. Egy névsor is szerepel rajtuk, szeme fennakad, egy fura sor tűnik ki a többi közül. Megvakarja tarkóját.

— Ki az a Moiner Valkanis? Mit jelent az, hogy pótjárat a sötétben?

— Ha a fehér nyúl nem jut ki a gödör száján, akkor van hátsó járat is.

Összenéznek. Két mosoly szélesedik egymással szemben.

— Kár, hogy a flotta nem használható magán kirándulásokra. Egy Klümoszi halfogás lenne az egész megkoronázása, Thammis áldásával.

Egy rövid gúnyos kuncogás követi a szavakat. Chris tovább nézegeti a papírokat, a sorok fogynak, mégis egyre nehezebbek lélegzetei. A végére ér, újra felnéz. Nem mosolyog, még fogai is összeszorulnak.

— A célpont neve nincs a listában, mintha ott sem lenne.

— Rossz listában keresi, Uram. — kiveszi a lapokat a kezéből — Itt. A háromszáztizenegyes leltári tétel.

— A felszerelések közt?! — szemöldöke felszalad — Ez komoly?!

A hangos kiáltás visszhangja még sokáig marad a szobában. Felelet nem érkezik, a fiú nem is igazán vár választ rá. Csendben merednek tovább a papírra, egyre nyomasztóbb lesz köztük a némaság.

— Üzenne még valamit Sárga Pamacsnak, Uram?

— A Kígyónak most inkább üzennék, de nem tenné zsebre. — öklei lassan elernyednek — Mégy két apróság hiányzik… Az itteni útvonal felmérés és a késes.

— Az Otlaca hölgy nem vonható be, Uram? Aki önök után indult?

— Mona? — megrázkódik — Hát persze! Szinte látom is magam előtt, ahogy vidáman integet nekünk az iszkoláshoz, miután megcsinálta azokat… — felmordul — Ne nevettessen már, Novis! Ő egy farkas!

Újra csend lesz, de hidegebb, mint előtte. Nem kívülről jön, az ember mellkasából szivárog szét testébe. Az ablaknál könnyező lány képe viaskodik benne a tartály rideg jelenségével. Nem tart sokáig. Sóhajt.

— Ma délután újra megpróbálom. — az ablak felé fordul — Felmérem a terepet, azután ki tudja… — elmosolyodik — Hátha találok olyan késest, aki a nyakában egy bármit vállalok feliratú táblát hord.

Nincs nevetés, csak egy-egy rövid fuvallat. Az ajtó nyílik, a közlegény távozik. Chris magára marad a gondolatai közt elveszve.„A Hercegnő biztos tudna valakit... De a saját átverésébe ilyen mélyen bevonni... Az túl Alenás lenne...”Kanapéjára ül, kommunikátorát ragadja. Ételt rendel, majd hátra dől. Nem kapkod, tudja, hogy időpontra várják. A papírokat nézegeti, az őrségváltásokat és a katonai egységek mozgását tanulja.

A Centaco Maxim napja már közel jár az alkonyhoz, mire az Első Harcos a kereskedelmi dokkba igyekszik. Rutin látogatás álcája alatt kér idegenvezetést. Nincs kérdés, sem vita, az egész helyet bejárják. Büszkélkednek a biztonsággal és a fegyelemmel, miközben a fiú nagyokat mulat magában.„Egy ellenőrző kapu a hajó beállásánál… Teljes szkenner, a jelet vizsgálja... A kirakodó térnél szintén van egy… Az udvaron a kijáratig három... A főkapun egy... Az utcán a főútig kettő… A kórházig egy, kettő… Kilenc... Botako nem tévedett… Totális megfigyelés!”Az este éjszakába fordul. A farkasok barlangja az utolsó felmérés helyszíne, Chris lassan sétál át az üvegajtón. A kék-fehér ruhások előtt, a betegek között elvegyülve nézelődik.„Egy megvan... A lifteknél is... A nyolcadikon az ajtók is villannak... Egy méteren belül már érzékelnek... Hihetetlen… Kosz és mocsok… A Föderáció többet költ ellenőrzésre, mint a fenntartásra...”

A sebészek névtáblái előtt jár, de csak a semmitmondó titulusok sorakoznak a kopott lemezeken. Egyre gyorsabban szedi lábait, de csak újra és újra elsuhan az ajtók előtt. Szimata éles, izmai Surranásra készen ropognak. Feszülten figyel, de nem érzi a lány jelenlétét. Egy ajtó előtt végül megtorpan, kezét emeli a panel felé.„Megkérdezem őt, hátha szót értünk…”Nem éri el az üveglapot, mögötte a hirtelen érkező hűvös kérdés megakasztja a mozdulatban.

— Chris?

A hang a fiút váratlanul éri utol. Megdermedve áll, miközben a léptek közelítenek.„Ne fordulj meg! Mintha nem hallanád! Ne gondolkozz... Fuss!”A lüktetés a mellkasából dobhártyájába szökik.

— Chris, hogy kerülsz ide?!

A szúrós tekintet a tarkóról lassan fordul az orcán át a szemek felé. A határozott kopogás megkerüli az embert.„Már nem futhatsz el… Gondolkozz! Fókuszálj… Hazudj! Csinálj már valamit! Nyuszi!”

— Monát keresed? Ő nincs itt!

— Én nem is... — kínos mosolyát ölti magára — Én máshoz jöttem, de ő sincs itt… Megyek is! — int és fordul — Jó légy!

Megszabadulva a zöld szempár rémisztő nézése elől a lift felé indul, mintha csak hazafelé tartana. A nyitott ajtón át a fülkébe lép, ott keres menedéket, de Alena keze megállítja a záródó ajtót.

— Ha azért jöttél, amire gondolok, az már el van intézve! — összevonja szemöldökét — Menj haza! Holnap reggel meglátogatlak az adósságommal, addig ne csinálj több butaságot!

— Szerintem nem ugyanarra gondolunk. — már bárgyú vigyora mögé rejtőzik — Én csak benéztem. Semmi olyasmire…

— Fejezd be! Ha maradt még valami emberi belőled, nem töröd össze még jobban! Menj haza!

Alena elveszi kezét, az ajtó csattan, a szerkezet elindul lefelé, a fiú mégis tovább érzi a dermesztő nyomást.„Félre érti, de nem mondhatok neki semmit… Hiba volt tőle segítséget kérni!”

Megáll az előtérben, arcát többször körbe fordítja széles mosolyával, de feje forrósodik.„A sebészre gondolt? Nehogy már ő mondja meg, kivel mit csinálok! Valami emberi… Jó vicc!”Mire észbe kap, már kint áll az épület előtt, miközben belülről emészti a hideg. Visszafordul, de nem képes átlépni a küszöbön. A szófordulat egyre hangosabban visszhangzik fülében. Haza indul. A szállás felé sétálva a csillagokra meredve keres megnyugvást. Valahol a fekete égbolt fényes pontjai közt megbújik a szabadulás ára, a bányabolygó sötét tárnáiban.„A terv elakadt, de az óra ketyeg.”Hazaér. Ételének maradékát már az ágyában elnyúlva falja fel, de még utolsó éber perceit is Alena ítélkező szavai kísértik, mielőtt elnyomja az álom.

Sípolás hasít át a félhomályon, az ajtó rideg zúgása ébreszti a fiút. A nap már narancssárgán tündököl, az egész szobát beragyogja a reggeli meleg fény. Chris botorkálva halad a zaj felé. Még fel sem ébredt igazán, félig álmába kapaszkodva érinti a panelt. Alena áll a túloldalon, tekintete szokatlanul haragos. A fiút eltolva ront a szobába, majd kezével finoman int, az ajtó legyen zárva.

— Dicső reggelt a Föderációban...

— Chris, mellőzzük a formaságokat! — zsebéből egy apró fém dobozt húz elő — Két visszatérő belépő. Egyszerű polgári, szabad bolygóközi mozgással. Egy hím és egy nőstény. Koruk ismeretlen. Vitmiss idegrendszeri, de a faji jelölés kitöltetlen. — átnyújtja, de nem ereszti — Azt tudnod kell, hogy a használatuk kockázatos. Ha megbuksz velük... — elengedi — Már nem fogod elmesélni, mi történt.

— Tudom. — elmosolyodik — Nem tőled vannak.

— Arra készültél, hogy Monával végezteted a piszkos munkát?

A fiú lesütött szemmel szorongatja a dobozt. Tudja a választ, mégis nehezére esik kimondani. Mély lélegzettel gyűjt erőt, de csak suttog.

— Nem. — felnéz — Előbb kérném meg a Császárt, mint őt.

A szúrós nézés nem enyhül azonnal. Alena egy percig méricskéli az embert, szegletről-szegletre. A szigorú maszk marad, de a nő szívverése felgyorsul, mégis ütemtelenné válik.„Másra számított? Nem tudom, miben reménykedett…”

— Még nem jöttem rá mit akarsz, de nem vagyok ostoba. — a másik zsebébe nyúl — Te kétségbeesetten vagy a legkiszámíthatatlanabb! Ezt dühít a legjobban! — egy papírdarabot nyújt előre, gondosan összehajtva — Egy megbízható orvos, a nyolcadikról, időpontokkal, amikor speciális rendelést folytat. Te őt keresed, Monát kihagyod belőle!

A fiú óvatosan nyúl a papírért. Keze körül érzi a haragos zümmögést, egy darázsfészekbe készül markolni. A Hercegnő még nem ereszti.

— Mit kapok ezért a kis apróságért, Első Harcos?

— Az előbb mondtad. — szemöldöke összerándul — Kihagyom a kis barátnődet. — elmarja a papírt — Ha távol tartod tőlem, nem lesz baj, de ettől többre ne is számítsatok, ti boszorkányok!

— A jel rejtve, amíg a tároló zárva. — mosolyogva bólint — Az orvos tudja, mit és hogyan kell aktiválni, de neked nem szabad kinyitni.

— Nem viccelnél meg egy üres dobozzal, ugye? — hunyorogva néz vissza a nőre — A rendelési időben sem egy kivégzőosztag fog várni.

Halk koppanások fordítják az ajtó felé a Hercegnőt. Mosolya sejtelmes, de egészen az előszobáig hallgat, onnan sem néz vissza, csak csendes szavakra nyitja a száját.

— Tartoztam az életemmel. — rövidet sóhajt — Kvittek vagyunk.

Chris magára marad a szobában. A papírt és a dobozt az asztalra teszi, majd tenyereit maga elé emeli. Arcán görcsös rángást érez. A fürdőbe rohan. Kezét újra és újra megmártja a csobogóban, egyre vadabbul dörzsöli, végül már körmeivel kaparja bőrét. Belehasít a fájdalom, mégsem képes megállni. Víz hullámzó tükrében pillantja meg arcát, az eltorzult formák láttán összeszorítja szemét.

— Ami emberi maradt belőlem… — suttogja — Azt elviszem… Elviszem innen, hallod?! — öklét a falnak csapja — Elviszem a fertőből! Nem marad a tiétek!